horoszkóp
shutterstock 641636179

Ő kellene nekem. Barátnőként vagy egy estére, szeretőnek, viszonynak

2018.02.11. 13:46

Lehet, hogy ez sokkal hosszabb lesz, mint ami a Randiblogon megszokott. Nem tudom rövidebben megoldani, bár igyekeztem érdekesen és tanulságosan megfogalmazni, lényegre törően, részletezve, de nem elveszve a részletekben, de a rendezői változat ennél még hosszabb lenne.

Valóban minden idők leghosszabb randiblogos levele olvasható alább, de Elek olyan érdekesen írta meg kolléganőjével, majd exkolléganőjével folytatott viszonyát, hogy eszünk ágában sem volt kihúzni belőle semmit – néhány olyan részen kívül, ahol bocsánatot kér, hogy ennyire hosszú a történet.

Elek a munkahelyén ismerkedett meg egy kolléganőjével még évekkel ezelőtt. Kialakult közöttük valami, ami az idő előrehaladtával folyamatosan változott, miközben mindkettőjüknek új kapcsolatai lettek, illetve ez a bizonyos kollegina elment egy másik munkahelyre. Sok év alatt jutottak el a negyedik randiig, ami Elek tapasztalatai szerint mindig vízválasztó, és az ő történetükben is nagy fordulópont volt.

Az alábbi sztorit nem lehet egy-két perc alatt átfutni, szóval dőljön hátra és helyezkedjen el kényelmesen, jó olvasást kívánunk! Illetve még két dolog, mielőtt belekezdünk Elek történetébe. Egyrészt a szöveg helyenként egy-egy trágárabb kifejezést is tartalmaz, szóval akit zavar az ilyesmi, óvatosan olvasson. Másrészt ne feledje, hogy ha ön is szívesen mesélne, mi szívesen az ön rendelkezésére állunk! Tapasztalatait, saját történetét küldje be a Randiblog e-mailcímére!

Az egész lassan 4 éve kezdődött, vagyis több, mint 5, ha úgy vesszük. Volt pár évem egyedül, lánykérés elől külföldre szöktek, bedepiztem… Közben elhíztam, bezárkóztam és egy picit úgy is maradtam. Sok munka, nem jártam el sehova, baráti köröm nagy része is külföldre távozott, házinyúllal meg nem foglalkoztam soha.

Aztán rájöttem, hogy pár év és 40 leszek, és talán nem kellene már most gondoskodnom arról, hogy 20 éven belül vagy agyvérzést, vagy szívinfarktust kapjak. Szóval az egyik nyáron elkezdtem életmódot váltani, ősz végére eredménye is volt, felnéztem internetes társkeresőkre, mondván, sokan csinálják, hátha bejön. Nem jött be, 3 napot bírtam. Majd télapó környékén az egyik munkahelyen, ahova bedolgozom, eldumálgattam a velem egyidős, ottani könyvelővel. Ismertem pár éve már, addig nem volt különösebben szimpatikus, még csak olyan nagyon jó nőnek sem tartottam, bár volt benne valami pimaszul és érzékien irritáló, kívül-belül. Megnéztem az iwiw-jét, miután másodszor találkoztunk. Jó rég volt, na.

Időnként munkaügyben elé kerültem, beszélgetett volna, de a munka az munka, örültem, ha kijöhettem az irodájából. Valahogy szimpatikusabb lett ez után a pár órás beszélgetés után (bár kicsit drama queen-nek tartottam továbbra is, épp munkahelyi idegösszeroppanás féléje volt, igazából csak csokit akart tarhálni, nálam meg pont volt). Aztán eltelt pár hónap, egyre gyakrabban estem be az irodájába, talán még valami fura flörtbe is kezdtünk, legalábbis végül jeleztem finoman, hogy nem a kávé miatt járogatok már be hozzá… Látványosan jól esett neki az időnkénti bókolás. Is. Tényleg volt szó könyvekről, filmekről, sorozatokról… Az élet kis és nagy történéseiről. Egyre kíváncsibb lettem és egyre kevésbé távolságtartó… Ő meg olyan hullámzónak tűnt, hol kicsit barátságosabb, hol viszont jóval hűvösebb, mint egész addig. És végül azon vettem észre magam, hogy…  mintha bekaptam volna a kezdődő hormonzavart. Gondoltam, valahogy vigyük már ki ezt innen, oké, nem voltam soha nagy csajozógép, házinyúllal sem foglalkoztam, be is rozsdásodtam, de ez már hozzám képest is ultralassú, gáz, mert nem is ide való, meg életemben egyszer én is megpróbálkozhatok akkor egy házinyulas dologgal. Főleg miután egyszer bevallotta, max. 1 év, de inkább amint lehet, lelép innen és hogy pszt, mert itt erről senki nem tud. Aminek az előzménye előtte az volt, hogy valami kollégás helyi széptevés kapcsán elmondtam az elveimet, én házinyúlra soha… De lehet, csak véletlen egybeesés, hogy ez szóba került nem sokkal később.

