Hosszú töprengés után úgy döntöttem, hogy én is megírom ide a történetemet, pedig előre tudom, hogy nagyon sokan fognak megkövezni érte. Az én titkom olyan, amit nem mondhatok el senkinek, így hát elmesélem mindenkinek.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Hát mi bízunk benne, hogy kövezés azért mégsem lesz a dologból, és olvasóink helyén tudják majd kezelni Emma történetét. Se kövezésre, se kioktatásra senkinek nincs szüksége, normális jó tanácsra és korábbi tapasztalatok elmesélésére viszont annál inkább, szóval ha ön a levél végigolvasása után úgy érzi, hogy lenne mit mondania, ha vannak válaszai Emma és a többi olvasónk számára, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

Remélhetőleg nem lőttük le túlságosan a poént a címnek választott idézettel, de igen, itt házasságon kívüli szexről lesz szó, egy feleség szemszögéből – de a többi elmesélését most már tényleg meghagyjuk Emmának.

Először is bemutatkozom, 36 éves, férjezett nő vagyok. Férjemmel 9 éve vagyunk együtt, ebből 6 éve házasok. Mindketten dolgozunk, én klasszikus 8 órás beosztásban, férjem viszont rengeteget dolgozik, karriert épít, kisebb-nagyobb sikerrel. Nem panaszkodom, hogy rossz életünk lenne, de az évek folyamán teljesen kihalt köztünk a vágy.

Próbálkoztam, de mindig elutasítás a vége, nem hajlandó róla még beszélni sem. Neki ez így megfelel, nem igényli a szexet. Sosem volt nagy étvágyú, az évek alatt még az a kicsi vágy is elpárolgott. Nem hiszem, hogy miattam, fiatalos, ápolt, csinos vagyok, az a típus, akit még mindig megnéznek a pasik.

És itt kezdődik az én történetem. Sosem akartam hűtlen lenni, évek óta inkább választottam a frusztrációt. De! Pár hónapja belépett a cégünkbe egy új srác. Friss diplomás, 26 éves, nekem kellett betanítanom. A gond az, hogy az első perctől úgy vonz, hogy az eszem is megáll, ha ránézek. Hihetetlenül jóképű, dögös pasi. Persze ez nevetséges, 10 évvel fiatalabb, úgysem néz rám nőként, tehát semmi gond, a vonzalom úgyis viszonzatlan marad. Csakhogy nem maradt.

Elég hamar tudtomra adta, hogy nagyon bejövök neki, szemtelenül flörtölt velem hetekig. Nem tettem semmit, sodródtam, élveztem a bókokat, pikáns megjegyzéseket. Ez egy hónapig tartott, amikor is már annyira ki voltam rá éhezve, hogy napok óta csak róla álmodtam – rágondoltam, és nedves lett a bugyim. A flörtöt pár kósza érintés követett, sóvárgó pillantások, majd a vallomása, hogy ha nem lennék férjnél, éjjel-nappal dugna, úgy felizgatom. De annyiban maradtunk, hogy mivel házas vagyok, ez csak ábránd marad, hogy a kis flörtünknek vége.

Hétvégén próbáltam a férjemmel lenni, kiverni a fejemből az ifjú kollégát, de megint elutasító volt, hogy fáradt. Ez után egész héten fagyos volt a hangulat a munkában is, vágható volt a feszültség, még a kollégák is észrevették, hogy valami gond van. Pénteken nem bírtam tovább, és elmondtam neki, hogy akarom, nem tudom, meddig bírom még, de valaminek történnie kell.

Munka után elkapott a folyosón, berántott a raktárba, és egymásnak estünk, semmi szépítés, dugtunk egy hatalmasat. Utána remegő lábakkal mehettem haza hites uramhoz. Ami a legkülönösebb, nincs bűntudatom. Tudom, hogy nem helyes és most csak a vágyaim irányítanak, de csak arra tudok gondolni, hogy remélem, lesz folytatása a dolognak. Félek, hogy nehogy lebukjak, mert nem szeretném elveszteni a férjem. De ez a kis kaland kellett nekem, hogy érezzem, végre valaki vágyik rám. Nem tudom, mi lesz az egész vége, lehet, hogy nagyon megszívom. De úgy érzem, nem csak az én hibám, hiszen ha nem hanyagolt volna el a férjem, ez sosem történik meg. Vagy ezt már sosem tudom meg.

De érdekelne mások véleménye is, akik jártak már hasonló cipőben, hogy akartak, de nem tudtak hűek maradni. Van remény a házasság megmentésére? Mi lesz ezután? Egy hűtlenség után egyre könnyebben jön a második, harmadik, sokadik? Bevallottátok? Mert én nem akarok neki fájdalmat okozni. Legalábbis nem szándékosan...

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Sőt!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Munka után elkapott a folyosón, berántott a raktárba

„Semmi szépítés, dugtunk egy hatalmasat” – meséli nekünk Emma egy férfikollégájáról. Azért nekünk, mert nem tudja, a férjének elmondja-e.

107 · Nov 24, 2017 04:55pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments