„Ilyen is van” rovatunk bemutatja:

Íme Gaynor Evans, a tinderező nagymama.

Gaynor Evans 56 éves, két házasságon van túl, gyerekei felnőttek már, sőt, van három unokája is. Az angliai Enfieldben él, és olyasmivel múlatja üres óráit, amivel a sztereotípia szerint az üresfejű, húsz éves, hidrogénszőke plázacicák szokták: pasizik és szexel.

A fiatalos asszony kb. öt évvel ezelőtt döntött úgy, hogy nem fog többet azzal foglalkozni, hogy ki szerint mit szabad az ő korában, és belevágott a pasizásba, mert ahhoz volt kedve és megvolt a kellő önbizalma. Gyerekei közül volt, aki ellenezte az ötletet, más féltette Evanst, de egyelőre remekül megy minden. A kétszeresen elvált nagymama azt mondja, az utóbbi 5 évben vagy 100 pasival randizgatott, és soha életében nem szexelt olyan jókat, mint velük.

Egyetlen egyszer volt, hogy egy kis probléma adódott: az egyik sráccal vonzalom alakult ki közöttük. Evans az mondja, hogy ez azért gond, mert ő csak kalandot akar, kapcsolatot nem, direkt nem akar egyik huszonéves srácba se szerelmes lenni, mert úgy gondolja, hogy 25-30 évnyi korkülönbséggel a kapcsolat nem működne úgyse hosszú távon.

Evans nyilvánvalóan úgy érzi, hogy az életnek azon a részén, amikor a párkapcsolat van a középpontban, már túl van, és most csak szórakozni szeretne. Ennek érdekében nem csak a Tinderen van fent, hanem egy kifejezetten olyan honlapra is regisztrált, ahol fiatalabb férfiak keresnek idősebb nőket. Egyébként pedig rengeteget jár bulikba, ahol azért reméljük, nem mindig fogdossa ilyen gátlástalanul a pasikat, hanem az alább látható jeleneteknek egy része csak a kamera kedvéért volt.

Szóval igen, ilyen is van.