És a belső döntésem után volt egy kis kihagyás, de mielőtt léphettem volna bármit a helyszínen, rögtön jött részéről a külső megjegyzés, valami csillagjegyes dolog kapcsán, amiről épp beszélgettünk, a derült égből, hogy a pasim meg… Azért lekádereztem, de egyébként tényleg adta a független, erős nőt, aki mondjuk rezonál a férfiakra, bár tény, hogy konkrétan sosem beszélt arról, ő szingli-e. De elkönyveltem annak. Az volt az a pont, ahol azt mondtam, oké, akkor ez itt ennyi volt. Eltelt 2-3 hét, mikor összefutottunk a bejárat előtt és a pár perccel későbbi újabb köszönésemre az emeleten végül csak azt a klasszikus női levegőnek nézést kaptam, ami miatt még én éreztem úgy végül, nekem valamiért itt mentegetőznöm kell… Szóval beestem az irodájába valami mondvacsinált indokkal…

És beleragadtam végül egy egész nyárra ebbe a jópofa kollégaszerű szerepbe, aki finoman célozgat rá, hogy bejön neki a nő, és kapja innentől a kapcsolati problémás dolgokat (az ő „elbaszottul nyomorult kapcsolata”), meg a mézesmadzagot, hogy az egész lehet, még nyár végén elbukik, mert ez az utolsó és egyébként is sokadik nekifutásuk 2 év alatt… Én meg persze egyre jobban belehabarodtam. Bár gyakorlatilag egy egész munkahely röhögött végül rajtam, mert vágták a szitut, ő meg hát, úgy tett, mint aki nem. Úgy voltam vele, várjuk ki mi lesz… Én nem lépek, se le, se hátra, se előre, csak ha lelépnek… Mert konkrétan úgy érzem, beleszerettem, és ilyen már vagy 8 éve nem fordult elő velem. És voltam már így, sőt, ennek a plátói verziójában is, tudom, hogy ez nálam 4-5 év, mire kiürülnek a hormonok.

Aztán volt egy pont, amikor addig manipulált ezzel a pasim így meg úgy, mellé a mézesmadzag húzogatással, hogy szóltam neki végül, mi a nagy harci helyzet. „Tudtam én, csak nem sejtettem” volt a válasza. Mesterien dobta az értsd, ahogy akarod visszautasítást némi mézesmadzaggal (kis ízelítő: valóban eszembe jutottál, mint lehetőség, de ezt végül fejben lemeccseltem, és ne, nem akarlak bántani, mert igazából én szörny vagyok belül, ilyesmik, a te döntésed, hogy bejársz-e az irodámba, nekem mindegy). De semmi olyat, amiért úgy igazából felelősséget kellene vállalni… Próbáltam vele ezt tisztázni, de… Maradt ennél a kommunikációs stílusnál. Aztán jópár hét szabi meg nyári szünet következett. Én még a „pasim meg” szövegnél feltettem a Tindert és húzogattam jobbra meg balra a dolgokat szorgalmasan, anélkül, hogy pár mondatváltás után több lett volna bárkivel. Az embernek legyen egy B terve. Az egyik pénteken szembejött valaki, aki nem 3 mondatos volt, hanem egész hétvégén cseteltünk, hétfőn végül telón dumáltunk pár órát. Szerdán összefutottunk délután, aztán valamikor éjfél után az ágyában kötöttünk ki. És megbeszéltük, hogy meglátjuk, mi lesz a történet vége, találkozgatunk. Neki azért előtte mesélgettem a jópár évemről fullegyedül, az életmódváltásról, hogy belefutottam egy munkahelyi történetbe és hogyan estem pofára. És csak ismerkedni szeretnék végre. Ő is épp hasonló munkahelyi szituból érkezett, csak ott történtek is dolgok, meg pár hét együttlét után szakított a pasi, majd részéről egy abortusz is következett.

Közben visszajött őhölgysége szabiról, összefutottunk pár hét után néhányszor a melóhelyen, élménybeszámoló a nyaralásokról, de úgy, hogy kivittem a buszhoz, vagy fél óra duma a buszmegállóban, majd még telóról hívott, hogy akar még mesélni. (Egyébként mielőtt elutazott volna is, rámcsörgött még, hogy ugye nem haragszom rá, amiért részéről nem, és vagy 2 órán keresztül fecserészett a telefonba mindenféléről, gondoltam is, ennyit arról, hogy neked mindegy, kereslek-e). Aztán a szokásos orrod alá dörgölöm, mi van velem meg a pasimmal manipulációjára végül úgy reagáltam, hogy elmondtam a kis történetemet a Tinderről, meg hogy találkozgatok épp valakivel. Hát, szinte rögtön elég fenyegetően kért számon rajtam egy anyagot, hogy mikor készül el… Majd legközelebbi összefutásnál, hogy akkor ugye mondhatom felkiáltással, elmondta szépen többek közt, hogy megbeszélték az összeköltözést, a gyerekkérdést, minden szép és jó, de hogy ettől függetlenül úgy érzi, úgyis egyedül fog maradni majd… Valamint hogy mi volt, hogy volt előtte. És közben leesett, ahogy hallgattam, hogy akkor, mikor ott kerülgettem, mint macska a forró kását… Akarom mondani, tudomásom szerint független nőt (és való igaz, fogalmam sem volt, mihez kezdjek ezzel a helyzettel), már régen benne volt ebben az épp most elmesélt: visszaszerzem a pasim sztorijában, hiába hogy az most épp még meg is csalta… Ezen azért kiakadtam, mert tényleg, csak jeleznie kellett volna finoman, hogy foglalt, vagy bármi. Meg az egész sztori elkezdett taszítani… Hogy értem, te és ti, tényleg nyomorult és elbaszottak vagytok, de miért kell ezt terjesztened, mint a pestist, mert hopp én is úgy érzem, elkaptam.

