„Pszichológus? Ugyan már, én nem vagyok őrült!”

Régóta olvasom az itt beküldött emberek problémáit, és úgy döntöttem, hogy 28 éves szingli nőként én is billentyűzetet ragadok, és megírom a saját tapasztalataimat, hátha mások is okulhatnak belőle.

Augusztina álnevű olvasónk levelének a bevezetőjét olvasta ön el az előbb, maga a levél természetesen teljes terjedelmében alább található. Jól mondja Augusztina, hogy rengetegen írnak nekünk a problémáikról, azonban relatíve kevésszer van szó arról, hogy ezeket a problémákat hogyan lehet megoldani.

Persze segítség már az is, ha az ember névtelenül kiírhatja magából, ami fáj, szóval várjuk továbbra is a leveleket a Randiblog e-mailcímére, mert az írás már önmagában terápia. De azért vannak olyan esetek, amikor ennél többet is megtehet az ember. Ilyen helyzetben volt Augusztina is, és a címből ön már bizonyára sejti, hogy hogyan tudott javítani a helyzetén. Hát nézzük az ő történetét, hallgassuk meg az ő tanácsait!

„Először is pár szó magamról: 28 éves, Budapesten élő és dolgozó, diplomás nő vagyok. Az egyetem befejezése után költöztem fel a fővárosba egy viszonylag jól fizető munka miatt. A barátaim nagy része is itt él, van társasági életem, hobbim, és a munkámat sem utálattal végzem. Kinézetre mások csinosnak mondanak, és valóban adok is magamra mind öltözködés. mind ápoltság terén. Egyszóval minden adott egy boldog élethez, és nekem is, mint annyi másnak, már „csak” a jól működő párkapcsolat hiányozna.

Mégis azt vettem észre, hogy csak olyan férfiakkal akadok össze, akik jóval a színvonalam alatt vannak. Ez alatt nem feltétlen az anyagi javakat értem, (bár volt egy nagyon hasonló történetem, mint Franciska álnevű írónak, csak nekem nincs gazdag családom), hanem szellemileg vagy lelkileg is. Azt vettem észre, folyton csak egoistákkal randizok, akik aztán még porig is aláznak. Itt jöhetne a férfiak által hangoztatott mondat, hogy a nőknek az otromba bunkó pasik kellenek, akik csak kihasználják őket, de kérdem én, hány olyan történtet olvastunk már, ahol ez fordítva is megtörtént? Vagyis a férfiak jönnek össze anyagias nőkkel?

A legutóbbi szakításom annyira rosszul érintett, hogy aludni sem bírtam, így egy barátom tanácsára felkeresem egy pszichiátert. Az első időszakban az altató segített a normál életem fenntartásában, de rájöttem, hogy ez csak tüneti kezelés, és szeretném a problémáimat gyökerestül megszüntetni. Eljártam hát heti rendszerességgel terápiára másfél évig, és tisztázódott bennem, hogy nem a bunkó férfiaknak kellek én, hanem nekem kellenek ők. Ez pedig önbizalomhiányra vezethető vissza. Azóta tudatosan figyelem magam, és próbálom ezeket a pasikat elkerülni, illetve jobban értékelni magamat.

Ez kb. 2 éve történt, azóta rengeteg helyen próbáltam ismerkedni, leggyakrabban persze Tinderen keresztül. És az tűnt fel, hogy a pasik nagy része szintén önbizalomhiányban küzd, mivel vagy ténylegesen nincsenek céljaik az életben (és 30 felett, valljuk be, ez elég visszataszító mindkét nem részéről), vagy egyszerűen kialakult ez náluk életük során. Néhánnyal elbeszélgettem, és megosztottam az én történetemet, mire a válasz mindig az volt, hogy

„pszichológus? Ugyan már, én nem vagyok őrült!”

Innen is üzenném mindenkinek, hogy a pszichológus nem csak elmebeteg emberekkel foglalkozik, hanem egészségesekkel is, akik szeretnének javítani valamin az életükben. Márpedig öregem, amíg nem mersz egy nőt élőben elhívni randira, vagy folyton ugyanazt a rossz típust vonzod be, addig igenis van mit javítanod magadon.

Utószónak meg kell jegyeznem, hogy természetesen egy terápia nem olcsó, de az állami pszichiátrián ingyen végzik, és lehet találni olcsón is jó szakembert, vagy alapítványokat, akik ezzel foglalkoznak, csak utána kell kicsit nézni. Tudom, hogy a magyar társadalomban a pszichológushoz járás egyenlő a dilisséggel, de ezt tessék elfelejteni és magadra koncentrálni.

Ugyanis addig amíg azon feszengesz, miért nem jön el a nagy Ő, elfelejted, hogy létezhet egy nagy ÉN is.

Sok sikert kívánok mindenkinek!”