Mikor váltva dolgoztunk, minden harmóniában volt

„Az elmúlt időszakban sokszor betértem egy egy cikk erejéig hozzátok, és gondoltam, most itt az ideje megosztanom a saját történetemet, ami lehet, hogy tanulságos lesz mások számára vagy csak érdekes olvasmány. Fiatal, 25 éves férfi vagyok, aki egy nagyon furcsa huzavonába keveredett az utolsó exével. Bevallom, életem első olyan nője, aki tényleg igazán szerettem, de valami mégis megsiklott, és nem tudom, hova tovább. Bízom benne, aki elolvassa, talán hasznos tanácsot hagy maga után kommentben.”

Menyhért álnéven szerepel most nálunk ez a fiatalember, aki a fenti bevezetővel kezdődő történetet beküldte nekünk. Bizonyos szempontból egy munkahelyi kapcsolatról van szó Menyhért levelében, de azzal a különbséggel, hogy ő és szerelme a szó szoros értelmében véve nem is azonos munkahelyen dolgoztak, csak egymás mellett.

A közelség először ismeretséget és szerelmet szült, de aztán egyre több nehézséget is. Menyhért egy dilemma előtt találta most magát és segítséget kér. Ön mit mondana neki? Válaszolhat a Facebookunkon kommentben, vagy ha a névtelenséget jobban szereti, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„Egy éve dolgoztam a meglévő munkahelyemen, mikor felajánlottak egy munkalehetőséget, egy bolt beindítását jó messze a munkahelyemtől. Érdekelt a dolog, jó pénz volt benne, és lassan 2 éve a munkámnak éltem, gondoltam, egy kis változás nem árt. De ekkorára nem gondoltam volna soha...

Pár napja már ott voltam, és a szomszédos üzletben megtekintettem a mostani exemet. Nagyon kellemes megjelenésű, kedves és közvetlen lány volt. Pár nap után jött oda hozzám beszélgetni, próbáltunk összebarátkozni, természetesen sikerrel. Aztán egyre gyakrabban ugrott oda a bolthoz beszélgetni vagy fordítva. Úgy éreztem, ennyi idő után végre van valaki, aki megmozdított bennem valamit, és ezt nem hagyhatom annyiban. Régies neveltetésben volt részem, így számomra egy nő iránti tisztelet és szeretet fontos volt. Meg is volt lepődve, hogy a koromhoz képest emberi módon udvarolok neki.

Természetesen később tudtam meg, hogy előtte egy héttel lett vége az igen hosszú kapcsolatának, és hogy ő inkább egy kicsit ezt most feldolgozná. Türelmes voltam és megértettem, így szép lassan próbáltam közeledni hozzá, amit értékelt. Egy hónappal később már egyre inkább éreztem, én itt akarok maradni és vele szeretnék lenni (másfél hónap maradt hátra a munkából, utána mehettem volna vissza).

Megkockáztattam a lehetetlent, és főnökeimmel egyeztetve sikerült ott maradnom és végeznem a munkámat, és még sikerült albit is találni. Maga volt az öröm, mert előtte csak álmodoztunk, hogy egyszer együtt fekszünk/kelünk. Egyre türelmetlenebbek voltunk, így egy alkalommal a hotelszobámban velem aludt hosszas invitálásra. Természetesen megtörtént az eset annak ellenére, hogy megbeszéltük, csak alszunk.

Másnap mindketten félve beszélgettünk egymással attól tartva, hogy az egyik fél megbánta mindezt. Fél hónappal később már itt is voltam, ő pedig beállított egy rakás nekem vásárolt dologgal, mert hogy ő ezzel segíteni akar nekem. Nagyon figyelmes volt, és jól mentek a napjaink. Közös szabadnapok, együtt vásároltunk, főztünk és mentünk, ahova csak tudtunk. Majd úgy a második hónapnál rátört az önbizalomhiány és a féltékenység.

Eladói munkám révén gyakran kellett kedvesen kiszolgálnom hölgyeket is, ami nagyon piszkálta őt. Természetesen én sem tudtam szó nélkül hagyni azon férfiakat, akik hozzá jártak be udvarolni. A közeli munkahely gyakran szított vitát, amit nehezen, de megoldottunk. Az önbizalmatlanság... mindig dicsértem, hogy számomra gyönyörű, és ahogy tudtam, éreztettem vele, hogy szeretem, de sajnos ennek ellenére is gyakran mondogatta, hogy jobban járnék mással, mert ő csak tönkretesz, vagy hogy jobbat érdemlek. Első nagyobb kicsúcsosodásra véget akart vetni a kapcsolatnak üzenetváltás során. Teljesen letaglózva éreztem magamat, hogy ezért jöttem ide, ezért a lányért, ő meg elhagyna!