Pattintottak már le, nem fáj az úgy a legelején. Jött aztán email, amire nem válaszoltam. Aztán még egy… Majd még egy, hogy most utálom, vagy mi van velem… Mondjuk úgy, iszonyat bunkó lettem, miközben kitálaltam, hogy mit nem kellett volna, meg mit kellett volna. Jött válasz is, hogy akkor így jártam, mostanra bekerültem végül a belső körébe, de amúgy meg közöm a dolgaihoz előtte semmi nem volt. Kerültem a helyet, őt is, aztán mikor hirtelen betoppant elém, kölcsönösen majdnem levegőnek néztük egymást. Én utána úgy éreztem, talán nem kellett volna kiakadnom, a hangnem sem volt megfelelő. Írtam egy bocsánatkérést, majd az érkező mélt olvasás nélkül töröltem. Az ismerkedős randi, szabadidős és egyéb partnerem megsejtett valamit ebből, meg nagyjából el is meséltem végül… Alátámasztotta, hogy bunkó voltam, nagyon. Majd pár hétre rá szakított, azzal, hogy csak összekarcolnánk egymást. De, ha egyszer úgy éreztem, hogy az kedves kollegina már nincs az emberek, akikkel szívesen beszélgetek listámon. Sőt, ha a sivatagban futnák össze, és a szomjhalál szélén állna is inkább önteném a homokba a felesleges vizem, mintsem neki adjam. És ezek voltak még talán a legkevésbé maró megjegyzéseim.

Folytattam a tinderezést, elcsetelgettem, immáron hosszabban, de egyvalakin kívül senkivel nem találkoztam végül, vele is csak egy kávéra. Munkahelyen továbbra is levegőnek néztük egymást, ha véletlenül összefutottunk. Melót is mélben zongoráztam le vele, azt is csak egyszer kellett.

Ünnepek előtt, decemberben elém került az a válaszlevél, amit nem olvastam, de kiderült, a webről nem töröltem. Sok értelmes dolog nem volt benne, de előzményben ott voltak az üzeneteim. Újraolvasva szégyelltem magam. Írtam egy hosszú mélt, hogy jah… bocs megint. Meg egyébként szar is az életem. De azért boldog karácsonyt és új évet. És amúgy meg… Januárban jött a válasz, hogy felmondott karácsony előtt, egy sokkal jobb álláslehetőség miatt, de örülne, ha bejönnék még az irodájába, egy búcsúkávéra. Mesélt, hogy összeköltöznek, de a pasi fenttartja még az albérletét. És egyébként is úgy érzi, egyedül fog maradni. Nekem meg szokás szerint még mindig remegett a lábam, meg valami kúszott a mellkasomba a gyomromból, ahogy tavasz óta eddig bármikor, ha elém került, akár szó nélkül is. Vagyis jobbára szó nélkül… De azért arra a kérdésére, hogy egyébként jársz majd-e az új munkahelyem felé, mert ott is tudok kávét főzni, annyit tudtam csak kinyögni, ha arra járok, eszembe fog jutni a meghívás. Másnap is összefutottunk, dettó dumahegyek, mintha mi sem történt volna köztünk, vagyok a szimpi munkatársféle, közeli ismerős, talán haver is… Kaptam búcsúajándékot. Váltottunk még pár emailt. És gondoltam, akkor ennyi.

Aztán megismertem valakit tavasszal, nagyjából 1 évre arra a hülyeségre, hogy a pasim meg… Ami szintén könnyeden indult, de nem alkalminak, újfent Tinderen (meg előtte ketten is voltak, akikkel 1 kávé után még összefutottunk, és utána akartak volna többet is, aztán meg már nem, meg offline is tanújelét adták egyesek, hogy akár lehetne is valami). Visszaküldtem a búcsúajándékot, hogy tiszta lappal kezdjek. A történet majd fél évet tartott, de a mai napig jó barátok maradtunk a szakítás után. Jól megvoltunk, de neki társ kellett, záros határidőn belül, olyan, akivel esetleg még egy gyerek is belefér a kislánya mellé. És neki én túl lassú voltam és túl kérdőjeles, hogy odáig eljutunk-e.

