Nem azért van kint, hogy magyar párja legyen

„Üdvözletem. A nevem Sámuel, 29 éves vagyok. Olvasom a Randiblog írásait és nagyon tetszenek. Úgy gondoltam, magam is megosztom a tapasztalataimat Londonból” – Sámuel nem az első külföldön élő magyar, aki megírja nekünk, milyen a helyzet odakint, de ettől még borzasztó érdekes olvasni az ő tapasztalatait. Valószínűleg nem lőjük le a poént előre, ha már most eláruljunk, hogy mások pozitív tapasztalatai ellenére Sámuel szerint odakint sem könnyű, pedig próbálkozott magyar és más nemzetiségű lányokkal is. Önnek van tapasztalata a külföldiekkel kapcsolatban? Ha igen, kérjük, feltétlenül írja meg nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„Lassan négy éve élek a brit fővárosban. Mostanáig a munka és hétköznapi teendők mellett kerestem a párom.

A siker azonban elkerült, így úgy döntöttem, hogy egy abszolút szingli élet kezdek. Nem adtam fel, inkább elegem lett kicsit és magamra szeretnék teljes mértékben koncentrálni.

Kipróbáltam rengeteg dolgot, hogy megtaláljam az igazit.

Internetes randioldalak voltak első helyen. Sok munka és kevés szabadidő mellett ezt láttam elsődleges megoldásnak. Két év alatt 12 különböző weboldalon regisztráltam, fele magyar, fele nemzetközi. Rengeteg, nem túlzás, több száz, sőt talán több ezer üzenetet is váltottam.

Lett néhány kedves ismerősöm, randik, de semmi komolyabb eredmény. Itt jegyzem meg, én soha nem kerestem az egyéjszakás dolgokat, komoly kapcsolatra vágytam.

Bulikba jártam, külön szingli bulikba, bár nem vagyok egy partiarc. Ott is csalódás. Munkában, akár a hétköznapokban is ismerkedtem, semmi nem lett. Sokat gondolkoztam, hol lehet a hiba. A visszautasítások között szerepeltek a szimplán nem szimpatikustól az anyagi dolgokon át egészen akár a nem megfelelő horoszkópig.

Sok kint élő magyarral, többségében fiatallal, beszélgettem a témáról. Sokaknak ez gond a nyomasztó magány miatt, ami szerintem a külföldi élet velejárója.

Ahogy sokan, én is elsődlegesen magyar hölgyek közt kerestem a párom. Onnan jöttek a legváltozatosabb visszautasítások. Volt olyan, aki kijelentette, hogy nem azért van kint, hogy magyar párja legyen, így ez esélytelen.

Nem magyarokkal, különböző más nemzetiségű nőkkel is ismerkedtem. Fekete, arab, angol, francia, lengyel, román, stb. sorolhatnám. Úgy gondolom, ha hasonló az értékrend és érdeklődés, én nyitott vagyok. Természetesen velük sem jártam sikerrel. Sokszor nyelvi akadály, de kulturális vagy egzisztenciális eltérések miatt.

A fő problémának elsősorban az anyagiakat tekintem. De az eltérő ízlésvilág, elképzelések mind ott vannak. Nem hegyezem ki erre a problémát, a pénzre, de érdekes, hogy bár milyen ismerkedésnél elég gyors kérdések voltak a: „mit dolgozol?" és „mennyit keresel?". Itt a többség, magyarok, alacsony munkabért kap, sok munkaórával. A legtöbb nő is. Így nem szeretnének megmaradni ezen a szinten vagy próbálnak ebből kilepni, mint sokan, jobb munkahellyel vagy mondhatni „támogató” találásával. Így egyszerűbb egy jól kereső partnert keresni. Ott van még a különlegesség, az ismeretlen, így lehet, hogy azt egy nem ismert nemzetiségű szolgáltathatja. Lehet, hogy védekezésnek hangzik a részemről, de az anyagiak nagyon meghatározóak itt egy kapcsolat téren.

