horoszkóp
shutterstock 126767384

Exférje új csaja verset küldött neki, lószarral válaszolt

2015.11.04. 12:32

Ez egy amerikai bosszúsztori – amint a címből sejteni lehet, egy volt feleség és egy új csaj hadakozik benne egymással, egészen extrém módokon. A volt feleség bizonyos Amanda Chatel, ő írta meg a saját történetét a YourTango.com nevű oldalon, és van annyira durva, hogy szemlézzük. A sztori tartalmaz egy hűtlen férjet, egy húsz éves nőcskét, aki borzasztóan szereti a verseket, meg egy doboz lószart is.

Szóval ott kezdődik az egész, hogy önmagában a megcsalást és a válást Chatel még egész jól tudta kezelni, bár altatóval aludt és érthető módon nagyon dühös volt. Hűtlen exférje ugyanis 48 éves, és egy 20 éves lánnyal szűrte össze a levet. A férfinak egy előző házasságából van egy 18 éves lánya, vele gyakorlatilag egyidős az új szerető. Na ezt a feleség(ek)nek nyilván nem egyszerű feldolgozni, de azért nagyjából túltették rajta magukat, sőt, Chatel azt írja, valahol azt remélte, hogy ha az indulatok csillapodnak, haverok tudnak maradni a volt férjével. Nem így lett.

Méghozzá azért nem, mert ez az új nő, aki húsz éves, fogta magát és költött egy verset az előző feleségről. És elküldte azt a vers alanyának, Chatelnek. Eléggé sajnáljuk, hogy maga a költemény nem került fel az internetre, Chatel csak annyit árul el róla, hogy kiderül belőle, hogy a lány nem tud rendesen angolul, meg hogy még kislánynak tartja magát (amitől a kapcsolata egy 48 éves férfival még furább), és hogy úgy gondolja, hogy Chatel kiszipolyozta férje lelkét. Na de most itt van ő, a 20 éves kislány, és megmenti majd ezt a csodálatos férfit a gonosz exfeleségtől!

Az asszony itt hagyta elgurulni a gyógyszert, és az első gondolata az volt, hogy a költeményre szarral fog reagálni. Igazi, saját ürülékkel. Aztán annyiban meggondolta magát, hogy úgy döntött, inkább mégse a saját kakáját küldi el csomagban a volt férjének és az új csajszinak, hanem rákeresett a szarküldő szolgáltatásokra az interneten, van ugyanis egy csomó, és ki is választott egy céget.

Ön szerint melyik a legjobb szó az exfeleségre?

  • 1123
    Csodálatos
  • 343
    Gyerekes
  • 251
    Tébolyult

Nem kizárt egyébként, hogy az egész sztorit azért tette fel az internetre, hogy az ürüléket postázó céget promózza, úgyhogy mi a szolgáltatás nevét inkább le se írjuk, ha önt érdekli az ilyesmi, akkor egyrészt szégyellje magát, másrészt guglizza ki magának. Igen, általában az egész világra szállítanak, és többféle állat ürülékével lehet meglepni bárkit.

A csomagküldő szolgáltatás anonim, de Chantel arra számít (mi is), hogy a férj és az új nő elég könnyen ki fogja találni, ki volt a feladó. Amikor a cikk megjelent, a csomagot még nem szállították ki, szóval nem tudhatjuk, mi volt a reakció, vagy volt-e egyáltalán. Csak azt tudjuk, hogy Chantel a „gyerekes”, „tébolyult” és a „csodálatos” szavakkal jellemzi tettét és saját magát. Bármennyire is sajnáljuk szegényt a történtek miatt, a harmadikkal azért nem feltétlenül értünk egyet, de itt a szavazógép, döntsön ön!