Innentől eldöntöttem, hogy futó kalandok jöhetnek, vagy laza, de monogám kapcsolat, vagy esetleg mingliség. Mert valószínűleg szerelmes egy jó darabig nem leszek (egyébként egy kisregényt tudnék írni arról is, hogy kibe-hogyan-miképp futottam és mi történt, vagy épp nem történt online és offline). Szóval jöttek dolgok az életembe, aztán az egyik történet többször is visszaköszönt, végül amolyan barátság időnkénti extrákkal alapokon elég komoly szerepet kapott. Aztán már én akartam ott többet a végén… De ez egy másik nagyon hosszú történet is lehetne. Az exkolleginával viszont tényleg nem találkoztam, de majd 1 év után, decemberben, ünnepek előtt írtam neki, mi van vele. Mert az egyik társkeresőn felbukkant valaki, aki csetelgetett az összeköltözős pasijával valamikor ősszel. Nagyon távolságtartóan visszaírt. Aztán miután írtam, hogy egyébként kicsi a világ, kivel lettem majdnem makktárs… Úgy be is fagyott a társalgás… De semmi kopjak le… Utálom az ilyen csendeket, nem értek belőlük. Bástya elvtárssal sem történt bántóbb dolog annál, mikor már csak le sem lőtték.

És talán ez volt az első harmad, szóval… aki véletlenül nem unta meg, az majd most...

Ahogy említettem, lett végül ez a mi lenne, ha ebből több is lenne dolog, mert időnként a csethaverság mellé beizzítottuk az elsőre is inkább futónak vagy alkalminak szánt szexet… 150 km egy laza, de monogám történetre elég, amiben 40 felé már statisztikailag kevés esély van arra, hogy a büdös nagy szerelem nélkül egy összeköltözésben végződik. Nem vágtunk bele. És jött is valaki nála, akibe gyorsan belezúgott, de 2 hónap után visszament az exfeleségéhez. Időnként jó egy pasi talonban, ha csalódtál, magad alatt vagy, és pont ünnepek tájékán, aki kedves, megértő, és nem kell vele már felesleges köröket futni… És ha nem is fekszel le vele megint, sem akadna ki… ha meg igen, na azok az extrák, a barátság mellé. Meg a pasi is épp azon agyal, hogy mi van azzal a csajjal, akibe anno belezúgott, most akkor végképp szétmentek???

De ez a történet tényleg akár önálló novellát is kaphatna, dióhéjban elégedjünk meg annyival, végül durván beleállt a földbe… Nincs olyan, hogy folyamatos barátság időnkénti extrákkal… Valaki óhatatlanul jobban kötődni fog egy idő után, és végül pofára esik. Utóbbi lettem én. És durván tettem.

Elég nehéz volt ezt a bocs, de részemről nincs kémia, bár 2 hónapja még volt, és egyébként is, a szex részt épp most rendeztem valakivel tinderről, amolyan összefutósan, idejött, dugtunk egy kv után, lelépett, ezt is kipróbáltam, ugornék életem következő fejezetére, mert ez a pasi, akibe belezúgtam szakított velem, és végül kölcsönösen visszatapsoltuk egymást, megint lapátra tett. Talán nem kellett volna ezt ilyen töményen az arcomba nyomni, és talán tiszteletben kellett volna tartani, amit kértem, hogy most akkor egy ideig hagyjuk ezt a haveri csetet. És az nem 3 nap, ameddig bírta. Időnként, ha kiborulok, tényleg nagyon szemét tudok lenni… Nála azért megvolt az, hogy soha többet nem akart már velem beszélni ezek után… Még csak nem is reagált végül.

Szóval épp úgy éreztem, hogy kinézek valami kolostort és csendesen, cölibátusban elmeditálok az életről… Amikor hirtelen a munkahelyem közelében épp csendesen cigiztem és hopp, egy ismerősével sétálva szembejött az exkollegina… Valamikor nyár legvégén. És vele az az ismerős érzés belül, a gyomromban, mellkasomban, jó adag szomorúsággal vegyítve… Bár majdnem meg sem ismertem abban a fél arcot takaró hülye napszemüvegben. Nem egy helyen lakunk, nem ott élünk, ahol dolgozunk, és nem is egy helyen dolgozunk. Statisztikailag határeset, hogy akkor és ott… De pont azon a napon, mikor jött tőle 2 évvel ezelőtt, ez a „mondhatom?” dolog, amin végletesen kiakadtam… Mindenesetre odajött, kaptam 2 puszit, és egy hogy vagyot…? Ő meg pár tőmondatot… De épp nem egy illúzió miatt sajogtam, hanem valós, hús-vér dolgok miatt… Gondoltam, ezt is letudta a sors… Lehet, túl is vagyok rajta. Örömebodóttáá… janem.

Lett egy ismerősöm még a nyáron netről, egyszer összefutottunk egy kávéra, de én akkor úgy voltam, hogy részemről jó ez a haverság extrákkal sztori mással… Abból mi baj történhet?

Végül aztán találkozgatni kezdtünk, bár valamiért a 2-3. randi környékén mindenki lefekszik velem, pedig én aztán nem erőltetem… De nem is futamodok meg. Neki is van története, meg a találkozgatásnak is… Életem újabb telenovellája.

