horoszkóp
shutterstock 672562780

Az egyik azt írta, összeházasodnak. Sok sikert kívántam

2017.12.15. 16:12

Régóta olvasom a blogotokat, amire főleg a Tinder kapcsán bukkantam rá.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ez a bevezető az alábbi levélhez tartozik, amit Valérián álnevű olvasónktól kaptunk, és ami a társkeresésről folytatott beszélgetésünkbe kapcsolódik bele. Valérián beszámolóját két dolog miatt találtuk különösen érdekesnek. Egyrészt ő külföldre ment dolgozni, és onnan hazatérve látott neki a társkeresésnek Budapesten. Másrészt pedig Valérián szembemegy azzal a megközelítéssel, ami több korábbi levélírónkra jellemző: ő nem a másik nemben keresi a problémát, hanem egyéb okokat tár fel, ami miatt hosszú ideje egyedül van.

Ha elolvasta Valérián beszámolóját, ön következik! Mik az ön tapasztalatai? Van kedve mesélni egy kicsit? Az ön levelét is várjuk a Randiblog e-mailcímére!

31 éves, „jó pasinak” mondott férfiként írom soraimat, aki egyedülálló és társat keres, mindezek ellenére egyedül van. Nagyon sok általánosítást olvastam itt, férfiakról és nőkről egyaránt, szeretnék csak annyit hozzáfűzni, hogy szerintem a világ nem ilyen fekete és fehér, mint ahogy az online tűnik. Szomorúan olvasom, hogy van, aki ebből von le következtetést, és leírja magát teljesen, és úgy dönt, hogy hivatásoshoz jár inkább szórakozni, mert állítása szerint esélye sincs – ezeket én is egészen szélsőségesnek találom. Nem járok olyanokhoz, mert nem hiányzik semmi betegség, plusz átlátok a szitán.

Jómagam sokáig éltem külföldön, de különböző helyeken, így csak rövid ismertségekre tettem szert, viszont nyelvtanulásnak jó volt, nem is érdekelt párkapcsolat, de időközben idősebb is lettem és hazakeveredtem. Persze hasonló korú kollégáim első kérdése mindig az, hogy aztán hogyhogy egyedül, nincs nő semmi. Két éve dolgozom kb. Budapesten, persze aki velem hasonló korú és mindig itt élt valahol, az már jó eséllyel nem egyedülálló, és így vannak ezzel a korombeli nők is, nem is értik, miért vagyok egyedül. Először azt mondtam, igazuk van, engedve a társadalmi nyomásnak nekiláttam társkeresőzni. Ugyanis ezek a cimborák a párjukkal vagy a családjukkal elfoglaltak, így nem fognak nyilván velem szórakozni vagy diszkóba járni, egyedül meg nem igazán akar menni az ember, így hát megpróbálja online.

Az online társkeresők levélírogatós módszerét hamar kiismertem én is, hogy gyakorlatilag értelmetlen. A Tinderen sincsen egyáltalán sok találatom, viszont ami volt, az tanulságos. Itt Pesten jelenleg albérletben élek, igaz, van egy házam is vidéken, viszont jelenleg itt dolgozom (azt, hogy van egy házam is, nem említem meg cseteléskor, csak az albérletet, lerázva ezzel az aranyásókat), és tervezek a közeljövőben ideköltözni.

Hozzáteszem: nem tartom én sem jónak a mamahotel jelenséget, ugyanakkor ez már nem csak férfiakra igaz. A Mama pici lánya éppúgy divatba jött, és ezeket dolgokat mint a főzés, mosás, takarítás az úgymond emancipált világban sokan mellőzik, mert hát mindenki csak karriert épít, ha nő, ha férfi, viszont szerintem ez valamilyen szinten harminc felett az igényességről kéne szólnia. Értsd: mindegy, hogy nő vagy férfi, harminc felett már illene magunkról gondoskodni ilyen szinten legalább. Én éltem munkásszállókon is, az ember mindig a saját komfortja miatt csinált meg mindent, nem azért, mert vendégeket várt. Most van egy zárkózott lakótársam, egy nő, aki ugyan harminc felett van, a fentebbi dolgok neki mégis ismeretlenek, mert hát hétvégén jön a mama és megcsinálja...

Bár az ideköltözésemmel korántsem biztos, hogy itt maradok, lehet, hogy újra külföldre veszem az irányt, mivel szinte tökéletesen beszélek egy másik nyelvet, amivel újra megindulhatnék, meg aztán gyakorlatilag mostani munkám is erről szól. Amúgy alapvetően reálisan látom a világot, amire tényleg szükségem van, csak azt veszem meg.

És hát így visszatérve a Tinderre, voltak kalandjaim, egyszer megkaptam például, hogy az a férfi, akiknek kocsija van, így írta a csaj:

hangsúlyozom, Férfi 2017-ben.

Röhögtem magamban egy jót, aztán írtam neki: „hogy nemrégiben ajánlott egy ismerősöm egy használt Suzukit, amire lenne is pénzem, azzal már férfi lennék?”. Természetesen itt véget ért a dolog, nem hullajtottam könnyeket, viszont nagyon jellemzőek voltak a következő csetelgetések is: match és utána hónapokig csak cset, mert a találkozók csak el lettek húzva valami indokkal. Na itt esett le nekem, mi is a baj az egész online világgal: mindenki azt mond, amit akar.

Komoly kapcsolat ide meg oda, valójában a magukat így hirdető nők között is alig van, aki tényleg független lenne. Akikkel én ismerkedtem, azoknál mindig volt egy Józsi vagy egy Norbi a háttérben, és akikről nem tudtam először, akikkel már amúgy évek óta együtt voltak, de olyan se veled, se nélküled kapcsolatban.

Ha mélyponton volt a kapcsolat, akkor jöttek az üzenetek, akkor keresgettek a csajok Tinderen, de ha rövid ideig nem volt balhé, akkor senkit el nem lehetett érni. Mikor újra vita volt, már írt is a csaj, hogy mi van velem. Volt, akivel háromszor randiztam is, mire ez kiderült, volt smárolás, minden. Viszont nem bunkóztam soha emiatt egyikkel sem, mert én szeretem megfigyelni a világunkat úgy, ahogy van, és soha nem a TV2 véleménye érdekelt, ebből kifolyólag értesültem a végeredményről is mindig.

Az egyik azt írta, összeházasodnak, sok sikert kívántam, aztán írta egy hónappal később, hogy mégsem, nem reagáltam többet, ezzel véget vetve több hónapnyi (értelmetlen) csetelésnek. A másik, akivel randiztam többször is, közel egy év után jelentkezett, hogy mily meglepő, ismét összevesztek a barátjával, de ezúttal ő külföldre költözött...

Áldás-békesség, én egyedül vagyok továbbra is, de egyet mondhatok: ha nem ír vissza egy csaj, rögtön arra gondolok, hogy egy átveréssel kevesebb. Megszoktam az egyedüllétet, ha nem is jó így, be kell látni srácok, hogy az értelmes csajok foglaltak, és akik nem, és online ismerkednek, azok ilyen tökéletesre váró hercegnők, vagy teljesen komolytalanok a társkeresés szempontjából, leszámítva egy 10%-ot kb., ami alapján azért nem lehet következtetést levonni összességében, nemhogy leírni magatokat vagy a nőket általánosságban.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Az egyik azt írta, összeházasodnak. Sok sikert kívántam

Külföldről hazatért olvasónkat nem sok öröm várta a társkeresőkön. Volt olyan is, aki átverte, de olvasónk mégsem csak a nőkben látja a problémát.

100 · Dec 15, 2017 04:12pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments