horoszkóp
shutterstock 101374273

Átlagként próbálkoztam a lánynál, akinek ilyen barátja volt

2016.08.15. 21:46

Nagyjából már kiismertem a női nemet, ezért bátran írok, mert tudom, hogy nem fogok sok hülyeséget összehordani... még ha sokan az ellenkezőjét is hiszik majd. (Ha valaki nem bírja elviselni, hogy egy férfi „csúnya” dolgokkal illeti a nőket, akkor nem kell elolvasni.)” – nem állítjuk, hogy mi mindenben egyet értünk az alábbi, picit rövidítve leközölt levél beküldőjével, Tarzíciusszal.

De sokszor pont azok a levelek a leginkább gondolatébresztőek, amelyek részben vitathatatlan igazságokat tartalmaznak, részben azonban talán megkérdőjelezhetőek, ráadásul Tarzíciusz egy nagy érdekes esetet is leír egy lánnyal való kapcsolatáról. Ha ön is olyan biztos magában, mint Tarzíciusz, kérjük, írjon nekünk ön is a Randiblog e-mailcímére! Mit gondol a témáról, mik a tapasztalatai?

Gyerekkorában és naivkorában még hisz az ember abban, amit az idősek mondanak neki (akik más világban nőttek fel): azt, hogy a nők biztonságot, szeretetet, megbecsülést, bizalmat és legfőképpen családot akarnak. Valamint azt a férfit keresik, aki mindezt meg tudja adni nekik. Na már most ahogy felnő egy fiú, és/vagy kapcsolatba kezd egy hölggyel, felnőtt fejjel hamar rájön, hogy ez az egész csak hazugság.

A nők nem ilyenek. Korántsem. Már-már kezdem azt hinni, hogy azért állítják be magukat ilyennek, mert tudják, hogy ezek a fenti dolgok éppen a férfiaknak kellenek (már ha benőtt a fejük lágya). Én még eddig nem találkoztam olyan nővel, akit ne az ösztönei vezéreltek volna. Az ösztönök pedig a macsó, jó pasik farkára vezetik őket.

Tapasztalatból tudom, hogy ha egy nőnek nem hazudsz, ha őszinte vagy vele, akkor betegnek néz. Volt olyan hölgy ismerősöm, akivel már majdnem összejöttünk, de: az egész úgy indult, hogy amikor azzal jött, hogy én biztosan csak hazudok neki (egy bizonyos dologban), akkor tudattam vele, hogy ez nálam nem így megy. Én ha valakibe szerelmes vagyok – merthogy ez volt a helyzet –, akkor a pofámról lesülne bőr, ha egyszer is hazudnék neki. Nem kell ehhez vallás vagy nagy önuralom. Ez nálam alapvető dolog. Fenntartom, hogy mindig őszinte vagyok a párommal és mindig igazat mondok neki, amit persze cserébe elvárok tőle is. Nem akarom, hogy beszámoljon az élete minden egyes pillanatáról; hogy kivel, mikor, hányszor, hol feküdt le. Én őszinte vagyok; mellettem biztonságban érezheti magát. Mindezek ellenére jó a humorom, nagyon is laza vagyok. Tehát inkább egy ilyen hülyülős személyiségem van, nem vagyok túl komoly. Csak egy párkapcsolatban van, amit nem tudok tolerálni. És vannak, akik tudják, hogy ez számukra távoli dolog, mert ők nem ilyenek. Vannak nők, akik ezt keresik, és ők maguk is így állnak egy kapcsolathoz, de mint mondtam, egy idő után mind legszívesebben dobná az egészet a kukába egy futó kalandért. Sok meg is teszi. De akkor mi értelme van a kapcsolatnak?

Egy időben próbálkoztam egy lánynál. Reménykedtem, hogy lehet köztünk valami, de csúnyán benéztem. Több barátja is volt, de az egyikük egy ilyen „jó pasi” volt. Konkrétan az a fajta, akivel nem lehet versenyre kelni. Belsőleg a srác nem extra, mondhatni középszerű, bár szerintem eléggé felvágós, ami nekem nem igen tetszik. Én nem tudtam arról, hogy ők ketten egy ideig kavartak. Amikor én próbálkoztam a lánynál, valahogy szóba került ez a srác. Leesett az állam, amikor meghallottam a hírt. Pár másodpercnyi sokk után kinevettem saját magamat. Én átlagként próbálkoztam ennél a lánynál, akinek egy ilyen barátja volt... Onnantól az egész ugrott úgy, ahogy volt. Szerelmes voltam belé, mégis abba kellett hagynom, mert az ex mellett nem rúghattam labdába. A csajszi csak fényezte ezt a középszerű gyereket, hogy ő milyen ember, meg tudom is én. Egy pár ismerősömet sokkal jobban lehetne fényezni, és őket lenne is mivel, de hát ők nem néznek ki ilyen jól, ezért ők semmik – magyarán megmondva.

Ami pedig pontot tett a mi ügyünk végére, amitől konkrétan kiégtem, az az volt, hogy amikor felvetettem, hogy oké hagyjuk az egészet, a csajszi simán kijelentette, hogy le ne lépjek, mert kettejük között már semmi nem lesz, mivel túl messze laknak egymástól, úgyhogy nem kell félnem. Na mondom, ez most szórakozik? Még egyszer megpróbálkoztam, és felismertettem vele, hogy én nem hasonlítok az exére, ezért jobb lesz, ha lelépek. De hiába. Ismét csak azzal tudott védekezni, hogy a csávó már a múlté, mert nagyon messze él.

És mi van, ha mondjuk egyszer netán nem lesz olyan nagyon messze? Akkor nem csinál valamit ösztönből azzal, akit istenít, még akkor is, amikor mással ismerkedik? Szerintem de, méghozzá gondolkodás nélkül!

Két kérdésem lenne:

  1. Miért jó az a nőknek, ha olyanok, amilyennek a levél első felében leírtam őket?
  2. Miért kell így felnagyítani a normál tulajdonságokat egy jó pasiban? (Pl. ha egy ilyen hapsi szereti a gyerekeket, akkor miért lenne milliószor jobb, másnál? Aki csúnya, az szerintetek nem szereti őket, vagy csak egyszerűen jobban néz ki egy álompasi egy gyerek mellett?)

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.