Az ő története annyi volt, elköltözött egy házasságból, gyerekkel, pasizott, szerelmes lett, kiderült, a pasi exe visszaköltözött, és egy ideje ő már csak szerető, anélkül, hogy tudott volna róla. Megint pasizott, hátha megint jön egy szerelem, és közben nem tudott nemet mondani „annak” a pasinak se, ha kereste… Jobbára emaileket váltottunk. Hónapokig. Mindenféléről. Annyit írtam neki erre, hogy egy viszonyból, mert hiába szerelmes, ez soha nem volt több, soha nem is lesz, egy újabb viszonnyal lehet kiszállni a legkönnyebben, felesleges erőlködnie, hogy belefut a Pasiba, aki jön lovon, teljes páncélzatban… Ez nem tündérmese, nem hálivúd. Csak kiég érzelmileg.

Hogy miért én lettem végül ez a viszony, a legutóbbi elbaszottul sajnálatos eseményekre pár hónappal, úgy, hogy igazából kifingva lelkileg és érzelmileg ettől a pár évtől, csak egy szép hosszú szünetet akartam… Röviden, ha épp nem egy olyan tanfolyamot kezdek el, ami kapcsán a lakóhelye és a melóhelye is útba esik… Ha nem ugrok be hazafele, hogy vacsizzunk közösen abban az olasz vendéglőben… Ha nem dönti fel a poharat és töri össze… meg lesz tele minden dzsúzzal. Amitől ő nem érzi magát kínosan, és én nem érzem úgy, hogy azért fogyasszunk szeszt is… valami drágát, de ne sokat. Mert pár óra, és autóba tudok ülni. Végül nála lukadtunk ki, volt a hűtőjében egy lejárt szavidejű sör… Meg a nappalijában a kanapé. Megbotlottam a konyhájában… Tényleg, szó szerint. És a hálószobában ágyban kötöttünk ki. És megbeszéltük, hogy ne egy viszony, ne egy barátság extrákkal. Randi, szabadidős és egyéb partner, meglátjuk mi lesz, mindent inkább beszéljünk meg, ki miért lépne előre, vagy épp miért nem… Ha kell, adjunk gondolkodási időt.

Mindenesetre megbeszéltük, hogy majd kialakul, egyelőre találkozgatunk és jól érezzük magunkat… És lőn, jól éreztük magunkat, elkezdett komolyodni. Bár megegyeztünk benne, hogy ez nem szerelem, az a része mindkettőnk részéről még talán nem is múlt el egy-egy másik ember iránt… Akiknek az életében nem kaptunk olyan szerepet, amilyet szerettünk volna. De épp kilukadhatunk egy komoly kapcsolatban enélkül is, ha elég türelmünk és időnk van, én nem unjuk meg a másikat, csak haladunk szép lassan, kis lépésekben, megbeszélve, mire van igény és a másik mit tud nyújtani. És ha mások nem is, kölcsönös kapaszkodók még lehetünk.

Egy nap arrafelé akadt napközben dolgom, ahol lakik exkollegina. Nincs messze, kb. 20 percnyire. Végeztem, jött a túloldalon, én épp a zebrán mentem át… Mert kiszúrtam szemből, messziről egy szép nőt, jó lábakkal… és gondoltam, megnézem közelebbről… a zebra közepén jártam, mikor rájöttem, kit nézegetek. Nem vett észre, úgy köszöntem utána… Majd továbbmentem. Rájöttem, aznap a szülinapja volt. Pont 2 hét van köztünk. Pár napra rá, közös ismerős traktált azzal, kéretlenül, hogy egyébként tudom-e, hogy exkolleginát kirúgta a pasija, és hogy szinte pár hónapra rá eljegyzett egy barbis szép szösziséget, akivel azóta fel is bontotta az eljegyzést a hülye, taccsra téve a csajt.

