shutterstock 96603349

A fotós megörökítette, ahogyan átölelt az idegen fiú

2016.12.22. 20:30

Az egész történet több évvel ezelőtt kezdődött, egy határon túli városban. 25 évesen éppen egy nagyon hosszú, 8 éves párkapcsolat lezárása után voltam. Először tapasztaltam meg az igazi szinglilét mibenlétét, fergeteges bulikba jártam, közösségi életet éltem, és minden kötelezettség nélkül ismerkedtem srácokkal. Köztük volt Zénó is, akitől a történet szól” – persze az alább olvasható levél beküldője nem csak a srácról mesél, hanem saját magáról is, pontosabban kettejükről, a kettejük kapcsolatáról.

Zénó a második nagy szerelme volt Ninának, a levél beküldőjének, de remélhetőleg mondani sem kell, hogy igazából egyiküknek sem ez a neve. Nina és Zénó kapcsolata már régóta válságban volt, amikor fatális véletlenek sorozata fordította még rosszabbra a dolgokat. Vagy talán így volt jobb? Ön mit gondol? Van önnek is hasonló története? Mindenképpen írjon a Randiblog e-mailcímére!

Zénó velem egykorú, pofátlanul jóképű, nagydumás srác volt, aki szintén oda járt egyetemre, ahova én. Egy egyetemi buliban kavarodtunk össze részegen, majd a bulit követő 1 hét múlva le is beszélte rólam a bugyit. Ő volt a második férfi az életemben szexuális értelemben. Ezt követően kötelezettségek nélküli, testiségen alapuló kapcsolatba kezdtünk. Pusztítóan jó volt vele a szex, teljesen felszabadított, imádtam vele lenni. Kölcsönös volt a dolog, egyre többet találkoztunk, éjjeleket beszélgettünk át Facebookon. De közben még ő is, és én is ismerkedtünk, találkoztunk másokkal.

Aztán nálam jött egy rövidebb időszak, amikor újra összemelegedtem az exemmel, Zénó pedig elment Magyarországra, mert kevés órája volt az egyetemen, és az albiját is felmondták. Ebben az időszakban kerültünk igazán közel egymáshoz. Mindennap beszéltünk online, ő volt az első reggeli üzenetem, és az utolsó is éjszakánként. Mindketten tudtunk mindent a másik életéből, hogy mi történik vele, éppen kivel múlatja az időt és miként.

Egyszer év végén találkoztunk néhány alkalommal újból, amikor pár alkalommal visszajött Magyarországról. Újra szenvedélyes szexuális együttlétek és órákig tartó beszélgetések. Ekkor már mindketten éreztük, hogy ez túllépte azt a határt, amit előtte kiszabtunk saját magunknak. Aztán február elején megtört a jég, egymásba szerettünk, összejöttünk. Ő Magyarországon, én meg a határon túl. Mindketten ismertük egymás előéletét, jó és rossz szokásait. Utóbbiak között nála a legsötétebb a füves cigi volt.

1 évnyi távkapcsolat után összeköltöztünk. Hatalmas várakozás, izgalom, az első összeköltözés mindkettőnk részéről. Határtalan boldogság volt, saját kis kuckóval, saját élettérrel, mindenkitől függetlenül. Azonban a boldog időszakokat egyre gyakrabban árnyalták be a konfliktusok idővel. Kezdetben apró-cseprő hétköznapi bajok voltak csupán, ki nem mosogatott el, ki nem vetette be az ágyát, ilyesmik.

Sajnos voltak bizalmatlanságon alapuló problémák is, részemről ment nehezen annak feldolgozása, hogy a felettébb színes múltjából több nővel is szorosan ápolta a kapcsolatot, elmondása szerint teljesen ártalmatlan módon. Ellenben ha nálam jelent meg bárkitől a múltamból egy születésnapi jókívánság, balhét csapott belőle, hogy én biztosan melegen tartom az illetőt. Minden baj felett állt az, hogy Zénó személyisége eléggé megosztó volt, és a sokszor furcsa személyiségjegyei mellett előszeretettel élt a füves cigi okozta örömökkel.

Ezen két tényezőből indultak el köztünk az igazán mély gyökerű, pusztító problémák. Nagyon sok, gyermekkora óta magával hordozott és elnyomott gondot hozott magával a felnőtt életébe. Nem haladt az egyetemmel, 10. éve csinálta a 3,5 éves képzést. Motiválatlan, pesszimista és szűklátókörű ember képe kezdett el előttem megjelenni. Sokáig a szerelem lángjában égve hittem, reméltem, hogy változni fog a helyzet. Majd befejezi a sulit, majd talál normális melót, majd leteszi a cigit. Ezzel kapcsolatban türelmet gyakoroltam, azonban az utolsó időkben fogytán voltam már vele, gyakran hangot is adtam neki, amiből természetesen oltári nagy balhék lettek.

