Számtalan félresikerült
A történések nem időrendben szerepelnek. Két nap alatt körülbelül 14 órában hallgattam az erősen agytompító, szexista, hím-soviniszta dumákat, amiket nehéz szóról-szóra visszaadni, úgyhogy ezúton szeretném leszögezni, hogy akadhatnak eltérések a leírtak és az elmondottak között.
Ez a lényegen persze semmit sem változtat, a sztori valós. Végigszenvedtem, és helyenként sokkot kaptam. A hajtás után már olvashatja is, mi történt.
Már el sem akartam menni
Amikor körvonalazódott bennem, hogy mire vállalkoztam, már eszem ágában sem volt elmenni a kétnapos agyzsibbasztásra, de már nem volt visszaút. Próbáltam teljesen pozitívan felfogni a dolgot, és igyekeztem előítéletek nélkül odamenni. Majd elolvastam ezt:
„Köszönöm a jelentkezésedet a tanfolyamra! Remélem, Te is nagyon várod már a hétvégét, ahol megtanulod azokat a belső gyakorlatokat, amelyek segítségével képes leszel bevonzani új, boldogságot és teljességet adó párkapcsolatot az életedbe. A tanfolyamra fel tudsz készülni azzal, ha:
- addig is naponta egyszer végzel relaxációt, elmélyülést, vizualizációs vagy imaginációs gyakorlatot.
- Összeírod, hogy milyen számodra az ideális férfi, és a vágyott párkapcsolat.
- Átgondolod és összeírod, hogy mi nem volt jó a korábbi kapcsolataidban és van-e hasonlóság a hibák között.
És persze a lényeg sem maradt le a levélről: „Ha még nem fizetted be a foglalót, akkor azt sürgősen utald el erre a számlaszámra!”
Erősen sablonosnak tűnt a dolog, de még egyszer, mint egy jó jógi, tiszta fejjel és a lehető legpozitívabban léptem a terembe.
A tanfolyamot nagyon tiszta és szép jógastúdióban, teljesen klassz körülmények között tartották. A magamra ismerést és a pasibevonzást két nap alatt kellett volna magamba szívnom, amit még nem tudok, hogy sikerült-e. (Haha.) Szombaton reggel 10-től este 6-ig, vasárnap meg szintén reggel 10-től kb. 5-ig kellett hallgatni a néha elképesztően megdöbbentő szövegeket.
Az első egy óra kellemes volt
Az első egy órám azzal telt el, hogy feltérképeztem a körülményeket. Megszámoltam, hogy hány nő van még rajtam kívül a foglalkozáson (11, és férfi egy sem volt, bár állítólag kettő jelentkezett, de mégsem jöttek el). Próbáltam kideríteni, hogy milyen emberek lehetnek, milyen helyzetből jöttek, és hogy mit várnak ettől az egésztől, illetve a tanárt pásztáztam, hogy hogyan tartja az előadást. Meg persze mocorogtam a pokrócon, amit magam alá gyűrtem a földön. Igyekeztem megtalálni a számomra legideálisabb pózt, amiben tudok jegyzetelni, és ha kell, meditálni is. Ja, mert volt csoportos meditálás is, igen.
Jó, de mikor lesz már szó végre arról, hogy hogyan lesz jó párkapcsolatom?!
Miután elhelyezkedtem és felmértem a terepet, vártam, hogy végre kiderüljön, miért nincs már jó ideje párkapcsolatom, és hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ez végre megváltozzon. Nos, ez kábé olyan volt, mint Godot-ra várni, ugyanis soha nem érkezett meg a válasz. Ja, hogy ez várható volt?! Na, kösz!
Miután kiveséztük, hogy mennyi minden kell a boldog párkapcsolathoz, kiderült, hogy a párkapcsolat egy az egyben olyan, mint a légzés: „Belélegzed, bent tartod és kilélegzed.” Itt kezdtem rosszul érezni magam, ugyanis erre az volt a magyarázat, hogy megkapod a másikat, vele vagy egy darabig, aztán ha már nem kell, eldobod. És ez így van rendjén.
Persze azonnal ott villódzott szemeim előtt egy gigászi kérdőjel, hogy nem az lenne éppen a lényege a jó párkapcsolatnak, hogy a felek nem eldobják egymást, ha valami nem stimmel, hanem megpróbálják helyrehozni a dolgokat és csiszolódni egymáshoz? De mire kérdezhettem volna, az óra ment tovább, tanulótársaim meg csak meredtek a tanárra, és itták minden szavát. Nyilvánvalóan nem akadtak fenn az előbbi hasonlaton – mint én. Fura.