Épp jött egy kis szünet a kapcsolatszerűségemben, hogy van-e értelme ezt folytatni, a következő szinten… gondolkodjunk róla. Nem bírtam megállni, hogy ne keressem legalább egy üzenet formájában az exkolleginát. Hogy mennyire fura volt összefutni vele… Főleg megint. Jött válasz is, vidám, közvetlen… És hogy régen volt, azt sem tudja már, mi volt. De úgy tűnik nem változtam, mert tényleg bármit le tudok meccselni egyedül is, nem kellene ehhez ő… És bár emlékeim szerint épp ő volt az, aki fejben meccselt, nélkülem… de inkább megbeszéltünk egy talit, mert tényleg ott mentem el a munkahelye mellett pár nap múlva. Hazavittem, mert útba esett, és mert megkért. Felhívott magához, bár már az autóban mesélt a kapcsolata végéről és hogy igazából úgy ért véget, hogy beleszeretett a nyáron egy nála 10 évvel fiatalabb pasiba. Akinek hivatalosan még mindig van valakije. De remélhetőleg már nem sokáig. Beszélgettünk. Úgy jöttem el, hogy ha ez egy tinderrandi lenne, amin soha többet nem szexelek elsőre, azért nagyon rezegne az a léc, hogy szeretnék-e még összefutni vele. És nem is értem, miért futtatott velem egy felesleges kört. Normális ember lerázott volna, hogy bocs, de vagyok valamiben. És hogy oké, folytatom én azt a másik történetem, mert ez láthatóan hülye is, kettyós is maradt… És a barátnőm kisujjában több van, mint amennyit ez valószínűleg össze tud szedni hátralévő életében. Aztán hívott moziba, amúgy is mentem volna, bár nem aznap, és oda. Meg amúgy is, hozta egy haverját, szóval nem értettem félre a helyzetet. Akiről elmondta később, dettó belezúgott a nagy barátságban, de neki csak haver maradt. Megint felhívott magához, mozi után. Mutogatta valami csetjét, hogy egy félbehagyott régi története keresi időnként, talizzanak, és hogy mennyire „megkúrná”, de az is kapcsolatban van. És inkább nem keverne azzal sem. Mondtam magamban, ha ez a 2. tinderrandi lett volna, hát, tudja fene, megkúrnám-e harmadikra. Hogy egyáltalán, lenne-e gusztusom még egyre. Aztán keresett netes ügyben, hogy segítsek neki. Elugrottam hozzá. Megoldottam. Adott vacsit. Őrá ráírt a pasija, hogy jön, rám meg a barátnőm, hogy szabad lett az estéje. Szinte pár perc különbséggel. Szóval szóba sem került semmiféle kúrás. Anno hoztam egy szabályt, hogy lehetőleg ne jöjjön a szex semmilyen formája a 3. randiig, és ha a negyediken semmi sem történik, akkor nincs több randi. Utóbbi szabályt egyébként soha nem kellett igazából alkalmaznom…

Nem is taliztunk, csak majd 1 évre rá. Bár jöttek az ünnepek, karácsony, újév, azért egymásra írogattunk… Felvetette, hogy mi lenne, ha elmászkálnánk néha majd együtt. Mondtam neki, részemről rendben, ő is van valamiben, én is, de ha úgy érzi, kell valami látszatpasi a titkolnivaló története mellé, időnként összefuthatunk valami nyilvános helyen. Tényleg úgy éreztem, hogy van mit jóvá tennem a sértegetésért, és hogy lehet, ez jó irány, ha kiábrándulok ebből az illúzióból végül. Mert elég lábszagú… lelkileg. Meg esetében pl. a lakás macskahúgyszagú, gyakorlatilag…

De hogy neki nem látszatpasi kell, hanem valódi végre, és hogy meggondolta magát, merthogy ez már a kötődés látszatát is magával hozná (bármit is jelentsen ez). Aztán szokásosan elhallgatott. Majd pár hétre rá jelentkezett, helló, bocs, hogy eltűntem… és hogy elege lett a melodrámából, épp szakításban volt, és egyelőre a pasikérdést is befejezte mindenféle formában. És kis cset után megint elhallgatott. Aztán szokásosan valamiért megint úgy bukkant már fel, pár hét múlva, hogy én is pont szünetben voltam, a lépjünk-e egyet megint a még komolyabb kapcsolat felé ügyben, a barátnővel… Hogy tudnék-e segíteni melóügyben, meg hogy beadhatnék hozzájuk egy árajánlatot, mert lecserélné az alvállalkozójukat rám. Elcsetelgettünk. Feltettem végül a kérdést neki telefonon, 1 hét után, nincs-e kedve velem eljönni egy hétvégére… csillagokat nézni. Ki tudja, mi lesz alapon… Nem volt. Merthogy időközben pár hete megbeszélték a fiatal pasival, hogy belevágnak egy valódibb kapcsolatba, lesz, ami lesz alapon, hátha összejön végre egy valódi kapcsolat vele, de nem akarja elkiabálni… és hogy furcsállja, soha senkit nem vittem még el eddig egy ilyen hétvégére a számos barátnőm közül. Elég sokat meséltem addigra az elmúlt éveimről neki. Egyébként gyors fejszámolás után az a kibékülés akkora jött ki, mikor nekem épp azt ecsetelte, egyedülálló és a no pasi zónában van. Nekem is voltak B terveim nőkre, nem kárhoztattam érte, hogy esetleg azon a listán vagyok. Vagy épp C. A régi énem még biztos jött volna ezzel a rohadj meg te hazug kurva opcióval, de az élet sosem fekete-fehér, ezt a saját bőröm nyúlásából tapasztaltam.

Úgy döntöttem, eltüntetem az életemből. Viberen kontaktoltunk… Leszedtem telóról, laptopról. Barátnővel is megbeszéltük, hogy családi alkalmak is már beleférnek, lesznek akkor innentől valódi közös hétvégék a gyerekével is, hármasban. És fél év után most vigyük el ezt az egészet egy mingli történet irányába, nem érzem úgy, hogy jó választás lennék egyelőre társnak, ha ezt elfogadja, akkor rendben van. Rendben volt.

