Hiába álmodozik a nagy térdelős jelenetről már óvodás kora óta a nők egy része, van olyan, hogy a lánykérés nem a megfelelő pillanatban, nem a megfelelő körülmények között, vagy egyszerűen csak nem a megfelelő embertől jön. Most olvasóinkat kérdeztük arról, milyen okok miatt mondtak már nemet a kezüket megkérő férfiaknak.
Tanulságos és vicces válaszok is érkeztek.
- Mindössze 18 éves voltam és nagyon éretlennek, fiatalnak tartottam magam egy házassághoz a 22 éves fiúmmal. Várni szerettem volna vele minimum 5 évet, de a srác úgy megsértődött, hogy azonnal szakított a kikosarazás után.
- Az ok egyszerű: már volt felesége. Úgyhogy így elég abszurdnak tűnt a lánykérés. Amúgy később sem vált el.
- Egyszerűen csak nem akarok férjhez menni. Furcsa, hogy ezt a férfiak milyen nehezen tudják feldolgozni, és azt hiszik, valami más van a dolog hátterében.
- Aznap találtam meg a szekrényében az egyik közös lányismerősünk ruháját. Nem, nem ruhamegőrző volt, hanem egy hűtlen seggfej. Ő pedig úgy próbálta megmenteni a kapcsolatunkat, hogy a veszekedés közepette letérdelt és megkérte a kezem. Mondanom sem kell, mit reagáltam.
- Irtó szerelmes voltam egy kubai srácba, aki eleinte rám sem nézett, majd hirtelen érdeklődni kezdett irántam, elhívott ide-oda, aztán egyik alkalommal megkérte a kezem, mert úgy könnyebben kap letelepedési engedélyt. Nagyon kiábrándító volt.
- A pasim egy buliban leitta magát és a haverjai előtt kérte meg a kezem. Naná, hogy nemet mondtam, hiszen részeg volt! Utána egy hónappal később megemberelte magát és hajlandó volt józanul is feltenni nekem a kérdést.
- A fiú pösze volt. Addig a pillanatig nem is érdekelt, hogy pösze, míg át nem nyújtotta a gyűrűt. Akkor pánikba estem, hogy úristen, egy pösze emberrel akarom leélni az életem? Nemet mondtam, évekkel később aztán megbántam.
- Engem 2 hét ismeretség után akart feleségül venni egy pasi. Csak azt tudom mindenkinek javasolni, hogy akinek rövid ismeretség után kérik meg a kezét, az azonnal meneküljön, ott gondok vannak a pasi fejében.
- Terhes lettem, feleségül akart venni, nemet mondtam. Vagyis akkor, abban a helyzetben nemet mondtam, mert nem akartam, hogy csak a baba miatt házasodjunk össze. Aztán eltelt 10 év, született még egy közös gyerekünk, és én kértem meg a kezét. (Mivel a kikosarazása után azt mondta, onnantól kezdve rajtam a sor.)
- Mert nem szerettem annyira, hogy a felesége legyek. Ilyen egyszerű.
Ön is írna?
Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!