Szerencsére a több órás maszlag alatt elhangzott egy másik zseniális hasonlat is (és persze még vagy 1000, de ki képes ennyi bölcseletet egyszerre megjegyezni?!) – miszerint: „Azért eszünk, hogy kielégítsük vágyainkat. Ha nincs mit enni, minden szemetet megeszünk. Ugyanez van a párkapcsolatban is. Ha már nagyon ki vagyunk éhezve arra, amit egy párkapcsolat nyújthat, bármilyen »szarba« belemegyünk.” Viszont ha már az élet felénk sodorta a szart (reméljük, legalább a szél nem fújt – a szerk.), akkor fogadjuk be. És itt elkezdődött a befogadásra buzdítás, aminek az az alapja, hogy mindennek az individuum az oka. Ez így kicsit érthetetlen? Mindjárt elmagyarázom.
Mindennek te vagy az oka
Az itt tanultak alapján minden, amit bevonz az ember, annak ő a felelőse. Például, ha valakit megerőszakolnak, akkor azt csakis saját magának köszönheti. És nem, nem a szoknya hosszúsága miatt, hanem például azért, mert nem foglalkozott megfelelően a nemiségével, vagy mert nem nyit valami felé, ami felé nyitnia kellene. A tanár szerint (akit ezen a ponton még embernek sem neveztem volna, nemhogy tanárnak), ha egy nő nem nyitja ki magát abban az életszakaszban, amennyire kellene, akkor kap egy erősebb löketet a sorstól. A megerőszakolás már csak egy tanítássorozat utolsó állomása, és valószínűleg azért kellett idáig eljutnia az áldozatnak, mert nem vette észre az apró jeleket. És az erőszak után nem azt kell nézni, hogy ez a szemét megerőszakolt, hanem önmagunkban kell keresni a hibát. (WTF???!!!???!!!) „Meg kell kérdeznünk önmagunktól, hogy hogyan ítélem meg ezt a helyzetet legbelül, mélyen, mit érzek ezzel kapcsolatban. Mélyen mögé kell nézni ezeknek a dolgoknak. És egyébként is, ha meg kell erőszakoljanak, meg fognak. Fölösleges védekezned, úgysem tudod megvédeni magad, szóval engedni kell, mert valamiért ez történik veled. És mindenkinek tanulnia kell abból, ami vele történik. Ha együttműködsz a tanítással, akkor minden jó lesz." Az áldozat hibáztatása ezzel szemben a szakértők szerint igazából önvédelem az elkövető részéről, a megerőszakoló mentegetése a felelősség alól.
Ennél a résznél (is) konkrétan sokkot kaptam, és nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, hogy mi van akkor, ha egy kislányt erőszakolnak meg. Kis gondolkodás után, természetesen erre is megvolt a válasz: ELŐZŐ ÉLETÉBŐL HOZOTT ÁT EGY OLYAN DOLGOT, AMIT MEG KELL OLDANIA. Jeeeee, köszönjük szépen.
Itt szóba került az agresszió is, és hiszi vagy sem, természetesen annak is ön az okozója, ha agresszív a partnere, mégpedig azért vonzza be az agresszív embereket, mert nincs meg a képessége ahhoz, hogy ezt kizárja. Ezt kell gyakorolni és orvosolni a problémát. „Hogyan tudsz életben maradni, ha nem tudod megvédeni magad?! Nem vagy életképes.”
A befogadás
Annyi szó volt már a tanfolyamon a „befogadásról”, ezért roppantul vártam már, hogy bővebben ki legyen fejtve, hogy ez mit takar. Akkor mondom: „Az eddigi szűk látókört növelni kell, el kell fogadni, hogy van olyan, ami nekünk egyáltalán nem tetszik. De attól még, mert valami nekünk nem felel meg, attól még az létezik. Attól még, hogy eddig nem azonosultál vele, még benned van, együtt kell élned vele.”
„Az univerzum tanít minket, vagy a lelkünk azért kiált, hogy tudd meg végre, hogy ki vagy. A félelmeid, vágyaid arról szólnak, hogy mi az, amivel nem tudsz azonosulni. Ha együttműködsz a tanítással, akkor minden jó lesz. Egy vagy a mindenséggel. Ha az élet, többször is az utadba sodor valami nagyon rosszat, azt fogadd be. Például, ha a férfi, akit szeretsz, nem tudja eldönteni, hogy mit akar tőled, fogadd el, hogy ilyen is van..” Nos, én inkább azt tanácsolnám, hogy az ilyen gyökereket, akik játszanak csak az ember idejével és az érzelmeivel, jobb elküldeni a nagy büdös francba. És higgye el, hamarosan óriási nyugalom és madárcsicsergés fogja átjárni a testét és a lelkét.
