Telepítettem a gépére egy lenyomáskövető programot

Rendszeres olvasótok vagyok, így az imént futottam össze az általatok közölt levéllel, amit Aletta írt. Leginkább kérdésem lenne hozzá.

A Klarisz álnevet kapta a fenti bevezetővel kezdődő levél beküldője, aki Alettának válaszol. Aletta arról írt, hogy a házassága szexmentessé vált, és szégyelli, de nem bírja ezt így tovább, ezért szeretőt tart. Klarisznak pontosan ebben a témában van egy kérdése Alettához, de azért nem csak egy kérdést küldött nekünk, hanem ő maga is írt egy házas nőről, aki megcsalta a férjét... saját édesanyjáról.

Nagyon fontos ezt a témát ebből a szempontból is végiggondolni, szóval ezúton is köszönjük Klarisznak, hogy írt nekünk. Örömmel vennénk, ha Aletta valóban válaszolna, de a kérdés persze nemcsak Alettához szól, hanem önhöz is. Ha van véleménye vagy saját tapasztalata a témában, kérjük, küldje be a Randiblog e-mailcímére!

„Ahogy olvastam Aletta történetét, saját anyám jutott eszembe. Én pont abba a csoportba tartozok, aki rájött, hogy a saját anyja megcsalja az apját (és családját is).

Régebben nagyon jó viszonyban voltunk – megbeszéltem vele minden fontosabb dolgot. Miután elkerültem otthonról a főiskola végett, akkor is napi rendszerességgel beszélgettünk. Nem volt a legjobb barátnőm, de anyaként igen fontos volt számomra a véleménye és a vele való viszony. Nos, ennek is vége szakadt.

Akkor még hetente jártam haza vidékre, hozzájuk – és valahogy más lett. Nem beszélgettünk annyit, ha hívtam, nem vett fel, később visszahívott, és elég érdekes kamusztorikat adott elő. És, mint soha előtte, rendszeresen ült a laptop előtt minden este. Szorgosan pötyögött, néha fel-fel nézett, hogy nagyon feltűnő-e, de különösebben nem foglalkozott ezzel, csak óramű pontossággal minden este betelepedett a laptop elé.

Egy ideig nem nagyon próbáltam ezzel foglalkozni, de mikor egyik hazamenetelem alkalmával hajnalban arra riadtam, hogy veszekednek apával, és feljön sírva a szobába, hogy ő el akar válni, nos, akkor teljesen egyértelmű volt a dolog. Elválni nem váltak el, hanem „elvileg” megoldották a dolgot – de onnantól bennem megszakadt valami.

Nem szép dolog, de telepítettem a gépére egy lenyomáskövető programot, így utólag minden leírt szavával/dolgával tisztában voltam. Egy-két levél elolvasása után töröltem a programot, mert többet nem tudtam volna elolvasni, de bizonyosság gyanánt ez is megtette.

Beszélni nem tudtam, de leginkább nem is akartam vele. Eléggé érdekesen kezeltem a helyzetet – magamban így utólag visszanézve – leginkább a család elleni árulásnak tekintettem ezt.

Példamutató anyuka, nem elvált család, közös családi vállalkozás – ez volt a külső máz, de ugye mellette ott voltak a kis „kalandjai” – ahogy Aletta is írta.

Így a hazajárások megritkultak, nem kerestem – de ez nem nagyon tűnt fel neki.

Elkezdtem pszichológushoz járni, hogy ezt valahogy feldolgozhassam, de nem nagyon jártunk sikerrel – az ő tanácsa is az volt, hogy próbáljam ezt megbeszélni vele, de ahányszor megpróbáltuk volna, bőgni kezdtem, mint egy kisgyerek – az árulása miatt.

Végül telefonon közöltem vele, hogy tudok a kis eljárkálgatásairól – de nem vallotta be az egészet (hogyan is, hiszen a lánya vagyok, ilyeneket nemigen mond el neki az ember, hogy nem működik a házassága szexuális téren), csak valami kamudumát mondott – nem is nagyon emlékszem rá már, hogy mit.

Nos, azóta a viszonyunk változatlan – az én részemről merő közömbösség, ő néha próbál kérdezgetni, de egyébként elvan a saját kis világában.

Szóval Aletta, a kérdésem az lenne, hogy mit tenne, ha a saját lánya tényleg rájönne minderre? Hogyan kezelné az egész helyzetet?”