Tavasz végén feltettem a Vibert, mert kellett. Vagy 4 hónapja nem kontaktáltunk, de 2 napra rá jött tőle az üzi, hogy mi volt velem, nagyon eltűntem. Írogattam, hogy csinálom ezt a mingli dolgot épp. Irigykedett rá, miután elküldtem, mi az a mingli… hogy ő 10+ éve már idáig sem jutott. És megint csend…

Eltelt jópár hét, és azt vettem észre, hogy 1 hete elkezdett követni Instán… Elég ritkán lépkedek én be oda, tartalmam sincs. Szóval írtam egy vicces üzit, hogy mit akar követni a semmiben, vagy csak félrenyomott? Terelt, erre oltottam viccesen, önironikusan délután-este, úgy, hogy végül csörgött a telóm azon a pénteken, késő este. Nem vettem fel. Másnap ráírtam, hogy bocsi, nem voltam a közelében, és most, másnap vettem észre…. Bár ott csörgött mellettem, mikor Trónok harcát néztem… Kiderült, elhívott volna bulizni. Kérdeztem ma, szombat estére is áll-e… Állt. Nem mentem el végül, a telót is kikapcsoltam. Hogy akkor ez elég lesz ahhoz, hogy soha többet ne keressük egymást. Nem lenne becsületes a barátnőmmel, bár szinte biztos voltam benne, semmi sem történne, a szokásos felesleges kört futom. Aztán meggondoltam magam másnap délelőtt, eleget voltam már bunkó, vagy látszatbunkó. Felhívtam és előadtam egy hülye sztorit. És majdnem rábeszéltem egy másnapos pizzázásra. Szokásosan jött, hogy egyébként is szakítás közelben vannak a fiatal pasival. Egy nő, aki úgy tűnik, majd egy évtizedet töltött majdnem szakításban összesen vagy 4 pasival. És közben másokat vett hülyére.

Utána időnként írogattunk… aztán lassan és szokásosan bekussolt. De volt egy hülye álmom vele is többek közt, annak kapcsán végül én mozdítottam éppenséggel ki a bekussból. Aztán valahogy az jött le neki a beszélgetésből, én szakítottam. Meghagytam hitében. Pedig nem. És hogy ő is szakítás után van már. Plusz munkahelyi problémái vannak, igen komolyak. Párszor akart megint bandázni, úgy, hogy mások is ott lettek volna. De udvariasan pont nem értem rá. Viszont tényleg próbáltam lelkileg erősíteni a csetekben… nem nagy dolgok, vicces macskás képek, kis bátorítás, hogy vágjon bele új dolgokba, ilyesmik. Nem voltam épp becsületes, de legalább nem is taliztam vele…

Végül megint valami mondvacsinált hülyeséggel keresett meg, hogy segítsek neki elintézni, eladni, megoldani… Meg hogy éppen puzzlét rak, segíthetek abban is neki. És esetleg elugorhatunk valami borfesztiválra meg koncertre is. Tudtam, hogy hülyére fog venni, de gondoltam, legyen akkor a 4. randi, vagy kúrunk végre, de legalább majdnem (esetemben félre, és valszeg, ha bármi van, akár folytatás nélkül, akkor végleg kiszállok a magam kapcsolatából), ha még csak majdnem sem, akkor egyébként sem hiszem, hogy lenne több tali… és soha nem mesélek erről a kitérőmről.

Végül a lakásában a klotyóig menekült előlem, pedig esküszöm, nem vagyok azért annyira rossz pasi, és nem is letámadtam… Inkább azt mondanám, esetlenül, de legalább aranyosan béna voltam… mert volt egy pillanat, amikor úgy gondoltam, végül is, miért ne… úgy kb. puzzle rakás, autózás, borfesztiválozás és lakásában történő számtekes pakolászás után. Kellett kb. 6-7 óra…

De aránylag ügyesen leszerelt és a macskái is aktivizálódni kezdtek. Elszívtunk még egy cigit a konyhájában. Majd mielőtt elindultam volna haza, átölelt. Nem annyira barátian, de nem is ment át másba. Egyszerűen csak megkérdeztem erre, tulajdonképpen miért is vagyok itt? Szokásosan jött ezzel nem is a kémiával van baj, de… és hogy nem valamiféle B terv voltam soha neki, csak egyszerűen olyan pasi vagyok, akivel imád egyébként is beszélgetni. Bármiről. Akivel bárhol meg lehetne jelenni. De… fejben egyszerűen nem áll össze a dolog, hogy most pasija legyen, vagy hogy én legyek a pasija, vagy csak egyestés dolga, haverja extrákkal, szeretője, viszonya legyek. Ezekre most úgy érzi, általában se nincs szüksége épp. Jó neki egyedül. Nem akar kapaszkodókat, majdnem dolgokat, félmegoldásokat, inkább marad egyedül és vár valaki újat az életébe, aki majd egész lesz. Valahol értettem, igen. Egyébként elmondta, kerülgeti azért valaki fiatalabb, sikeres pasi is egy ideje, hogy eddig mindig megkapta, amit akart és kinézte őt, mint nőt magának, ő pedig tulajdonképp élvezi ezt a helyzetet vele, ahogy hajt rá ez a pasi… Majd rájön…

