Apa erre azt felelte, érezzük csak jól magunkat

„Mostanában kezdtem el olvasni a blogot, és gondoltam, a legemlékezetesebb randitörténetemet megírom, ha megjelenik, ha nem. Ez egy olyan történet elbeszélése lesz, ami mindenkit kiakaszt, mégis tökéletesen sült el” – így kezdte Detti alább olvasható levelét, és persze, hogy megjelentetjük, hiszen ki ne jelentetne meg egy olyan történetet, ami úgy kezdődik, hogy egy fiatal lány éjjel fél 1-kor egy parkolóban találkozik egy motoros idegennel?!

Kedves olvasóink: Detti leveléből is levonható a tanulság, hogy az ember jól válassza meg az első randi helyszínét, és hogy mindenképpen tájékoztassa szüleit/hozzátartozóit/barátait arról, hogy hova megy, hátha beüt a ménkő. Ha ön is bevállalt már ilyen kockázatos randit, kérjük, írja meg nekünk a sztorit a Randiblog e-mailcímére!

„2015. szeptember végén járunk, 1 év 4 hónappal ezelőtt.

Az első randevúm története azzal a férfival, akivel jelenleg is kapcsolatban vagyok.

Mi az egyik társkeresőn ismerkedtünk meg. Én még 19 éves voltam (azóta 21). Írt nekem szeptemberben (na, itt keresek egy kamunevet, legyen mondjuk Kurt) Kurt. Ő 25 volt akkor, most 26.

Az első randira körülbelül másfél héttel az első levele után került sor. Már ha egyáltalán lehet randinak nevezni.

A „randi” napján nem tudtuk, hogy mi találkozni fogunk, semmi sem volt előre megbeszélve.

Tudni kell, hogy „Kurt” nyaranta motorozik, és említette, hogy szokott néha éjjel a városban, Budapesten motorozni. Én pedig, a kezdő szerelmes, ki még sosem ült motoron, ezt az egészet rendkívül izgalmasnak találtam. Szóval ezen a szép nyárias napon, egészen pontosan fullasztó éjjelen, valamikor éjjel 11 és éjfél között, megírtam neki, hogy ha a jövőben tervez ilyen éjjeli motorozást, vigyen el. Mert jó lenne kipróbálni.

Tudnivaló, hogy azért írtam ezt neki, mert korábban mondta, ősszel elmegy a motorja téli álmot aludni, és lévén szeptember vége fele jártunk, sürgetve éreztem magam.

A válasza az volt, hogy tulajdonképpen most is ráér... Nos, először majdnem behúztam fülem-farkam, hogy MOST? Tehát így: MOST? Ma éjjel? De aztán késznek éreztem magam belevágni. Akkor már ő mondta, legyen inkább egy másik nap, egy barátságosabb órán nappal, de végül megegyeztünk, még aznap elmegyünk...

Szóval, egyeztettünk egy időpontot, a lehető legkorábbit, amire mindketten oda tudunk érni, és ez hajnali fél 1 lett. És egyeztettünk egy helyet is, ez végül a Westend, Nyugati melletti parkoló lett.

Én rendkívül ideges voltam. Kezdjük azzal, először készültem találkozni a sráccal, aki tetszik. Fogok neki tetszeni? És ő, ő fog nekem tetszeni? Elég magas hozzám? 181 cm magas nő vagyok. Ráadásul tudtam, hogy kicsit sem leszek a toppon, mivel nem voltam a toppon, és ennyi idő alatt nem is tudnám magam helyre tenni. De a jótékony éjszakai sötétség védett.

Másodszor pedig, ideges voltam, hiszen először készültem motorozni. Milyen lesz? Mi van, ha túl félelmetes lesz?

Harmadszor pedig, egy elég nyilvánvaló dolog miatt voltam ideges. Egy sosem látott emberrel készültem találkozni, egy kihalt parkolóban, éjnek évadján. Már rögtön a parkolóban bajom eshetne, de később is, ki tudja, hová visz a motorral?

Egyébként viszonylag maximálisan megbíztam benne, úgy éreztem, átláttam az erkölcsét a sok levél alatt, amit váltottunk. Facebookon láttam az arcát, ami bizalomgerjesztőnek tűnt. Alapvetően óvatos ember vagyok, szóval nem felelőtlenül vágtam bele, vagy legalábbis nem teljesen felelőtlenül. Hiszen a Facebook-profilja egészen biztosan nem volt kamu, és a levelei plusz a profil alapján lejött, hogy normális ember, normális barátokkal, normális élettel.

Édesanyám volt itthon, ő aztán nem tartott vissza, bár biztos gondolt egy-s-mást magában. Menet közben, hisz gyalogosan indultam a Nyugatihoz, felhívtam édesapámat, aki épp külföldön volt, és neki is elmondtam, mire vállalkoztam. Na, erre ő is ideges lett.

Édesanyám emiatt aztán később le is cseszett, mert apukám a továbbiakban őt hívogatta, hogy hagyhatta, meg mi ez az egész.

