horoszkóp
tk3s swns paedophile wedding 006

A legfontosabbat a férjéről csak a nászúton tudta meg

2016.04.06. 13:08 Módosítva: 2016-04-06 13:08:59

Jazmin Cullen 24 éves, férje, akitől egyelőre nem sikerült elválnia, 31. Még öt évvel ezelőtt volt, hogy a brit nő annyira szerelmes lett ebbe a bizonyos Jason Cullenbe, hogy pár hónap ismeretség után hozzáment feleségül. Aztán a nászúton belenézett férje laptopjába és pedofil képeket talált benne.

Ezt rögtön jelentette a rendőrségnek, ami után az is kiderült, hogy a férfit két évvel korábban egyszer már lecsukták ilyen képek birtoklásáért, illetve azért, mert más pedofilokkal is kapcsolatban volt és velük cserélgették egymás között a fotókat.

Az esküvő még öt évvel ezelőtt volt, és Jazmin Cullen érthető módon azóta is válni szeretne, de férje – akinek eredeti neve Jason Hodson – húzza-halasztja a jogi eljárást, így a házasság felbontását még mindig nem mondták ki hivatalosan. A Metro nevű újság a következő nyilatkozatot közli a feleségtől arról, hogy milyen volt úgy hozzámenni egy férfihoz, hogy nem tudta az illetőről, hogy igazából pedofil:

Annyira normális és elbűvölő férfinak tűnt, és a mai napig nehezen tudom elhinni, hogy ugyanarról a személyről van szó. Azt akartam hinni, hogy valami félreértés az egész. Soha nem támogattam abban, amit csinált, de azt akartam hinni, hogy nem igaz az egész. A válással végre teljesen tovább tudnék lépni, de ezt ő egyelőre megtagadta tőlem.

Ez a bizonyos Jason Cullen ráadásul anyósa előtt is lebukott. Megkérte Jazmin édesanyját, Jennifer Cullent, hogy hadd használja az asszony számítógépét, és miután a férfi visszaadta, az anyós megdöbbenten tapasztalta, hogy rajtamaradt egy-két pedofil kép.

Jennifer és Jazmin Cullen együtt tették fel a kérdést a férfinak, hogy ezt magyarázza már meg, legyen olyan kedves, amire Jason Cullen először azzal válaszolt, hogy az anyós nézett be valamit, de aztán végül kénytelen volt mindent bevallani.