horoszkóp
213

Férje jelentette be a feleségnek, hogy gyerekük lesz

2016.09.02. 22:00

Egy atlantai apuka nemrégiben azzal a bejelentéssel állt a felesége elé, hogy a nő ismét terhes. A hír nem csak amiatt sokkolta az asszonyt, mert a férje a tudtán kívül, titokban végezte el a terhességi tesztet, hanem azért is, mert a negyedik gyerek jött - nyolc hónappal a férfi vazektómiája (ondóvezeték-elkötése) után.  

Tim Brummel arra lett figyelmes, hogy felesége ismerős, a terhességhez hasonló tüneteket produkál: hányingere volt, fáradtnak tűnt, az átlagosnál jobb étvággyal evett, és nyugtalankodott. Még viccelődtek is azzal, hogy talán Rachel ismét terhes, persze, jót nevettek az egészen, hiszen ez az elkötés miatt lehetetlennek tűnt - írta a People.

Jobban belegondolva a helyzetbe viszont a férfinek eszébe jutott, hogy a műtétje után fel sem hívta az orvosát az eredmények miatt, és a szükséges vizsgálatokra sem ment el.

Mulasztását gyorsan pótolta, és a gyanúja beigazolódott: kiderült, hogy a vazektómia nem volt sikeres. Ezek után eléggé egyértelműnek tűnt, hogy az asszony valóban terhes, Brummel pedig egészen rendhagyó módon közölte a hírt feleségével. Éjszaka elzárt a vécé öblítőjét, leeresztette a vizet, így reggel mintát tudott venni a vizeletből, és elvégezte a tesztet,

ami természetesen pozitív lett.

A férfi videóra is vette az asszony reakcióját, amint az szembesül a tényekkel, és kisebb sokkot kap, de azért örülni látszik. A felvételt eddig közel 900 ezren látták a Youtube-on.