Tanulja az exekkel való bánásmódot olvasónktól!

„Gyöngyi olvasótok beküldött szomorú levelére szeretnék reagálni, mivel nemrég mentem át én is egy hasonló szitun” – a téma már megint az, ami nem is Gyöngyi levelében került elő utoljára, hanem a tegnapi posztban. Arról van szó, amikor valaki úgy szakít, hogy nem szakít, hanem egyszerűen eltűnik, és igen, ezúttal is egy férfi engedte meg magának ezt a nem túl férfias húzást.

Most azonban egy olyan nő volt az áldozat, aki nem hagyta, hogy tönkretegye az, hogy elhagyták, sőt az illetőnek aztán alkalma is adódott később beszélni az exével. Ezt a bizonyos nőt Ajsának hívják, legalábbis ebben a posztban mi Ajsának hívjuk őt (az életben igazából valami más neve van persze). Mindenesetre tőle kaptuk az alább olvasható levelet. Mit szól ahhoz, ahogy Ajsa viselkedett ebben a helyzetben? Véleményét, vagy ha van, saját történetét ossza meg velünk! A Randiblog e-mailcímén várjuk jelentkezését!

„A sráccal egy éve ismertük egymást, de senki nem kezdeményezett a másik felé, amolyan üzleti kapcsolatban voltunk mondhatni, tőle béreltem autót, akárhányszor hazamentem Magyarországra. Aztán egyszercsak elkezdődött egy levelezés kettőnk között, ami elég sokáig, két hónapig tartott, amíg újra haza nem mentem, hogy meglátogassam a családomat. Már alig vártam, hogy lássam őt. És igen, ő várt. Reptéren.

Az együtt töltött idő valami fantasztikus volt. Sétáltunk kézenfogva,vacsorázni vitt, csókolóztunk. És én mondhatni, teljesen belezúgtam.

Aztán megint el kellett szakadnunk egy időre egymástól, de én máris az újabb hazautat terveztem, hogy megint lássam és vele legyek. Én hülye, szabit vettem ki és megvettem a repülőjegyet is. Addig is minden nap cseteltünk, beszéltünk telefonon, még a féltékenykedései is jól estek. Úgy éreztem, fontos vagyok neki igazán.

Már alig vártam a napot, hogy ismét lássam. Megint várt.

De most romantikus vacsora helyett gyorsétterem, a viselkedése is érezhetően más volt. Valami nem stimmelt. A telefonja egyfolytában csörgött és én úgy éreztem, ő egyáltalán nem értékeli azt, hogy én miatta vagyok itt.

Másnap közölte, hogy váratlan dolgok adódtak az irodában (kamu), és hogy vissza kell mennie Pestre. Előtte hazavitt engem a szüleimhez, de útközben alig szólt hozzám és érezhetően távolságtartó volt.

Aztán nem is keresett többé.

Én visszautaztam külföldre és még megpróbáltam keresni, de nem reagált. Napokig magam alatt voltam, sírtam, szomorú voltam. Borzalmas érzés volt. Hiányoztak a beszélgetéseink. Nem értettem, mi romlott el. Magamban kerestem a hibát, de rájöttem, nem bennem volt. Na ezek után én sem emeltem rá a telefont.

Ő csak az újdonságot kereste és miután beleunt, kivágta a szemetesbe.

De úgy gondolom, minden ilyen elcseszett embertől lehet tanulni valamit. Én például megtanultam, hogy nem adom a bizalmam és az érzelmeim gyorsan többet soha senkinek.

Csak azt tanácsolom Gyöngyinek és minden hasonló helyzetben lévőnek, még ha nehéz is, próbálj meg ugyanolyan hamar túllépni rajta, mint ahogyan azt ő tette veled.

Én sportolok és elkezdtem franciául tanulni, ja és sokat vagyok a barátaimmal. A legfontosabb, hogy az ember tudatosítsa magában, hogy igen, elengedem az illetőt és igen, nekem is jár a boldogság és meg is fogom kapni.

Amióta így élek, már van, hogy ő alig jut eszembe.

Szakítani mindig lehet, de én azért voltam dühös, hogy ő ezt nem tette meg, egyszerűen eltűnt. És csodák csodája, miután jól éreztem magam, egyszercsak megjelent újra. 1 hónap némaság után felhívott!!! Egy mi újsággal?

Csodás érzés volt megmondani neki, hogy amióta kilépett az életemből, azóta minden szupi és nincs rá időm. Le is tettem.

Már nem is kellene.

Fel kell állni a legnagyobb szarból is, mert előbb-utóbb minden a helyére kerül, ha az ember a kezébe veszi a sorsát. Te is tegyél így, és ne pazarolj olyan emberekre energiát, akik szart sem érnek. Fel a fejjel!”