Mindig azzal jött nekem, hogy de hát én tudtam jól, hogy milyen emberrel jövök össze. Az utolsó fél évünkben nagyjából heti szinten veszekedtünk, mindenen. Sok csúnya vita után eljutottunk oda, hogy hazaköltöztem szüleimhez, mert nem bírtunk normális emberek módjára kommunikálni egymással. Ő azt mondta, hogy jobb lesz külön, „túl sokat bántottuk egymást”, én meg csak bőgtem otthon hetekig mint egy hülye, két ruhaméretet fogytam, és azt éreztem, hogy megszakad érte a szívem.

1 hónapot voltunk külön, ami úgy nézett ki, hogy voltak jó napok, amikor kedvesen tudtunk beszélni, és halvány reménysugarakat is láttam a folytatásra, illetve voltak a rossz napok, amikor egy utolsó tahó paraszt volt velem. Mégis naivan hittem továbbra is, hogy elég erős köztünk a kötelék, helyrejövünk. Nem ismerkedtem, hiába kérte, hogy ilyen módon tegyem túl magam rajta.

Egy alkalommal buliztam barátnőimmel, ahol rám nyomult egy idegen srác, én meg ettől bőgve rohantam le a ruhatárba, hogy ezt nem bírom, nem akarom. Egyből Zénót tárcsáztam, tudtam, hogy ő is a városban van. Éjszakára mindig kikapcsolta a telefonját, most elérhető volt. Bejött értem. Majd az egész hétvégét együtt töltöttük, úgy, mint a szép időkben.

Alig akartam elhinni. Együtt mentünk haza, majd az autópályán közölte velem, hogy ő szeretne velem jó barátságot ápolni. Nem igazán értettem, a mögöttünk lévő napok tükrében, így megkérdeztem, hogy hogyan barátkozzak olyannal, akibe szerelmes vagyok? Mire ő azt mondta, hogy majd az idő segít, és majd szólni fog, ha esetleg mégis meggondolja magát, és kapcsolatot szeretne. Bumm.

Megint jött egy hétnyi otthon sírás, majd jól a fejembe vettem, hogy márpedig akkor is visszaszerzem, hiszen szeretjük még egymást. Albumot gyártottam közös képekből, hogy emlékezzen a szép időkre, leírtam neki a pozitív gondolataim, hogy a bajokon túl hogyan tudunk kettőnk életén javítani. Aztán eljött az utolsó nap a történetben.

Egy szombati nap hivatalos voltam egy barátnős bulira, és ő is ment egy barátjával szórakozni egy másik városba. Odaadtam neki a „megmentőcsomagot”, amikor is azt mondta, hogy ő sajnos emlékszik a rossz dolgokra is. Könnyezett a szeme, ahogy a szemembe nézett. Éreztem, hogy szeret és hogy neki is rossz biztosan. Az volt az utolsó mondata, hogy 1 hét múlva üljünk le beszélni kettőnkről.

Elköszöntem tőle, elindultam a barátnőimhez. Sajnos túlságosan is érzelgősre ittam magam a buliban, és elkezdtem sorozni őt üzenetekkel, hívásokkal. Falakba ütköztem, elutasított. És bekövetkezett, amire nem számítottam, odajött hozzám táncolni egy idegen srác. Nagyjából 10 perc után a karjaiban sírtam Zénó miatt, ő pedig átölelt és vigasztalni próbált, szerencsétlen… nem értette, hova került. Ott is hagytam rövid idő után, majd a szórakozóhely női WC-jében folytattam a siránkozást, két rosszullét között. Közben persze végig nyomattam Zénót a telefonomon. Újabb elutasítások következtek.

shutterstock 269814386

Másnap szembesültem a bulihely oldalán azzal, hogy a leleményes fotós megörökítette, ahogyan átölelt az idegen fiú engem, 2 képen is. Nem telt el sok idő, két emailt kaptam Zénótól, a két emailben a két kép, azzal a kísérő szöveggel, hogy örökre hagyjam őt békén. Előre is elnézést a stílusért, de hozzám vágta, hogy én biztosan leszoptam azt a srácot, és hogy soha ne merjem őt keresni. Kaptam még pár hasonlóan kedves mondatot arról, hogy most már nyugodtan ribancoskodhatok, milyen jó lesz az itteni férfiaknak. Illetve, hogy a képek láttán megszólalt az önérzete, és bizony ő is ismerkedni fog. Semmit nem ért a szavam, teljesen beteg dolgokat írt.

Itt tartunk most. Több, mint 1 hónapig küzdöttem az újrakezdésért, megjártam a legmélyebb bugyrokat a lelkemben, és hiába volt minden. Olyan dolgokat szór rám, amikből azt érzem, mintha nem is ismerne engem. Csak arra tudok gondolni, hogy valami nincsen vele rendben lelkileg, nem tudja helyén kezelni az érzelmeit, indulatait. És valahol nálam is félrement valami, hogy ilyen sokáig kapaszkodtam egy ilyen emberbe. Az útra ráléptem, dolgoznom kell magamon, le kell zárnom ezt a 2,5 évet, és elhinnem, hogy csak jó dolgok várnak.

Bárki, aki hasonló gondokkal küzd, kitartást neki. Piszok nehéz, iszonyatosan fáj, de biztosan van belőle kiút! Legalábbis, remélem...

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!