Először én is megijedtem, hogy már nem szeretem a barátomat

Fanni arról írt nekünk még év elején, hogy szépen indult kapcsolata egyre inkább ellaposodik, egyre inkább érdeklődik más férfiak iránt – illetve mégsem, hiszen igazából teljesen kiábrándult a pasikból, úgy érzi, egyik se hajlandó rendesen törődni egy nővel. Jó sok levelet kaptunk erre a posztra válaszul, közülük legutóbb Timót történetét közöltük. Most nézzünk még három választ, hogy mit írt Fanninak a többi olvasó erre a helyzetre! Ha ön is hozzászólna, vagy ha van saját története, amit szívesen elmesélne, kérjük, írjon ön is a Randiblog e-mailcímére!

Fábiusz

„Reagálnék röviden, nem azért, hogy a posztoló hölgyet bármiről is meggyőzzem, hanem azért, hogy egy lehetséges magyarázatot mutassak, aztán majd mindenki eldönti, hogy van-e benne ráció vagy sem.

Rettenetesen kevés az olyan pasi, aki ízig-vérig tud szeretni egy nőt, tiszteli és törődik vele! Vagyis szerintem nincs is!

A hölgy el se hinné, hogy mennyi olyan férfi van, aki tiszteli, szereti és becsüli a nőket. A többség ilyen, csak rájuk a nők nem férfiként tekintenek, mert teljesen közömbösek a számukra.

A nők többsége ösztönösen azokhoz a férfiakhoz vonzódik, akikben megtalálhatók a sötét hármas személyiségjegyek (nárcizmus, machiavellizmus, pszichopátia), ezek pedig pont kizárják, hogy az illető szeresse, tisztelje és törődjön a nőkkel.

Ha a posztoló hölgy sem csak a számára vonzó férfiakat venné mintának, hanem az összes férfit, aki valaha is próbálkozott nála, akkor meglepődne, hogy mennyire nagy azoknak az aránya, akik nagyon is szeretik és jól bánnak a nőkkel. Csak nagy részük visszautasítást kapott, mert „nem volt meg a szikra”, vagy ami rosszabb, hogy ott sínylődik a barát-zónában. Mindez azért, mert nem az emberi kvalitás az elsődleges szűrő, hanem a vonzalom.”

Farkas

„Tudod, amíg fiatal vagy és játszol másokkal, az sok minden csak nem kapcsolat. Pont azt a részét nem éred el, ami a kapcsolat lényege: megismerni a másikat és azért szeretni, AMI. Lefeküdni valakivel, az nem kapcsolat, csókolózni sem kapcsolat, flörtölni meg pláne nem az. A kapcsolat ott indul, hogy meglátod az embert és őt akarod magad mellett. Nem bárkit, hanem csakis őt. Nos, hát sikeresen beválasztottál egy számodra nem megfelelőt, hogy miért sikerült olyat, aki nem pont olyan mint te..? Ezt magadnak tedd fel kérdésként.

Viszont az, hogy neki nem ugyanaz az érdeklődési köre, mint a tiéd és nem ugyanaz a hobbitok… nem nagy gond. Miért is kellene az legyen? Pont ezzel lesztek színesebbek a másik szemében! Nekem nem kell olyan nő, aki motorozik és ejtőernyőzik... mit fogunk mesélni egymásnak élményeket? … amiket együtt éltünk át? Dehogy, menjen csak kenuzni meg hegyet mászni meg csinálni, amit ő szeretne és amikor hazaérünk, örömmel meséljük, mennyi izgis dolog történt. Lesz olyan, amikor ő tanít engem valamire és lesz, hogy én őt. Kiegészítjük egymást úgy, hogy külön is egészek vagyunk.

Viszont itt neked pontosan ugyanazt kell tenned, mint a másik félnek. Elfogadni olyannak, amilyen. A rossz és a jó szokásaival együtt.”

Fatima

„Több, mint tíz éve vagyok kapcsolatban, és ez alatt az idő alatt pont olyasmi személyiségváltozáson mentem keresztül, amit Fanni leír. Odáig nekem is megvan, hogy egy idő után elkezdtem én is máshogy nézni a pasikra, kedvem lett flörtölni, stb., igaz, én közben nem utáltam meg a saját barátomat, csak bejött ez is. Nem igazán beszéltünk róla, de ettől még biztos vagyok benne, hogy vele is ugyanez történt, sőt, valószínűleg vele még korábban, mint velem. Visszatekintve eléggé úgy érzem, hogy ez normális, egy kapcsolat elején az ember borzasztóan rátapad a másikra, aztán ha elég ideig tart a viszony, akkor egy kicsit eltávolodnak egymástól, és újra mind a kettőnek lesz saját, külön élete is. Illetve mindig is volt, persze, csak a lilaködös szerelemben az nem fontos.

Először én is megijedtem, rosszul éreztem magam amiatt, hogy már nem szeretem annyira a barátomat, de én egy idő után arra jöttem rá, hogy ettől még megy tovább a kapcsolatunk és így is gyönyörű. Az első pár év annyira intenzív, hogy az ember azt hiszi, hogy csak az a szerelem, és amikor változni kezd, akkor én legalábbis azt hittem, hogy ezek szerint már nem vagyok szerelmes, elmúlt a nagy lamúr, ez a vég kezdete.

Aztán lassanként felismertem magamban egy olyan szerelmet a barátom iránt, amit most már sokkal erősebbnek érzek a kezdeti szenvedélynél, és tudom, hogy ő is ezt érzi irántam. Nem tudhatom persze, hogy Fanniéknál is ebbe fejlődött-e tovább a kezdeti szerelem, de egy kicsi esély talán van arra, hogy igen. Nem kell az elhidegülés első jelétől megijedni.”