Amióta ezt olvastam, örülök, hogy meleg vagyok

Mennyire kell megváltoznunk, ha szeretnénk egy tartós párkapcsolatot? Mennyire számítanak ilyenkor a tipikus női és tipikus férfi szerepek? El lehet-e ezektől térni? Mit csináljon az, aki kilóg a sorból? Az alábbi kérdésekre ad választ három levél, mindegyik egy-egy férfiolvasónktól jött, egyikük meleg, őt idézzük a címben.

Az egész vita Mietta álnevű olvasónk levelével kezdődött. Ő arról írt, hogy nem talál magának rendes férfit, és közben megemlítette, hogy pedig ő nem egy gyámoltalan szerencsétlen, hanem csomó mindenben ugyanolyan ügyes, mint a férfiak. Ez a vonatkozás többször is előkerült abban a múlt heti posztban, amiben a Miettának írt válaszok közül válogattunk – erre a posztra gondol a címben idézett levélíró, amikor azt mondja, hogy ezt olvastam.

Természetesen a vitát ezekkel a gondolatokkal sem nyilvánítjuk lezártnak, sőt, simán lehet, hogy a java csak most következik! Ha hozzászólna, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére! Kíváncsiak vagyunk az ön tapasztalataira, az ön történetére is, nálunk bármikor bármit megoszthat névtelenül!

Martin

„Magam is olvastam Mietta párkeresési gondjáról, illetve az arra jött válaszokat. Furcsállom egyesek azon hozzáállását, miszerint egy hölgy ne ilyen határozott, ambiciózus és hozzáértő legyen, hanem inkább a társadalmi elvárásoknak feleljen meg. Ennek ellenére megértem őket, hiszen a világ és az emberek változatosak, mondhatni, így kerek a világ.

Ez abból ered, hogy én sem az átlagkategóriába tartozom: 41 évesen gyermektelen, nőtlen (házas sem voltam még), egyedülálló és meglehetősen önálló férfi vagyok.

Miettához nagyon hasonló cipőben járok: nem értem, miért kellene beállnom a sorba? Kérdezem ezt harag nélkül, csodálkozva. Miért kellene neki is mások elvárásaihoz alkalmazkodni? Egyáltalán nem szükséges igazodni a társadalmi konvenciókhoz. Teljes mértékben megértem a helyzetet és az elvárásait. Mindazonáltal ennek komoly ára van, amivel ő is tisztában van. Az ő helyzetében és elvárásaival nagyon nem egyszerű megfelelő társat találni, kompromisszumot pedig nem szeretne, hiszen párkapcsolatról van szó, és nem egy autó megvásárlásáról, hogy ha nincs zöld, akkor jó lesz a kék is.

Anno nagyon-nagyon szerettem volna ilyen hölgyet, olyat, aki nem ijed meg a saját árnyékától, de már feladtam, azonban Miettának sok sikert és boldogságot kívánok! Nagyon remélem, hogy megtalálja a párját; a szerelem nagyon jót tesz testnek és léleknek egyaránt.”

Márk

„Nincs túl gyakran, hogy kifejezetten örülnék, hogy meleg vagyok, de most pont ez jutott eszembe, amikor a Gyökér, de a kapcsolatunkban ő irányít című posztot olvastam, hogy amióta ezt olvastam, egy kicsit örülök, hogy meleg vagyok.

Mert mekkora mázli, hogy a meleg kapcsolatokon belül nincsenek ilyen durván előre leosztott szerepek, mint amiről itt szó van férfi-nő viszonylatban. Persze, van az aktív-passzív sztereotip felállás, de azért ez a legtipikusabb melegpárnál sem határozza meg azt is, hogy ki veheti a kezébe a szögbelövőt meg hogy ki vezetheti az autót.

Biztos túlreagálom, de hihetetlenül degradálónak tűnik mindkét nemre nézve, hogy az emberek felének (azaz a nőknek) ezek szerint hülyének és bénának kell tettetniük magukat csak azért, hogy párkapcsolatuk lehessen. Tényleg erre épül egy átlagos férfi-női kapcsolat, hogy a nő folyamatosan az agyhalottat játssza csak azért, hogy a férfinak nehogy szembesülnie kelljen azzal a valósággal, hogy mégse ő az atyaúristen? Hát akkor kösz, de eléggé örülök, hogy nekem ebben nincs részem.

Nem mondom, hogy a melegek ne játszanák meg magukat rengetegszer, de szerintem az csak alkalmi szexért van időnként egy-egy estére, nem tartós párkapcsolatért 0-24-ben. Minden párkapcsolat kompromisszummal jár, eddig oké, de hogy az embernek a teljes személyiségét el kelljen nyomnia egy párkapcsolatért, az kicsit durva. Vagy legalábbis nekem nem ment, pedig sajna megpróbáltam, mielőtt huszonévesen bevállaltam volna a coming outot.

Jó, a végére hozzá kell tennem, hogy amennyire belelátok a családomban, baráti körben a férfi-női kapcsolatokba, azért nem kifejezetten jellemző, hogy a nők ennyire alárendelnék magukat a férfiaknak. Vagy az is lehet, hogy teljesen vak vagyok és nem veszem észre.”

Marcell

„Csomó mindenben egyet értek Miettával, de mégis kicsit bosszantott a levele. Aztán még jobban bosszantottak a válaszok, ezért írok egyet én is. A levél alapján az a valószínűbb, hogy nekem pont nem Mietta lenne az esetem, de ezzel nincs semmi baj, én se vagyok minden nő álma. Az nem fér a fejembe, hogy miért javasolják neki azt többen is, hogy változzon meg, vagy csináljon úgy, mintha nem lenne képes/büszke azokra a dolgokra, amikre képes/büszke.

Szerintem Mietta fúrjon és parkoljon amennyit akar, és szerintem is nagy baj van a világgal, ha önmagában emiatt egy nő nem partiképes (egyébként szerintem nagyon is az). A probléma inkább a nyavalygás. Az tény, hogy sok férfinak nem jönnek be az erős nők, de az is, hogy van, akinek meg igen. Hát na bumm. Ezt el kell fogadni és ki kell tudni használni, nem picsogni kell miatta meg a másik nemet hibáztatni.

Inkább örüljön Mietta és menjen férfitöbbségű helyekre egyedüli nőnek, nem lesz konkurencia és özönleni fognak utána a férfiak, csak talál köztük egyet előbb-utóbb. Panaszkodás helyett ismerkedjen, nemtudomén, barkácsszakkörben, autószerelő-tanfolyamon vagy parkolási házibajnokságon. Fogadja el magát, fogadja el a megváltoztathatatlan valóságot, aztán ha annyira intelligens és önálló, jöjjön rá, hogy hogyan fordíthatja a saját előnyére a helyzetet!

Mindezt úgy mondom, hogy nem gondolom, hogy az embernek – se férfinak, se nőnek – párkapcsolat nélkül ne lehetne teljes élete. Valakinek a családban élésre van meghívása, másnak másra. Ezen sincs értelme sokan keseregni. Ennyi.”