Hagyjál már ezzel az idióta kérdéssel!

„Jó pár történetet olvastam a blogon azzal kapcsolatban, hogy kinek milyen nehéz párkapcsolatot kialakítani a saját életében, nyilván azért mert én is ezen emberek táborát erősítem, és egy-egy ilyen poszt elolvasása után szembesültem azzal, hogy nem én vagyok az egyetlen aki ezzel a problémával szembenéz nap mint nap!

Ezért úgy gondoltam, hogy megosztom a saját történetemet. Előre szólok, semmi boldog vagy vidám rész nem lesz benne, ez a levél inkább egy terápia nekem, hogy kiírjam magamból a dolgokat, amelyek évek óta nyomják a lelkem.”

Tökéletes bevezetőt írt saját leveléhez az alábbi sorok beküldője, Jakab. Nem is teszünk hozzá semmit kivételesen, csak figyelmeztetjük önt, hogy amennyiben úgy érzi, hogy Jakabhoz hasonlóan önnek is jól esne mesélni egy kicsit névtelenül a Randiblogban, vagy ha szívesen beküldené nekünk véleményét és gondolatait, írjon nekünk ön is! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk a leveleket.

Ja igen, és vigyázat, mert egy helyen Jakabnak egy trágár kifejezés becsúszott. Nem vagyunk a cenzúra hívei, szóval ha zavarják az ilyen szavak, ne görgessen lejjebb, hanem kattintson valahova máshova!

„A történet nagyjából tíz éve kezdődött, ekkor kezdtek el érdekelni a nők. Rengeteget próbálkoztam már középiskolában is, de mindig volt valami, ami végül oda vezetett, hogy nem lett a próbálkozásból semmi. Elteltek a gimis évek, és ott voltam, hogy nem volt még egy párkapcsolatom se, de úgy voltam vele, hogy jön az egyetem és majd csak összeáll végre a képlet. Ekkortájt még eléggé optimista voltam ezen a téren.

Aztán az egyetemi éveim se tartogattak semmi jót, és azt vettem észre magamon, hogy egyre inkább kiégek lelkileg a rengeteg kudarc miatt.

Befejeztem az egyetemet, utána pedig azzal voltam elfoglalva, hogy munkát találjak, megpróbáljam felépíteni a saját egzisztenciámat, szóval ekkor nem sok időm volt párkapcsolatot keresni.

Jelenleg pedig 26 éves vagyok. Még szűz. Pedig a környezetemben azt mondják, nincs baj a külsőmmel, oké, elismerem, kicsivel alacsonyabb vagyok az átlagnál, de ennyi. Intelligens embernek tartom magam, aki mindig megadta a nőknek a tiszteletet, a rengeteg megalázó helyzet ellenére nem gondoltam sose azt, hogy emiatt egy másik nővel kevésbé tisztelettudóan kéne beszélnem vagy bánnom, és ez az egyetlen pozitívum ebben, hogy legalább ezt a tulajdonságomat minden körülmény között meg tudtam tartani.

Jelenleg már kezdem feladni az egészet, mert semmi olyat nem tudok már belelátni ebbe az egészbe, ami miatt azt mondanám, megéri tovább próbálkozni.

Nem kevés alkalommal eljátszottam az öngyilkosság gondolatával az elmúlt pár évben, és az a szomorú, hogy ilyenkor az egyetlen dolog, ami életben tart, hogy nem akarom az életem eldobni olyan dolog miatt ami ennyi szenvedést és frusztráltságot okozott, okoz nekem nap mint nap!

A plusz dolog pedig, hogy közben a környezetem egyfolytában azzal zaklat, mikor lesz már valakim, hogy mi a helyzet nők terén, ilyenkor pedig az ember csak simán faképnél hagyná az illetőt, vagy rosszabb esetben jól arcon baszná, hogy hagyjál már ezzel az idióta kérdéssel, épp elég nekem egyfolytában megvívni a saját belső harcom.

Szóval ennyi lett volna, amit meg akartam osztani veletek! Ebből lesz-e valaha bármi előrelépés, fogalmam sincs, de jó érzés megosztani másokkal!”

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.