A költözés napján boldogan hívtam, hogy hogy áll a pakolással

Daniló levelére szeretnék válaszolni, mivel pontosan abban a cipőben járok, jártam mint ő, csak én egy évvel több energiát tettem bele egy hasonló kapcsolatba, de mintha a saját sztorimat olvastam volna, csak pepitában.

Az alábbi történet elé, amint az a bevezetőből is egyértelmű, idekívánkozik pár szó arról, hogy Daniló milyen dilemmáját osztotta meg a Randiblog olvasóival: Daniló úgy érezi, hogy a barátnőjéből hiányzik a gyengédség, mindig neki kell kezdeményezni. Daniló ezért arra gondolt, hogy megpróbálja kiugrasztani a nyulat a bokorból azzal, hogy azt javasolja, tartsanak egy kis szünetet. Ezzel az ötlettel kapcsolatban kért véleményeket.

Nos, az alábbi levélben pont fordított a felállás, de a probléma azonos: a beküldő, Kornélia pontosan ugyanezt tapasztalta barátjával kapcsolatban. Sőt, ő ki is próbálta azt, amit Daniló fontolgatott, szóval van egy tapasztalatokon alapuló válaszunk arra, hogy mit tanácsos tenni ilyen esetben. Köszönjük Kornéliának, hogy írt és megosztotta a tapasztalatait, és hadd figyelmeztessük önt, hogy az ön levelének is van hely a Randiblog Inboxban! Csak írja meg saját sztoriját, tapasztalatait, és küldje be a Randiblog e-mailcímére!

„A „nagy szerelmemmel” két és fél éve ismerkedtünk meg, én még akkor férjnél voltam, ami már nem működött rég, csak épp egyikőnknek sem volt ereje kilépni belőle.

Három hónap után hagytam ott a férjemet – nem az új srác miatt, ő csak katalizátor volt – és kezdtem új életet. Ameddig a férjem mellett voltam elfogadtam, megértettem, hogy a srác visszahúzódóbb, vagy „kevésbé mert kezdeményezni” programokat, érzelmeket, hiszen minek rakjon energiát bele egy dologba, ami nem biztos. Így eleinte nem tűntek fel, vagy nem akartam tudomást venni a jelekről, amiket Daniló is írt levelében, hogy ebből bizony még nagy bajok lesznek.

A kémia kettőnk között is remekül működött, egy idő után legjobb barátok lettünk, tiszteltük egymást, de ugyanazt éreztem, hogy egy jégkirály szívét kellene felolvasztanom. A gyengédséget vagy a szeretgetést nem szerette kapni se, adni pedig egyszerűen képtelen volt, de úgy voltam vele, ő ilyen, majd hozzászokom.

A srácról egyébként annyit kell tudni, hogy 33 éves volt ekkor, az anyukájával élt, és 2 hosszabb, ám nem kevésbé komoly kapcsolatot tudott maga mögött, sosem lakott együtt velük. (Igen, itt sokan már itt felkiálthatnak, hogy „mire gondolt?!”).

A komolyabb gondok ott kezdődtek, amikor ilyen témák, mint a közös nyaralás stb. szóba kerültek. Hónapokig hallgattam, hogy persze menjünk nyaralni, nézzem ki, hova. Csakhogy épp amikor a repjegy foglalására került volna a sor, valami közbejött arra az időpontra, vagy épp pénze nem volt (erre legalábbis).

A legszebb mégis az összeköltözésünk története. Kb. másfél éve voltunk már együtt, mikor készült a lakásom, amit az elejétől közösnek tekintettem, bár anyagilag nem szállt bele. Hónapokig jártuk a lakberendezési boltokat, mi hogy legyen „közös” otthonunkban. Szóval minden jel arra mutatott, hogy bár egy sündisznóval hozott össze az élet, aki képtelen az érzelmeit kimutatni, de szeretjük egymást és hát „nem kell mindig nyünnyögni”. (Bár napi egy ölelés szerintem nem számít annak.)

Megbeszéltük, hogy előbb én költözöm be a lakásba, ő pár hét múlva követ, hogy mire „összeszedi a motyóját” az anyukájánál, már egy otthonos lakásba tudjon költözni. A megbeszélt költözési nap boldogan hívtam, hogy hogy áll a pakolással, mikor jött a válasz: „az van, hogy se én se a cuccaim nem mennek”.

Azóta kb. 3 hónapja „hivatalosan” nem vagyunk együtt, bár semmi nem változott a kapcsolatunkban, ugyanúgy nálam aludt és éjjeleket dumáltunk át. (Ebben tudom, én vagyok a hibás, hogy nem tudtam elengedni és ragaszkodtam hozzá a végletekig.) Közben pedig lelkesen jártam terapeutához, hogy megértsem, mit rontottam el, mi az, ami miatt nem lehet engem szeretni, és hogy helyrepakolják az önbizalmam, amit az ő önzése tönkretett.

Mostanáig.

A héten, kedves Daniló, 19-re én is lapot húztam, ahogy te is tervezted. Reméltem, hogy ha tisztába kerül azzal, hogy soha többet nem akarok vele beszélni, akkor majd MOST össze fogja szedni magát, és elém áll és azt mondja, maradj velem, mert szeretlek. Hát, nem ez történt, mily meglepő... Viszont így legalább tisztába kerültem az alábbi dolgokkal:

• Felesleges olyan emberre az erődet és az idődet pazarolni, aki képtelen viszonozni ezt. Sajnos ezeknek az embereknek a legnagyobb része elköteleződési problémákkal küzd. Emiatt bár látszólag tervez, mikor a szavakat tetteknek kell követnie... hát valahogy nem megy. Épp emiatt sosem fog (akar) megváltozni, bárhogy próbálod manipulálni, zsarolni, fenyegetni.
• Merd felvállalni egy kapcsolaton belül az igényeidet. Ha neked rosszul esik, hogy nem viszonozza a szeretetedet, törődésed legalább mondd ki. Nem szabad a magad igényeit feláldozni egy kapcsolatban, ami nem ad semmit.

Szóval Daniló, hogy a kérdésére válaszoljak, mi tévő legyél most:

– ameddig még tudsz, míg nem vele tervezel gyereket, családot (én megtettem) mert ez ennél csak rosszabb lesz. Aki az elején így viszonyul hozzád, hidd el, később sem fog máshogy, te pedig napról napra csak emészted majd magad, mint csinálsz rosszul, miért nem szeret stb. Jobbik esetben te tudod ezt kezelni, és kilépsz belőle sérülésmentesen. Énnekem sajnos nem sikerült.”