horoszkóp
shutterstock 303846287

Mi nők se kezdjük, hogy a Józsi technikásabb volt kézzel

2017.05.20. 18:17

Az én párkapcsolatom története már többször megérdemelte volna, hogy írjak nektek. Mégis tegnap jutottam el arra a pontra, amikor úgy döntöttem, hogy ezt muszáj elmesélnem” – csak azért akasztjuk meg Hanna levelét így a bevezető után egy pillanatra, hogy egyrészt szóljunk, hogy ha ön is úgy érzi, Hannához hasonlóan, hogy valamit szívesen elmesélne a párkapcsolatáról, akkor nekünk bármikor írhat, akár most is! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Meg persze másrészt azért is, hogy figyelmeztessük önt most is, mint mindig, hogy Hannát igazából nem így hívják, hanem mindig mindenkinél álnevet alkalmazunk. Na és akkor most nézzük a levelet!

Jelenleg 2 éve vagyok együtt a párommal, másfél éve élünk együtt. A kezdetek nem voltak zökkenőmentesek. Mindketten párkapcsolatban éltünk, mindketten gyerekkel.

Ez egy alapvetően nehéz szituáció szerintem, nagyon húzós dolgokon vagyunk túl. Mégis túléltünk eddig mindent együtt. Két dolog maradt a kapcsolatunkban, ami ha szóba kerül, akkor abból biztos, hogy veszekedés lesz. Ebből az egyik a „voltasszony”.

Tegnap este úgy alakult, hogy egy fura beszélgetés következtében feltettem a kérdést:

A voltasszonynak jobb melle van, mint nekem?

Már a kérdés kiejtésekor sejtenem kellett volna, hogy én vagyok a hülye, de mindegy. Elkezdett hadoválni, hogy ez relatív, meg, hogy lehet ilyen kérdést feltenni… stb. stb.

Oda jutottunk, hogy csak kimondta, hogy nem én nyertem ezt a csatát.

Szóval szeretném minden férfi figyelmét felhívni, hogy amikor egy nő olyat kérdez, mint ez, vagy olyasmit, ami arra vonatkozik, hogy ő–e a legjobb, legszebb, leglegleg eddig, akkor kérem gondolkodás nélkül igennel válaszolni. Hogy miért? Mert nem vagy egy bunkó állat.

Mi nők sem kezdjük el kielemezni, hogy a Józsi technikásabb volt kézzel, a Feri meg ügyesebben nyalt. Egyszerűen nem, és kész.

Köszönöm, ha megosztjátok ezt, mert úgy tűnik vannak még férfiak akik sajnos nem tudnak minden alapvető szabályt a nőkről.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!