A szülők béna pedagógusok
Ezután a szellemi vezetőnk arról tartott kiselőadást, hogy a szülők béna pedagógusok, mert követelményeik vannak, ezáltal senkinek nem tud fejlődni a személyisége, mert azt elnyomják a feléjük támasztott elvárások, és a lelki önállóság nem tud kialakulni. Ha valaki érti ennek az összefüggését, mindenképpen írja meg nekünk!
Hogyan legyünk önzetlenek?
„Amikor kisgyerek vagy, és a családod megünnepli a születésnapodat, arra kér anyukád, hogy a tortádból először ne magadnak szedj, hanem a többieknek.” És ez nem jó, mert nem azért adunk, mert akarunk, hanem mert kényszerítenek rá. Egyébként ebben van valami, de most komolyan, hányszor mondta a gyerekének a születésnapján, hogy addig ne egyen a tortájából amíg a többieknek nem adott?
Ennek az a lényege, hogy az egót kell előtérbe helyezni, és ha már az én „jól lakott”, akkor jöhetnek a többiek, és így már az adás is tényleg önzetlen lesz. (sic!)
A férfit szeretni kell
Az igazán kedvenc részem a kétnapos tanfolyamon, azt hiszem, az volt, amikor a coach megmagyarázta, hogy annak, hogy a férfi ide-oda kúr, annak biológiai oka van, hiszen ez csak ösztön. Szét kell szórják a magvaikat, hogy utódokat csináljanak, és minél több nőnek csinálnak gyereket, annál több génnel keveredik az övék. (Na ja, azért arra készüljön fel, hogy ebben az esetben a gyerektartás elég horribilis lehet.) Plusz, a férfit szeretni kell (no matter what), nem harcolni vele. Egyébként is, teljesen fölösleges csatázni, mert egy igazi férfi biztosan elnyomja a nőt. Egy igazi férfi győzni fog.”
3 éves kislány már igazi nő
„A mai világban a szerepek elvesztek, és emiatt felszínre került a homoszexualitás és az aberráció, és mindenki keresi az útját. A legtöbb férfinak az ösztönlénye el van zárva, mert ezeket a szokásokat tanulja meg, veszi fel az idő során.” Például – a tanár szerint – abban semmi sincs, ha egy HÁROM ÉVES kislányra nőként tekint egy férfi, hiszen ebben a korban már kialakul a szexualitás, amit kifele tud sugározni magából a gyerek. És az is tök rendben van, ha a nagypapa a lábán lovagoltatja a lurkót, és közben elkalandozik a fantáziája. Erre csak annyi tört fel belőlem elcsukló hangon, hogy „Ez beteg!”. Mire a válasz: „Nem, ez nem beteg, ez ösztön.” Márpedig a szakértők általában azzal értenek egyet, hogy szexuális abúzus minden olyan cselekvés vagy közös tevékenység, ahol valamilyen szexuális tartalom megjelenik, és amibe egy felnőtt vagy egy idősebb személy bevon egy nála fiatalabb, gyengébb, kisebb gyereket.
Mit nyertem a tanfolyamtól?
Az mindenképpen pozitív volt, hogy a két nap alatt legalább 20 órán keresztül nem a gép előtt ültem, ami óriási teljesítmény. Plusz, enni is alig ettem, mert alig volt szünet az etapok között, és nyilván a csoportos meditáció és a coach tanításai között nem lehet enni a teremben. Szóval az alakomra is jó hatással volt ez az egész. Emellett láthattam, hogy mennyi szomorú és depressziós ember van, ami borzasztóan elkeserített, és az, hogy nem találok magamnak pasit, eltörpült az olyan dolgok mellett, amiket azok a szerencsétlen nők, anyák élnek át nap mint nap – férjeik/élettársaik mellett.
Szóval ugye „minél több emberrel ismerkedem meg, annál boldogabb vagyok. Az ember a legnyomorultabb ismeretség révén is tanul, gyarapszik, s többre értékeli a tulajdon boldogságát.”
A tanfolyam végére egyáltalán nem éreztem magam szerencsétlennek a helyzetem miatt, az agyam viszont egyáltalán nem volt képes befogadni semmit egészen hétfő reggelig – de még akkor is inkább kómába zuhant volna még pár napra.
Csodálatos egyébként, hogy miközben ezt írom, a céges levélcímemre – amit nem adtam meg a tanfolyam szervezőinek – megérkezett a következő tanfolyamok témája. Talán úgy gondolják, ha ide küldik, nagyobb esély van rá, hogy valaha is végigülök 15 ezer forintért még egy ilyen workshopot?! Ki tudja, de nyilván nem véletlenül érkezett meg ez a levél pont most, pont nekem.