Én viszont úgy éreztem, megint egy paraszthajszál választ el attól, hogy a mostani énem megint fülig belezúgjon az ő mostani verziójába. És bármikor kirúgom, akár egy éjszaka miatt is a barátnőmet, bármennyire is szeretem, bármennyire is szarszemét ember leszek így, bármennyire is jobbat érdemelne ennél. De inkább ő kellene nekem. Barátnőként, vagy egy estére, havernak extrákkal, szeretőnek, viszonynak. De pusztán csak havernak/barátnak… Ahhoz előbb ezt a férfi-nő dolgot nekem rendbe kellene vele rakni. Neki velem raknia. Nekünk raknunk. Mert az lenne fair. Semmi más. De… ezt már nem volt erőm elmondani. Csak megemlítettem, hogy van nekem is pár ember az életemben, akikkel akár lehetne valami (tényleg van, csak tiszteletben tartjuk, hogy nem vagyunk szabadok és maradt a közeli ismerősi haverkodós viszony, amiben ha elmarad is a pasi-nő dolgok rendezése, sem omlik össze a világ), ahogy a mingli történetem sem lefutott dolog… De igazából tojok én ezekre, és igaz, valahogy elmaradt mostanra a lábremegés, torokszorítás, ha meglátom, de az elmúlt években továbbra sem találkoztam olyan nővel, aki ilyen hatást gyakorolt volna rám, mint most épp ő.

Eljöttem, de másnap csak annyit írtam rá, hogy oké, egyezzünk meg akkor abban, ha meg akar erőszakolni, én nem fogok menekülni, de többet nem is fogok kezdeményezni. Ő meg visszaírt, hogy úgy érzi nem fair most már velem, inkább maradjunk a tiszta haverkodás mellett. Én meg megkértem, ő is tudja, hogy ez egy önző picsa megoldás, most, hogy végül dobta a manipulációit, jön az a pont, hogy azt kell mondania emiatt, hogy ő hogyan érez és én hogyan: nem találkozunk soha többet, max. véletlenül… De ettől függetlenül én bőven beérném egy darabig akár egy nem tudommal is. Szóval gondolja meg. Jött a válasz, hogy ő úgy érzi, nem szeretne velem csak véletlenül találkozni, de nem lehet szó haverságnál többről, és valóban felesleges életben tartania bennem bármi olyat, ami már soha nem következik be. Ő csak azt szeretné, ha én is, és ő is boldogok lennénk. Érti és megérti a döntésemet. Ahogy én is ezt a jó nekem most egyedül dolgát és visszavonulást az elefántcsonttoronyba.. Bár ha ezt a vonalat szeretné futtatni, akkor bizony nincs szüksége a másik úgy is megkapom, amit akarok pasira sem… Akkor ne szórakozzon másokkal, mint egy hülye kislány. Mondta, hogy azt már rendezte, és lepattintotta, meg ezt az egyedüllét kérdést is, de úgy döntött, mégsem vonul elefántcsont tornyába, hanem várja innentől az új lehetőségeket. Nem mondtam, de gondoltam, hogy remélem, innentől a pókhálóval lesz a legtöbb dolgod, ami belep… De aztán kiegyeztem azzal a gondolattal, hogy remélem, sok boldogságot és sikert neki, de remélem sokkal boldogabb leszek életem hátralévő részében, mint ő…

Sosem fogom megérteni, igazából mi zajlott le a fejében és miért. A sajátomat is csak alig értettem sokszor. Fél év eltelt, maradtam végül a mingli történetben (jó adag lelkiismeret-furdalással), amiből a másik fél lassan egész értékű társas dolgot csinálna... De legalábbis beletenné a pakliba. Odaköltözéssel, satöbbivel. Annak ellenére, hogy tényleg nagyon szeretem, egyre jobban, én pedig ezt nem tudom beletenni a pakliba. Se vele, se senkivel már, asszem még egy jó darabig. És majd, ha szakít emiatt… jöhet a padló és az egyedüllét nekem is. 42 leszek. Sosem lettem végül házas, nincs gyerekem, 10+ éve már csak távkapcsolatokat dobott a gép. Régebben jobbára 4-5 évente fordult elő az életemben nő, és voltak szép csendek és szünetek közöttük. A 4 év lemegy lassan, de valahogy nem érzem úgy, hogy lemennének azok a fránya hormonok is, amik ezeket a fura lepkéket gyártják.

Jó időben, nem túl jó helyen, rossz emberrel futottam össze, és voltam olyan hülye, hogy nem fordultam meg hanyatt-homlok. És simán vennék azért az exkolleginának egy csak a Holdra, vagy Marsra szóló jegyet. Annak ellenére (vagy épp azért), hogy tényleg érdekelne, mi van most vele, és hogy nem kívánok neki rosszat, csak magamnak jobbat.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ő kellene nekem. Barátnőként vagy egy estére, szeretőnek, viszonynak

Olvasónk életében különleges szerepet játszott egy (ex)kolléganő. 5 év alatt jutottak el a negyedik randiig.

30 · Feb 11, 2018 01:46pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments