Egy jó aktus közben az ember megrészegül

Nektek is megvan az dogma, hogy a nőknek a seggfejek kellenek és a rendes pasi meg mindig megszívja és fordítva?!

Kilián álnevű olvasónk levele a fenti felütéssel kezdődik, és a válaszunk a költői kérdésre természetesen az, hogy meg. Kilián azt mondja, a férfiak jó része nem tartozik mindig ugyanabba a kategóriába, van például, aki egy ideig rendes, de aztán átvált seggfejbe valamiért – például mert összetörték a szívét. Kilián elvileg éppen ebben a fázisban van jelenleg, hiszen nemrég szakított. Alább leírja, mi szokott lenni ilyenkor a forgatókönyv, és hogy ő hogyan próbál meg ezúttal változtatni a dolgok szokásos menetén.

Kilián maga is írja, hogy elgondolkodtatni szeretné ezzel a pár bekezdéssel a Randiblog olvasóit, és mi is nagyon reméljük, hogy így fog történni. Mindenképpen megfontolásra érdemes az alábbi gondolatmenet – ha önt hozzászólásra inspirálja, ne fogja vissza magát, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére! Az ön tapasztalatainak, az ön történetének is van hely a Randiblogban!

„Szerintem a férfiak többségének van mindenféle korszaka, jó esetben, hogy finomítsam a seggfejet, „vadászból” lesz „rendes” pasi. Érzi mindenki a különbséget?

Nálam váltakoznak a szerepek. Bár ne így lenne, de egy szerelmi bánat bennem is átkapcsol valamit, ami a nők iránti bizalomvesztéssel és enyhe megvetéssel párosul, pedig szeretem a nőket.

Most épp ambivalens módon, de fantasztikus lények vagytok, tényleg.

Nem hazudok egy nőnek, csak azért, hogy lefektessem, őszinteségpárti vagyok, még ha a külsőm és a stílusom nem is éppen ezt sugallja.

Egy komoly kapcsolatból jöttem ki, kb. 2 hete. Bár én voltam az, aki szakított, én szenvedem meg ezt jobban. Mindig az, aki jobban szeret ugye?! Hát, van az a pont amikor fel kell adni, mert nincs értelme tovább sérülni és halasztani az elkerülhetetlent…

Nagy szerelem volt, hát nagyot is csattantam. 30-as pasi vagyok és azt hittem, ő lesz az utolsó… Azt akartam, hogy ő legyen az utolsó.

Hogy visszatérjek a témához, azt vettem észre magamon, hogy kezdek megint betárazni szeretőkből. Még kaján vigyort is varázsolt a fejemre, aztán elgondolkodtam.

Miért is csinálom ezt?

Ego, harag, vagy bizonyítási vágy miatt? Azt hiszem, mindhárom.

És hogy ez kielégít-e, hát, egy nagy frászt. Egy jó aktus közben az ember megrészegül, majd utána jön a kijózanodás, a hazakullogás, a hiányérzet és az üresség újfent bekopog a lelkem ajtaján.

Pedig ez volt a bevált recept, nem? Nem erre esküdtünk régen, hogy majd „elkapsz néhány csajt, aztán jobb lesz”?! Férfitársaimnak tuti ismerős ez.

Aztán összehoz minket a sors egy vagy több kedves és normális hölgyeménnyel, akik viszont nálunk koppannak, mert mi nem vagyunk még készen egy új kapcsolatra és máris ott egy-két újabb sérült lélek, aki a következő rendes pasit fogja hazavágni, majd indul újra az egész.

Hölgyeim, tőletek már most elnézést kérek szókimondásomért és nők tárgyiasításáért!

Senkinek sem akarok ezzel az írással imponálni, se szánalmat, se egyéb érzelmet kiváltani, inkább csak elgondolkodtatni.

Talán randizni fogok (hagyományos randi) nemsokára, de igazából nem tudom, hogy minek. Pont a fent leírtak miatt.

Rendes csaj, csinos, értelmes és még jó lelkű is.

Örülnöm kéne, de nem tudok. Hogy miért? Mert csak bántanám…

Bántanám a távolságtartással és egy olyan „ígérettel”, amelyet a vágyaim elhangzása szül majd meg nála, amit ő magáénak hisz majd, pedig talán csak a következőnél tudom majd csak betartani.

Szerencsétlen reménykedne benne és még jobban küzdene, mert ő is próbál még hinni, pedig tépázták már őt is meg és rabja lesz ennek az illúziónak.

Pont mint én, nemrég…

Hát én kilépek ebből a körforgásból. Ha randiznék vele, az csak még nagyobb űrt hozna bennem létre, plusz nem csak őt, még magamat is átverném.

Kölcsönösen kihasználni egymást egy dolog, de ne törjünk össze szíveket. A hitegetés minden formája kegyetlenség, legyünk őszinték… Magunkkal is.”