Fél óra caplatás után, mikor a legsötétebb volt az éjszaka, megérkeztem. Teljesen leizzadva, mivel meleg éjszaka volt, de nekem fel kellett öltöznöm az elkövetkezendő motorozáshoz. A rendőrség felől érkeztem, kiléptem a parkolóba. Két férfit pillantottam meg, de az egyik rendőr volt, a másik pedig nem a randipartnerem, bár jól megbámultam szegénynek a fejét, mielőtt erről meggyőződtem a sötétben. Úgyhogy kisétáltam a parkoló autók közé, és jobbra fordulva megpillantottam. A taxiállomásban állt egy motor, mellette egy férfiember, a motoron pedig az előzetesen ismertetőjegyként egyeztetett ezüst bukósisak.

Szóval félájultan az idegességtől megindultam. Mikor közeledtem, láttam, hogy mozgolódik, észrevett. Közölte, hogy azt hitte, nem jövök el. Édesapám a lelkemre kötötte, indulás előtt egyeztessem a fiúval, hová visz, illetve, hogy hívjam fel, és adjam oda a srácnak a telefont. Egyikre sem került sor. Nagyon zavarban voltam, ráadásul észrevette, hogy folyik az arcomon az izzadtság. Gyorsan felöltöttem a védőfelszereléseket, amiket hozott, egy túlméretezett motoroskabátot, meg egy bukósisakot. (Mint kiderült később, térdvédőt is hozott nekem, csak úgy értelmezte valamelyik mondatomat, nem akarom felvenni, pedig ha tudtam volna további védőfelszerelésről, tuti felvettem volna.)

Hát, ha addig izzadtam, akkor így már még inkább, hiszen magamra öltöttem a bőrdzsekimet, amit addig kézben vittem, plusz a motoroskabátot és a bukósisakot, meg persze motoroskesztyűt. De felültem mögé, és elindultunk.

Hihetetlen furcsa volt, ahogy gurulni kezdett alattam a szerelvény. Alig értük el az első piros lámpát a körúton, már csengett is a telefonom. Később, a Margit hídon átérve, ismét hallottam egy piros lámpánál, hogy csörög. Ő kérdezte, fel akarom-e venni, én azt feleltem, nem szükséges. Mégis, a Duna parton a Műszaki Egyetemnél félrehúzódott, hogy telefonáljak. Közöltem vele, apa veled akar majd beszélni. Levettem a bukósisakot, ami nem volt kellemes, mivel az amúgy sem toppon lévő hajam még ocsmányabbul festhetett a bukósisak által szétcseszve és összeizzadva. Felhívtam édesapámat, és rögtön oda is adtam a telefont Kurtnak.

Apát azonnal meggyőzte, mint utólag elmondta, hallotta a hangján, hogy értelmes ember, és ráadásul azt mondta neki,

ha akarja, most rögtön hazaviszem a lányát.

Apa erre azt felelte, érezzük csak jól magunkat.

Én rendkívül jól szórakoztam ezen a híváson, a barátom kevésbé. Édesanyám közölte utólag, a srác helyében ő ezek után nem akarna semmit.

Nos, valljuk be, a telefonhívás után jobb volt, mert méginkább biztonságban éreztem magam, hogy egyeztette édesapám vele, hogy hazavisz utána, és nem visz ki a városból.

Kurt a hívás után még maradni akart beszélgetni, de kislányos zavaromban inkább feltettem a bukósisakot, azt nyomatékosítva, hogy nem beszélgetni akarok, hanem motorozni. Szóval továbbmentünk. És remekül éreztem magam. A motorozás nagyon tetszett, az egész kaland izgalma, ahogy ez az első „randi” alakult, és persze ő, aki olyan helyes volt, és magas, és illatos, és arra gondoltam, hátha sikerül és összejövünk. Nos, sikerült, és összejöttünk, és együtt vagyunk azóta is.

Amikor hazavitt, még röviden beszélgettünk a padkán ülve, de hamar „bemenekültem” a házba, hisz lassan 2 óra magasságában járt, ráadásul taplószáraz volt a torkom, beszélni se nagyon tudtam, továbbá nagyon zavarban voltam a közelségében.

A következő randevú amúgy sokkal hagyományőrzőbb volt, szintén a Nyugatinál találkoztunk, de sétálni mentünk a Margitszigetre, és akkor végre élőben is beszélgettünk úgy igazán.

Még egy vicces dologgal kiegészíteném, hogy másnap fáradt volt, hisz korán kellett kelnie és csak sokára jutott ágyba, és azt mondta, egy púp nőtt a hátára, nem tudott aludni. Én meg azt hittem, valamiféle kelése van, kérdeztem, miféle púp? Lányformájú púp – felelte. – Makacs egy púp volt, nem szabadultam tőlem míg haza nem vittem.

Hogy miért írtam meg ezt? Azért, mert az a fajta randi, amitől az emberek óva intik a lánykákat. Az a fajta randi, ami úgy indul, mint egy alacsony költségvetésű horror, thriller vagy krimi, mégis egy rendkívül normális és szép szerelmi történet kezdete.”