Anyámékhoz mentem, hogy addig a másik barátnőjével legyen

„Régóta gondolkoztam én is, hogy írok a Randiblogra, mivel mindig olvasom. Szinte mindegyik történetben felismerem magam. Voltam mindenféle szerepben. A hűséges, a hűtlen, a hálás, a hálátlan, a szerető, a megcsalt stb. Próbálom összefoglalni a történetem, mert nagyon hosszú és nem biztos, hogy belefér egy posztba” – ez a bevezető tartozik az alábbi levélhez. Petrától kaptuk az év egyik legmegrázóbb levelét, ha elkezdi olvasni, hamarosan világos lesz önnek is, miért tettünk 18+-os figyelmeztetést ez elé a poszt elé.

Petra egy jóval idősebb férfiba volt szerelmes hosszú ideig, és levelében azt részletezi, hogyan tette tönkre ez a kapcsolat lelkileg, és mennyi fizikai szenvedést élt át a férfival töltött évek alatt. Szomorú tény, hogy ilyen kapcsolatok valóban léteznek, valószínűleg több ilyen van, mint gondolnánk. Petra üzenete egyértelmű: ki kell lépni ezekből a viszonyokból minél korábban. Ha önnek is van tapasztalata, esetleg saját története, kérjük, írjon ön is a Randiblog e-mailcímére!

„

Volt egy 8 éves kapcsolatom, ahol a volt párom 14 évvel idősebb volt nálam. 17 évesen jöttem össze vele. Az elején csak szórakozásból, aztán beleszerettem, de őrült módon. Annyira szerettem, hogy elfogadtam, hogy rajtam kívül még három barátnője volt az elején, aztán „csak” egy. Közös albérletben laktunk, együtt fizettük, mégis egy héten egyszer anyámékhoz mentem, hogy a másik barátnőjével legyen egy éjszakát. Hosszabb idő után szakítottam vele és másoknál kerestem a vigaszt, és jó pár egy éjszakás kalandom is volt. Aztán megint összejöttünk és folytatódott tovább az egész. Én jó nőnek tartom magam most már, és mások is folyton kapkodták/kapkodják a fejüket utánam. De ő elnyomott teljesen.

Annyira szerettem, hogy mindenben igazat adtam neki, nem engedett tovább tanulni, mindig azt mondta, hogy egy csicska kurva vagyok, verekedtünk, senkivel nem engedett barátkozni, de kötelezett a munkára, ahol folyton ellenőrizgetett, ÉS még egyet is értettem vele és persze, ha a másik csajjal összefutottam, akkor nagyon illedelmes voltam vele, de az idegtől összehánytam a WC-t ilyenkor. Úgy tartottam, ez így jó. Így NORMÁLIS. Hiába fáj ránéznem az ágyra, amit nem csak velem oszt meg, és nem beszélhetünk meg semmit, és mivel mással sem tudtam beszélni, úgy vezettem le a stresszt, hogy késsel magamra vagdostam azokat a „szép” szavakat, amikkel illetett. 8 év alatt összesen négyszer szakítottunk. Az utolsó másfél évben már nem volt szerető.

Beszéltünk a házasságról, családról meg eljegyzés is volt. Amit én hisztiztem ki. Nagyon szánalmas voltam. Aztán megint tele lett a pohár. Igazából semmi nem változott, max. az, hogy nem volt másik csaj a képben. Én mindig úgy csaltam meg, hogy szakítottam vele. A szünetek kb. 2-3 hétig tartottak, kivéve a végleges szakításnál. Lett új munkahelyem, és szinte mindenkivel lefeküdtem ott, elmondtam neki és szakítottunk, elköltöztem.

Utána még sokáig könyörgött, hogy próbáljuk meg még egyszer, hajnalokon beállított és megerőszakolt (nem tudom, hogy tudott bejutni a lakásba, többször is zárat cseréltem). Azt hittem, belehalok a fájdalomba. Továbbra is voltak egy éjszakás kalandjaim. Aztán új városba mentem. Új munka. Új élet. 25 évesen kiégett vénkurvának éreztem magam. Nem hittem, hogy bármi is rendbe jöhet az életemben. Nem értettem, hogy kell fiatalnak lenni, mert már mindenről „lekéstem”.

De nem így lett. Lassan 2 éve vagyok itt az új helyen és az új életemben. Most tanulok, még mindig megvan a munkám, van egy párom, aki mindent tud a múltamról és nem érdekli, mert hisz bennem, hogy én már nem az vagyok, aki voltam, hanem az vagyok valójában, aki most vagyok. 8 évet vesztettem el a fiatalságomból. Szóval mindenkinek üzenem, merjen lépni, mert sosem késő, de az elveszett éveket már nem lehet visszahozni.

Higgyétek el, nem volt egyszerű. Néha most is eszembe jut, vajon jól van vagy mi lehet vele, de utána arra gondolok, hogy ezt lezártam és most vagyok jó helyen. Akik benne vannak egy szar kapcsolatban, mind azt gondolják, hogy a másik könnyen beszél, úgysem értheti, ezt senki sem értheti, az én esetem más, mint azoké, stb. De ez nem így van.

Mindig van sanyarúbb sorsú nálunk, és nincs olyan történet, amit valaki más még nem élt volna át, és nem tudott volna továbblépni, vagy hogy valaki magába a fájdalomba halt volna bele. És most nem az öngyilkosságról beszélek, hanem a lelki fájdalomról. Remegek, miközben ezeket a sorokat írom. Mindig is gyűlölni fogom magam, amilyen voltam, az a sok mocsok ami hozzám ragad, de van egy kiváló közhely. Ami nem öl meg, az megerősít.”