Mi marad utánam (a kifolyt spermán, kihányt whiskyn kívül)?

Íme egy ellenpont a kigyúrt, BMW-s úrnak – részemről csak annyi a motiváció, hogy megmutassam, van egy másik oldal is, mint általában mindig.

Kezdjük ott, hogy a kigyúrt, BMW-s úr, akit az alább olvasható levél bevezetője említ, Károly néven szerepelt itt a Randiblog Inbox rovatban egy korábbi posztban, és azt mondta magáról, hogy amellé, hogy kigyúrt és BMW-s, ráadásul még szex- és flörtfüggő is. Károly hozzátette a leveléhez, hogy azért írta meg mindezt, mert el szeretné gondolkodtatni az embereket, és Konrád alábbi eszmefuttatása bizonyíték arra, hogy ez sikerült is.

Konrád álnevű olvasónk válasza azért különösen érdekes, mert anyagi helyzeténél fogva ő is élhetne úgy, mint Károly – de nem teszi. Alább megpróbálja megvilágítani, hogy miért nem, de az ő válaszával természetesen nem tekintjük lezártnak ezt a beszélgetést. Ha ön úgy érzi, név nélkül ön is szívesen hozzátenné ehhez a saját tapasztalatait, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

„Én szintén sikeres és kisportolt, 42 éves, családos férfi vagyok, és élhetném azt a fajta materialista, hedonista kétlaki életet, mint a BMW-s úr, de nem teszem. Azért nem teszem, mert az életem kerek egész, nincsen benne üresség, amit ki kellene tölteni drogokkal vagy hölgyekkel.

Az ember kiemelkedik az állatvilágból intellektusa, morális érzéke, társadalomszervező képessége és egyéb más tulajdonságok, kvalitások alapján. Az, hogy ki hogyan éli az életét, egyéni döntés kérdése, amihez hozzájárul az, hogy ki mit hoz magával a gyerekkorából (mit kapott vagy nem kapott meg a szüleitől, környezetétől, iskoláitól) és hogyan fejleszti saját személyiségét folyamatosan az élete során.

Én első generációs értelmiségi vagyok, aki egy konzervatív családban nőtt fel, sajnos volt tragédia is, ami nehézzé tette a gyerekkoromat, el is kallódhattam volna. A szüleimtől, főleg édesanyámtól sokat kaptam annak idején, ami segített abban, hogy boldog felnőtt legyek. A feleségemmel 15 éve vagyunk együtt, boldogan, gyermekeinkkel.

A mai társadalom, amiben élünk, a fogyasztásra épül, és a fogyasztási javak körébe tartoznak a hetente elfogyasztott hölgyek, drogok, egyéb fogyasztásra alkalmas cikkek is. Legalábbis ez a tendencia és ezt erősíti sok minden.

Maga a fogyasztás egy idő után pedig unalmassá válik, ahogy Károly is leírta a lelki okait az általa követett életformának: egy idő után nincsen semmi, ami kihívás lenne. És nagyon jó, hogy ide eljutott, mert eljött az ideje annak, hogy pár kérdést feltegyen magának az ember élete során (ez a pont bármikor eljöhet):

1. Megvan-e mindenem, amire vágytam?
2. Mihez kezdek az életemmel azon túl, hogy a materiális és biológiai szükségleteim napi szinten kielégítést nyernek?
3. Jó ember vagyok vagyok-e (nem magamhoz képest és nem Józsihoz képest, hanem egy ideális, mondjuk filozófiai jóság értelmében)?
4. Tudok-e önzetlen lenni és mennyire?
5. Mi marad utánam (a kifolyt spermán, kikakilt osztrigán és kihányt whiskyn kívül)?
6. Segítek-e másokon, ha már anyagai jólétben tengetem üres napjaimat?
7. Tisztelem-e az embereket és az életet, amit kaptam?
8. Mi a célja az életemnek?

Ha valaki eljut arra a pontra, hogy ezeket és még sok más kérdést fel tud tenni önmagának, akkor lesz elég kihívása az élete során, amivel ki lehet tölteni az űrt, ami ott tátong legbelül.

Sokat tudna tenni a BMW-s úr is, amire büszke lehetne. Olvastam például, hogy a legjobb magyar pályakerékpáros, Szalontay Sándor, aki benne van a top 20-ban világviszonylatban, visszavonul, mert nincsen évi szinten 7 millió forintja arra, hogy a felkészülését finanszírozni tudja. Szalontay Sándornak körülbelül 6-8 éve lenne még a karrierjéből, ami mondjuk összesen 40-50 millió forint lenne.

Ezt a BMW-s úr és barátai simán össze tudnák dobni, mert nekik 7 millió forint nem jelenthet nagy összeget, és egy-két hosszú hétvégén eltapsolnak annyit, ha elmennek bulizni egyet, ahol van minden, ami kell, vagy esetleg bedobják a zaciba az egyik millás órájukat és máris megvan.”