Egy pár félresiklott tinderes és happnös ismerkedés után egy teljesen más műfaj felé vettem az irányt, elmentem egy szervezett randira. Jó, ezt nem úgy kell elképzelni, hogy megkértem egy céget, hogy keressenek nekem párt adott paraméterekkel, egyáltalán nem (sajnos). A Villámcsetre neveztem be, amit tulajdonképpen már jól ismertem az amerikai limonádékból, miszerint leülsz valaki mellé pár percre, jópofiztok egyet, aztán jöhet a következő jelölt.

Eléggé a sorsra van bízva, hogy ki kerül bele egy ilyen etapba, szóval emiatt még izgalmasabb a dolog. És ugye az is tuti, hogy ha már valaki hajlandó elmenni egy ilyen zsákbamacska randisorozatra, akkor nem feltétlenül az a célja, hogy csak keféljen egy jót. Arra ott a Tinder, ugye. Szóval érdekesnek ígérkezett az este, kicsit izgultam is, bevallom. Igaz, hogy nem kifejezetten az ismerkedés motivált – inkább szerettem volna megtapasztalni, hogy hogyan működnek ezek a villámrandik. 

Mindenki heppi

18:30 és 19:00 között lehetett érkezni, az esemény kezdete 7 órára volt meghirdetve. Mire megérkeztem, már mindenki lelkesen csevegett a partnerével, és csak egy asztal árválkodott teljesen üresen. Egyből gondoltam, hogy nekem oda kell majd leülnöm, és egy kicsit kellemetlenül is éreztem magam, hogy az egyetlen tök üres asztalt kell majd elfoglalnom, mikor már mindenki párban volt. Mert ugye a rendszer úgy működik, hogy a cég, aki szervezi a bulit, random  módon összecsoportosítja az embereket egy-egy asztalhoz és amíg meg nem érkezik az összes résztvevő, addig azzal az egy emberrel beszélgetsz, akit az asztalodhoz elsőként sorsoltak.

Nos, a légkör klassz volt, mindenki mosolygott és látszólag nagyon kedélyesen elcsevegtek a felek. Kicsivel 7 óra után a szervező srác kiosztott egy nyomtatott A/4-es lapot, amire jegyzetelni lehetett, illetve felírni annak a számát, akit szimpatikusnak talál az ember. Én lelkesen jegyzeteltem az infókat a randi alatt – de úgy tűnt, ez nem bevett szokás – rajtam kívül senki nem érezte úgy, hogy a partnerekről hallott adatokat rögzítse. Szakmai ártalom...

A sorszám kicsit visszás nekem

Persze, ez lehet kukacoskodás, de számomra teljesen személytelennek tűnt, hogy mindenki kapott egy sorszámot, amivel regisztrálni tud egy honlapon, és oda feltöltheti azon szerencsések számát, akik megtetszettek neki a randin. Nyilván gondot okozna a rendszerben, ha túl sok „kovácspisti” vagy „nagybéla” venné igénybe a szolgáltatást, de azért talán mégis meg lehetne oldani, hogy ne csak egy számként szerepeljen az ember. (Halkan jegyzem meg, hogy a sorszámozásról valami egészen rémisztő is eszembe jutott, na, de ez nyilván nem merül fel mindenkiben.)

Szóval minden randi úgy kezdődött, hogy a felek bemutatták a sorszámaikat és indulhatott a csevej.

Jó, de miről beszélgessünk?!

Ötletesnek tartottam, hogy minden asztalra ki volt rakva pár kártya, amin kérdések voltak – ha esetleg elakadna a beszélgetés –, és tényleg jól is jött pár alkalommal. Az kissé kiábrándító volt viszont, hogy elképesztően nagy hülyeségek voltak a kártyára írva, amire akkor sem tudnék 7 percben válaszolni, ha fegyvert fognának a fejemhez. Mindenesetre arra tökéletes, hogy elűzze a zavart csendet. 

Az egyik kérdés, amit kaptam: „ki a példaképed?” Nos, talán ez egy egyszerű kérdés, az én szemszögemből viszont nem az. Hazudni meg minek hazudjak, ugye. Szóval itt kicsit el is akadtunk, annyira kicsit, hogy a következő 6 percben csak erről beszélgettünk és folytattuk is volna, ha a szervező srác hangja nem szakítja félbe a diskurzust. Aztán persze voltak abszolút klisék is, azok azonnal vissza is kerültek a pakliba, ilyenek voltak a „mit vinnél magaddal egy szigetre” kérdések.

Szerintem sokkal frappánsabb, ha valaki bár izgul is, de a saját fejéből próbál kérdéseket elővarázsolni, akármilyen bugyuták is. Előfordult, hogy próbáltam kártya nélkül oldani a helyzetet, kérdeztem, kérdeztem és kérdeztem, aztán a végén úgy éreztem magam, mint egy pszichológus. Volt, amikor a beszélgetésekre szánt 7 perc túl hosszúnak tűnt, de szerencsére a társaság nagy részével megtaláltam a hangot.  

Érdekes emberekkel találkoztam

A jelenlévők egytől egyig (jó, egy nem, de ez tök jó arány!) teljesen normális értékrenddel rendelkezők voltak, össze sem tudnám hasonlítani egy tinderes randival. Itt mindenkinek egy a célja: párt találni. Nem dugópartnert, nem laza kapcsolatot, nem izgalmat, hanem normális párkapcsolatot, esetleg férjet/feleséget. Igen, kicsit rémisztően hangzik, hogy ide jutott a társadalom, de annyira mégsem, hogy emiatt ki kellene hagyni egy ilyen „sessiont”. 

Számomra nem hozta meg a randi, akit kerestem, dinamikusabb embernek gondolom magam a jelenlévőknél, valahogy túl nyugodt volt itt minden. Kicsit öreges. Azt mondjuk el tudnám képzelni, hogy sokkal kellemesebb lett volna az egész, ha ment volna valami jó zene – nyilván nem üvöltve, csak szolidan – illetve, ha nem egy asztalnál kellett volna végig ücsörögni és várni, hogy a férfi leüljön, felálljon, leüljön, felálljon és így tovább. Tényleg olyan érzete volt, mintha rendelési idő lenne és 7 percenként jelennének meg a páciensek.

És azért egy alkoholos ital (bor, koktél) is oldotta volna a feszültséget, kár, hogy az nem fért már bele a keretbe. Talán ha lazább lenne az egésznek a hangvétele, sokkal több egyedülálló jelentkezne a találkákra és több típusú ember is részt vehetne az ilyen összejöveteleken. Egyébként ez az ismerkedési rendszer simán veri az ismerkedős appokat, csak éppen nem biztos, hogy az a réteg elmegy egy ilyen eseményre, akit magunkhoz valónak gondolnánk.

És akkor az anyagiak...

Valóban, az egy kicsit húzós, mivel 5 ezer forintba kerül egy ilyen villámrandi, és ezért az összegért csak egy üdítő vagy egy kávé kerül az asztalra, na, meg persze adottak a jelöltek és egy meleg – bár barátságosnak nem igazán mondható – különterem egy étteremben.

De, ha valaki tényleg komolyan gondolja a párkeresést és úgy gondolja, hogy nincs vesztenivalója, ha megpróbálja ezt a vonalat is, én csak ajánlani tudom. Ami elég pozitív ebben a cégben, ha elsőre nem jön össze egy „match” sem, akkor a második randis találkozót térítésmentesen veheti igénybe, és így máris feleződik a pénz, ami azért már tényleg baráti. Hiszen egy hétvége alkalmával is simán elbulizik ennyit az ember és nem feltétlenül olyanokba botlik, akikkel érdemes akár egy szót is váltani...