Plusz a kevés idő, amit együtt lehet tölteni. Össze kell egyeztetni a szabadnapokat, ha nem sikerül, ráadásul nem közeli városrészben lakunk, esélytelen a találkozás. Ezért vannak gyors összeköltözések. Olcsóbb szoba, olcsóbb élet, több idő együtt, rögtön „mélyvíz”. Ez jó, hiszen lakva ismerszik meg az ember, de nagyon sokan bele is buktak, aztán mégis próbálják együtt tartani magukat, félelem a magánytól és a költségektől.

A másik nagy probléma az eltérő célok. Én kint tervezek, de a többség, akiket én ismerek, egy idő után költözne haza. Így, szerintem, nincs értelme kapcsolatot kezdeni, nem is fogunk. Sokan, bár jó állásuk van, a magány miatt költöznek, költöznének vissza Magyarországra. Szóval sokakat a pénz motivál, így keresnek maguk mellé valakit. Ezzel nem ítélem el őket. Mindenki azt csinál, amit akar, nem ítélem el, de nem tartom helyesnek. Felfogom, hogy egy anyagias világban élünk és a realitás azt mondja, anyagi biztonság kell és szilárd alapok, akár a későbbi családhoz. Tiszta sor.

Talán az én hitem a szerelemben a probléma. Nem magány, szeretethiány, anyagi (főleg azért nem) vagy csupán szex miatt akartam párt magamnak. Kissé álmodozó lévén, szerettem volna a nagy szerelmet, mégha férfiként túl nyálasnak tűnhet. Hiszek az anyagiasság, feltétel nélküli együttlétben. Azzal is tisztában vagyok, hogy ezt majdnem lehetetlen megtalálni. Viszont makacs és megalkuvást nem tűrő lévén nem adom lejjebb.

Szóval ki, mi a hibás? A nők? Ugyan. Sokszor hallom, mert „sok kurva és magas igényűek". Na és ha így van...? Ez túl egyszerű válasz és általánosítás lenne. Ismerek rengeteg értelmes, taplraesett nőt, akik csak megválogatják, ki kell nekik. Teljesen megértem őket. Megértem, ha nem én kellek, mert ez a külső, modor, stílus vagy bármi nem jön be, ez van. De az ízlésük miatt bántani őket, mert nem én vagyok az ideális?! Ugyan már.

A többi férfi lenne a hibás? Van benne valami, hogy hímtársaim többsége egy bunkó paraszt és ez jobban bejön a nőknek. Érthető, ők jobban megtestesítik, látszatra, a klasszikus alfahímet. Nekem, bár jó felépítésű és férfias külsőm van, ez a „bunkó”, rámenős stílus soha sem ment. Sok férfi hasonló cipőben jár mint én, szóval akad normális férfi is. A világ a hibás, a felfogás, az értékrendek? Nem hiszem. Ez egy ilyen világ. Ehhez kell alkalmazkodni. Sokan küzdenek értékrendi válságban, nem tudják, mit akarnak. De ezek ők. Azért nem okolhatok senkit, mert nem azonos a felfogásunk és az értékeink.

Én lennék a hibás? Talán. Nem vagyok egyszerű eset. Nem vagyok a rámenős macsó. Mindig olyan nőkkel futottam össze, vagy nem érdekeltem őket, vagy engem nem érdekeltek, esetleg kölcsönös ignorálás volt. Lehet, nincs sok pénzem, nem is motivál ez, de ilyen vagyok. Nem lehet mindenki számára érdekes sem, ez tiszta. Úgy érzem, nagyon erőltettem ezt az egész párkeresést is. Lehet hibáztatni mindent és mindenkit. Lehet magamat emészteni.

Az igazság, hogy semmiben és senkiben sincs hiba. Ilyen a világ, ilyenek vagyunk és én ilyen vagyok. Nem egyszerű itt, nagyon nehéz pártalálás szempontjából. Úgy hiszem, Magyarországon sem egyszerűbb, ott sem volt nagyobb sikerem. Most elkezdek egy totális egyedülálló, magammal foglalkozó életét, ahogy az elején. Direkt módon mostantól nem keresem a párom, az egészet hanyagolom. Egyszer talán találkozom az igazival, megalkuvás nélkül. Ha mégsem, hát akkor így alakult…

Köszönöm a figyelmet.

A legjobbakat kívánom.”