Én már akkor éreztem, tuti becsajozik majd

„Azért írok, mert így könnyebb, vagyis remélem, az lesz. 34 éves anyuka vagyok. Kisfiam 8 hónapja született. És igen, volt egy kapcsolatom, amiről azt hittem örökké tart” – mi is reméljük, hogy az írás segített egy kicsit Tifaninak, az alábbi történet beküldőjének. Egy szakítást soha nem könnyű feldolgozni, de különösen nehéz Tifani helyzete, hiszen, amint azt a bevezetőben is írja, kisgyerekkel vált hirtelen egyedülállóvá. Hogy hogyan és miért? Mindezt maga Tifani írja meg alább. Ha önnek is vannak hasonló tapasztalatai, kérjük, írjon ön is a Randiblog e-mailcímére!

„5,5 éve szinte azonnal szerelmes lettem. Munkatársak voltunk, már évek óta. De igazából mindkettőnknek volt valakije, amikor megismerkedtünk. Amikor mi összejöttünk, már szinglik voltunk. Akkor és most is azt éreztem, hogy egy ilyen jó pasi mit kereshet mellettem. Nagyon boldoggá tett, és az előző kapcsolatomhoz képest a mennyekben jártam.

Persze voltak vitáink, de én mindig úgy voltam vele, hogy szeretjük egymást, megoldjuk. Igazából nagy vitára nem emlékszem. Lehet, az kellett volna.

Szóval mivel én már 30-on túl jártam, felvetettem a gyerektémát. Mivel már jó ideje együtt éltünk. Esküvőt ő nem szeretett volna, nem hisz benne. Belementem. A gyerekre azt mondta, várjunk egy évet, mert nála a 4 év a vízválasztó a kapcsolatokban. Belementem. Vártunk egy évet, és boldogan elkezdtünk próbálkozni. Elsőre összejött.

És következett egy csodás időszak. Terhesség, szülés és gyereknevelés. Új munkahelyre ment. És én már akkor éreztem, tuti becsajozik majd. Persze viccesen mondogattam. Sajnos azonban így lett.

Reggeltől estig dolgozott, későn jött haza, fáradt volt. Én reggeltől estig neveltem a babánkat szinte segítség nélkül. Leharcoltan, plusz kilókkal biztos nem voltam vonzó, de nem gondoltam volna róla, hogy ezt teszi. A legőszintébb embernek hittem. És az ellenkezője derült ki.

Egyik napról a másikra összetört. Pár napja éreztem rajta a hidegséget, én meg átvettem ezt a hangulatot. Éreztem, hogy van valakije. Harmadik nap chaten (mert dolgozott) rákérdeztem, hogy szeret-e. Erre hebegett-habogott, hogy fáradt meg minden. És pár perccel később már azt írta, hogy már elég neki, nem akarja ezt a kapcsolatot. Másra vágyik. És mindezt chaten!!!

Így eldobott magától minket. Rámhagyta a gyereknevelést. (Persze segít mindenben.)

És akkor jöttek a szövegek. Tudom, milyen szemét vagyok, de ez van. Ilyen vagyok. Ezzel ő le is tudta az egészet. Nekem meg azt mondja, én fogom fel túl tragikusan az egészet. Csak lépjek túl mindenen? Nem is értem, hogy lehet csak így túl lenni a dolgokon.

Csakhogy ő most éli az életét, belekezd egy új kapcsolatba, ami biztos tök jó érzés. Én meg egyedül nevelem a gyereket. Az életem kilátástalan, mert mindenben rá hagyatkoztam. Egyszerűen még mindig nehéz felfogni, hogy pár nappal a szakítás előtt még utazást terveztünk, meg még egy gyereket előtte. Teljesen érthetetlen.

Most itt vagyok egy gyönyörűséggel, akinek nem lesz családja. Ez fáj a legjobban, mert én úgy szerettem volna, ha így neveljük fel. Máig érthetetlen a döntése. Remélem, egyszer felfogja majd, mit tett velünk.

Tudom, hogy ez egy tipikus elhagyás/megcsalás történet. De én még mindig úgy gondolom, hogy volt egy alapból jól működő kapcsolatom, amiben voltak nehézségek, de én semmiképpen sem adtam volna fel.

Fájó szívvel próbálok előre nézni. Várom azt az embert az életembe, aki engem is és a fiamat is boldoggá teszi. Mert én is megérdemlem az élettől.”

Frissítés!

Hétfő reggel újabb levelet kaptunk Tifanitól, és azt írja, az eredeti levél megírása és megjelenése közötti időben sok minden történt vele:

„Szeretném ezt a rossz időszakot magam mögött hagyni. Most boldog vagyok, jobban állnak a dolgok, és én és a párom igyekszünk újrakezdeni mindent, tiszta lappal. Szerencsésnek mondhatom magam olyan szempontból, hogy belátta a hibáit és a rossz döntésének súlyát. Reméljük, ez a rossz időszak csak megerősíti a kapcsolatunkat. Mindketten bizakodóak vagyunk.″