Erős másfél óra folyamatos párbeszéd után elmagyaráztam neki, mennyire fontos személy az életemben ő, és hogy számomra ilyen nő még nem létezett. Megríkattam, de belátta, hogy szeret és nem akar elhagyni. Egy időre megszűntek ezek a gondok. Egyre jobban sínen voltunk, bemutattam a családomnak, ami nagy szó, és boldogok voltunk. Majd 2 hónappal később megint előjött ez az önbizalomhiány de, nagyobb hullámokban. Próbáltam küzdeni ellene, ahogy csak tudtam, némi sikerrel. Majd újfent szerette volna befejezni a kapcsolatot. Ekkor eltört bennem valami, úgy éreztem, hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy ténylegesen boldoggá tegyem, így sajnos beláttam, ennek nincs jövője. Személyesen mentem be hozzá aznap, és szakítottam vele.

Fél órával rá elkezdett bombázni, hogy ő nem bírja ki nélkülem, és ne tegyem ezt. Gondoljam át, és csináljuk együtt tovább, ígéri, tenni fog az önbizalomhiány ellen. Nehezen meggyőzött, természetesen édesanyám segítségével, akivel jó viszont ápolt. Sajnos viszont ott volt a tüske bennünk, és sokat sértettük a másikat így egy hét után vége lett. Mivel közel dolgoztunk egymáshoz, gyakran átjött és kérlelt. Sokat vitáztunk írásban, élőben és rengetegszer dobáltuk sérelmeinket a másik felé. De ő kitartóan küzdött értem. Valamiért én sem tudtam elengedni, de nagyon fájt, ami történt, és nem tudtam úgy nézni rá, de hiányoltam, ha nem beszéltünk.

Fél évig harcolt értem, mikor az egyik udvarló közelebb került hozzá. Persze a munkahelyek közelsége miatt láttam, és maga is említette. Úgy éreztem magamat, mint akinek kitépték a szívét, és féltékeny voltam hihetetlen módon, illetve feleszméltem, hogy nem akarom elveszíteni.

1 hónapig volt vele, miután visszatért hozzám kemény küzdelmek árán. Látszólag jól alakultak a dolgok. Terveztük a jövőt, mindketten váltani akartunk munkát és új városba költözni. Itt jött képbe egy régi ismerős, aki szintúgy abba a városba készült, és gondolkodtunk, hogy az elején 3 fővel kicsit költséghatékonyabb lenne a dolog.

Sajnos ez egy rossz ötlet volt. Vártunk mindig, hogy az ismerősöm kiugorjon a dolgokból és meginduljunk, de hiába, és ez sok vitát okozott. Illetve újfent a munkahelyek közelsége vitákat generált. Majd egy hónappal később szétmentünk. És megint ismétlődött újra az egész. Ő hősiesen harcolt értem, én meg újra a sérelmeim rabja lettem. Viszont próbáltam minél normálisabban viselkedni vele, megesett, hogy közös programokra mentünk, de nem közeledtem hozzá, mégis vágytam a szeretetére. Most újfent valaki közelebb kezd kerülni hozzá, én meg itt állok a dilemmával, hogy megveszek érte. De most nehezebb az eset.

Szeret még mindig és hiányol, de valahogy megkopott a hite, és fél, hogy újra megtörténik ugyanaz. Tegyük hozzá, hogy én most készülök új munkát vállalni abban a városban, ahova együtt akartunk menni. Próbálom meggyőzni, hogy az új környezet és nem az egymással szemben levő munkahelyek jótékony hatással lennének ránk. Mikor váltva dolgoztunk, minden harmóniában volt és nagyon jól megvoltunk. Mert minden közös programunk, amik a „passzív” időben is voltak, vele jók voltak, és hiányoltam, de valamiért a sérelmeim leblokkoltak és elutasítottam. Nem tudom, hogyan tovább, de talán még szeret annyira, hogy utoljára egy nagy lépéssel új életet kezdhessünk. Olyan érzésem van, mintha egy se veled, se nélküled kapcsolatban marcangolnánk egymást.

Nem tudom, mi a helyes megoldás, de remélem, másoknak jó tanulság lehet az én esetem, vagy esetleg van olyan, aki olyan tanáccsal tud szolgálni, ami jótékony hatással lehet rám! Köszönöm, hogy ezt megoszthatom veletek, kiadhatom magamból.”