Úgy láttam, valamiféle undor kapja el őket

„Ha megengeded, egy cikkre írnék egy gyors véleményt, valamint saját tapasztalatot” – de még mennyire, hogy megengedjük, hiszen pontosan ezért van a Randiblog Inbox rovat! Ez a bevezető Helén álnevű olvasónk leveléhez tartozik, és a téma az életkor a társkereséskor, illetve az, hogy mennyire máshogy viszonyulnak a férfiak a nőkhöz egy bizonyos életkor után.

Helén jelezte azt is a levelének a tárgymegjelölésében, hogy kinek válaszol, hát természetesen Ismériának, aki azt írta, már nem is tudja, hogy ismerkedéskor elárulja-e a férfiaknak a valódi életkorát, ami 43. Helén ennél fiatalabb, de úgy érzi, van egy éles határvonal, és már ő is rég túl van rajta, és azóta a férfiak teljesen máshogy bánnak vele. Természetesen az ön tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk, ha van kedve, szóljon hozzá, írjon nekünk ön is a Randiblog e-mailcímére!

„Amit a hölgy leírt, sajnos én is tapasztaltam a saját bőrömön, csak én már jóval hamarabb, a harmincas éveim kezdetén! Ma már 39 éves vagyok (kinézetre engem is a mai napig harminc körülinek saccolnak) és kb. 9 éve vagyok szingli, mivel harminc évesen hagytam fel végleg a randizós mizériával. Gyereket nem akarok, soha nem is akartam, sem férjet, sem királykisasszonyszerű házasságot, csak egy kedves férfi társaságát szerettem volna, de nem jött össze, és már úgy gondolom nem is fog, mert már nem is akarom. Belefáradtam, és semmi kedvem tettetni az ostoba tyúkot.

Azt tapasztaltam, hogy harminc körül kezdtek tőlem távolodni a férfiak, külsőleg még vonzónak találtak ugyan, volt is 1-2 komoly hódolom a szintén harmincas korosztályból (bár jóval kevesebb, mint 20-27 éves koromban), de amint szóba került az életkorom, úgy láttam, valamiféle undor kapja el őket, majd ezután bombázni kezdtek a kérdéseikkel, hogy ugyan miért nincs „még” gyermekem, férjem stb. Azt, hogy mennyi mindent elértem az életben, van saját lakásom, menő sportautót vezetek, nem keresek rosszul, független vagyok, sportolt, ápolt, laza és vicces egyiket sem érdekelte, valszeg ment a matek és a spekuláció, hogy biztos pszichopata vagyok, vagy lelkiroggyant, vagy nem lehet gyermekem, vagy ki tudja, mik forognak ilyenkor egy férfi fejében, de lehet, csak egyszerűen a 30+ korosztály ennyire libidóromboló a férfiak számára, és semmi extra nem történik a fejekben. Nem tudom. Azt kétlem és elképzelni sem akarom, hogy az ismerkedés kezdeti stádiumában a termékenységi képességeimet kérdőjeleznék meg (amivel egyébként nincs gond). Maga a gondolat félelmetes volna! De lehet, hogy ez történik? Tényleg csak két lábon járó vaginák és petefészkek lennénk?

Aztán volt még 1-2 próbálkozásom a 40-es korosztállyal is, ami egy fokkal rosszabb tapasztalatokat eredményezett, mint a harmincasok. Ezek a férfiak végképp undorodnak minden értelmes beszélgetésre képes, önálló, független, csinos, harmincas nőtől. Sajnos a piacon lévő negyvenes korosztály két nagy csoportra osztható, az egyik véglet sajnos a péntekszombatvasárnap piahaverbulika, egész nyáron fesztivál, huszonéves lányok után koslató, majd azokat kéthetente lecserélő, tinderező juppie faszacsávók (sajnos ők vannak többségben), a másik véglet pedig az elvált, gyermekes önmagát újrafelfedező, kissé leamortizált negyvenes, aki az elszalasztott húszas-harmincas éveit most aztán többszörösen bepótolja!

Nem hibáztatom őket, szellemileg, úgy gondolom, sokuk megragadt valahol a húszas éveinek kezdetén, ezért is részesítik előnyben egy huszonéves lány társaságát, nekik lehet villogni a kigyúrt felsőtesttel, meg a menő sportcabrióval, ne adj Isten egy ingyen mozijeggyel, és felhőtlenül, kappanhangon vihogni a hülyébbnél hülyébb vicceken, a szex is biztosan sokkal jobb velük, hisz nagyot produkálni egy éretlennek biztos nem nehéz... Az a baj, hogy a férfiak fejében él egy elképzelt ideál, egy mesebeli, a valóságtól teljesen elrugaszkodott kép a nőkről. Szeretik azt hinni, hogy mi nem öregszünk, nem fingunk, és a lábunk sem szőrös! Pedig az! De még mennyire! Mindegyikük a „jó nőt” keresi, de hogy mi is az a jó nő, maguk sem tudják megmondani, csakis a külsőre hagyatkoznak, amivel lehet villogni a haveroknak, és sajnos egy harmincas-negyvenes is lehet ugyanolyan jó nő, sőt mi több, akár jobb is, de a haverok előtt egy harmincas-negyvenes nővel mégsem lehet akkorát villogni!

A női sors csúnya fintora, hogy hiába találja meg az ember huszonévesen élete párját, a mai párkapcsolatok és házasságok max. 10 évet bírnak ki. Fiatalon férjhez menni ma már semmire nem garancia. Akinek van párja, férje ugyanúgy egyik napról a másikra szinglivé válhat 30-40, de akár 50 évesen is, és ugyanúgy nem fognak kelleni senkinek. Hiszen a fejünk felett lobog egy szavatossági idő, ami mindössze harminc évre szól, ha tetszik, ha nem, ez van. Persze nyugaton nem így van ez ám, csak kicsiny hazánkban vannak a fejekben kissé gondok, és visszamaradt, régimódi gondolkodási sémák beragadva, amit ideje lenne elengedni! De ebben a nők is hibásak, nem csak a férfiak!

Szóval én 9 éve végképp feladtam a küzdelmet, már cseppet sem érdekel ez az egész, hál Istennek a szexuális részt nélkülük is megoldom...

U.i.: csatolok egy vicces kis videót is, a szingli nőket ért folyamatos sértegetések kapcsán (amiket igenis magamra veszek!)”