Ő erőszakolta ki belőlem, mert képtelen volt rá, hogy kimondja

„Rendszeres olvasója vagyok a blognak. Számos olyan sztorit olvastam már itt, amire úgy éreztem, hogy reagálnom kell, de valamiért ez mindig elmaradt. A mostani, Taksony álnevű sorstársam története viszont egy lökést adott ahhoz, hogy a billentyűzetet ragadjak” – Taksony levelére reagáló újabb olvasónknak a Teofil álnév jutott, és nagyon örülünk, hogy Teofil végre megírta nekünk kapcsolata és szakítása történetét volt barátnőjével.

Amitől igazán különleges ez a levél, az az, hogy leírja azt is, milyen a viszonyuk most, hogy már szakítottak és eltelt egy kis idő, ami alatt Teofil elég szorgalmasan próbálkozott a társkereséssel. Önnel előfordult, hogy így érezett vagy így viselkedett egy exével? Írjon nekünk ön is, a Randiblog e-mailcímére várjuk folyamatosan a leveleket!

„Az én történetem is nagyon hasonlít az övéhez, amit szeretnék megosztani veletek. Kb. 2,5 éve szakítottam az akkori barátnőmmel, akivel 2 évet voltam együtt. Mindketten egyetemisták voltunk, ott ismerkedtünk meg, egy szakra jártunk. Minden szép és jól alakult, alig veszekedtünk, szinte mindenben egyet értettünk. Azért voltak nehezebb időszakjaink is, de ezt főként az egyetemi tanulmányok miatti stresszhelyzetek hozták ki belőlünk, amik csak időszakosak voltak és ezt jól tudtuk mindketten. Az exbarátnőmről annyit tudni kell, hogy nem egy könnyű eset, hosszútávon nem biztos, hogy sok férfitársam elviselte volna, de én úgy gondolom, hogy sokat alakítottam a jellemén pozitív irányba és ezt a barátnői is alátámasztották.

Ettől függetlenül én fülig szerelmes voltam/vagyok belé. De, mint mindennek, egyszer ennek is vége szakadt, sőt olyan hirtelen lett vége, mindenféle előjel nélkül, hogy a mai napig frusztrál a dolog. Pénteken még egy közös wellness hétvégét terveztünk, vasárnap meg már szakítottunk. Azt, hogy ki szakított kivel, nehéz lenne megmondani, úgy fogalmaznék, hogy ő erőszakolta ki belőlem, mert képtelen volt rá, hogy kimondja.

A szakítás után én jó darabig magam alatt voltam, próbáltam magammal elhitetni, hogy ennek így kellett történnie és tovább kell lépnem, de nem bírtam. Nem akartam más lánnyal lenni, csak vele, szinte minden percben csak rá gondoltam. Nekem volt néhány pár hónapos kapcsolatom, sőt ezeket nem is nevezném kapcsolatnak, inkább csak olyan közös időtöltésnek.

Emellett pedig nagyon sok energiát ölök főleg az online társkeresésbe azóta, de semmi (őket nem online társkeresőn ismertem meg). A Tinder és társai pedig az amúgy sem nagy önbizalmamat teljesen mélypontra tették. Pedig a barátaim, ismerőseim szerint nekem bombanőkkel kellene járkálnom, mert elvileg egy helyes, sportos, művelt diplomás ember vagyok. De ehelyett csak a kudarcok érnek sorra, kezdve onnan, hogy pl. a Tinderen alig van párom, akikkel véletlen sikerült is randiznom, azok az egyik percről a másikra felszívódtak, azok is akikkel többször is randiztam, csókolóztam. Néha, elvétve egy-egy egyéjszakás kaland becsúszik. Kérdezem én, hogy kit keresnek a mai szingli nők? Milyen ember kell nekik?

Ezek után az ember, egyértelműen önmagában keresi hibát és teljesen leírja önmagát. Mostanra odáig jutottam, hogy teljesen elment a kedvem az egész párkereséstől, ismerkedéstől. Biztos csak nem előnyös képeim vannak a társkereső oldalakon, ezzel próbálom nyugtatni magamat. Ami ki tudja, hogy mennyire igaz?!

És hogy kapcsolódik ide Taksony története? Hát úgy, hogy eközben a volt barátnőm, akiről a sztorim elején írtam, egyre többször kezdett el keresni engem, érdeklődni irántam. Neki sem volt azóta semmi komoly kapcsolata. Nem egyszer leültünk egymással beszélgetni, de teljesen baráti hangnemben, semmi nem történt köztünk. De érezhetően fura volt a helyzet, vibrált a levegő. Egyik ilyen alkalommal épp a szakításunk is szóba került és azt mondta, hogy azért vetett véget az egésznek, mert túl idilli volt. (WTF???) Ilyen egyszerűen nincs, hogy őt valaki ilyenformán elviselje. De egyébként ő maga sem érti, hogy miért alakult így. Én meg főként nem, azóta sem. Tudni kell, hogy korábban már párszor megkerestem őt az újrakezdés ötletével, de ez zsákutcának bizonyult.

Ezalatt a 2,5 év alatt ment tönkre az önbecsülésem, azóta vagyok magányos. De abban biztos vagyok, hogy nem fog nálam jobbat találni, hiába is keres, de lassan kezdem úgy érezni, hogy én sem őnála, pedig én próbálkoztam rendületlenül és semmi... Egyszer még össze fog minket hozni a sors, ez lehet a fény az alagút végén...

És ugyanezt érezheti most Taksony kollégám is, aki fülig szerelmes a lányba és nem tudja, hogy utánamenjen-e. Bárhogy is dönt, mindkét választását meg lehet érteni, mert nem biztos, hogy az ember talál később jobbat, sőt...

Én azt kívánom neki, hogy ne járjon úgy, mint én, és találjon magának egy új párt!”