horoszkóp
shutterstock 520427698

Jaa nem, meló miatt elintézek egy gyors telefont

2018.03.31. 16:31

Sziasztok, régi olvasó vagyok. 2 hónapnyi „emésztés” után Ildikó levele ösztönzött arra, hogy megosszam a történetemet. Szívesen várok nem gonoszkodó kommenteket, hogy WTF lehetett ez, bár már túl vagyok a meg nem értés fázisán, csak-csak motoszkál bennem a MIÉRT.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ildikó fent említett levelét pár héttel ezelőtt tettük közzé: randikon-társkeresőkön borzasztóan viselkedő férfiakról van benne szó. Több reakció is érkezett erre az írásra, egyet már ön is olvashatott itt a Randiblog Inbox rovatban, amiben egy férfiolvasónk mesélt randikat rémálommá változtató nőkről. Most újra egy női olvasónk levele következik, Zsankáé.

Zsanka történetének a középpontjában szintén egy borzasztóan sikerült randi áll, de itt van egy nagy különbség a korábbiakhoz képest. Általában ugyanis olyan sztorikat szoktunk kapni, amik arról szólnak, hogy milyen kellemetlen meglepetések érik az embert, amikor először találkozik valakivel élőben online megismerkedés után. Zsanka sztorijában azonban nem egy vadidegen a másik főszereplő, hanem valaki, akit már évek óta ismert és már randiztak korábban. Vajon akkor miért történhetett mindez?

Ha szívesen hozzászólna, vagy ha van saját sztorija és van kedve elmesélni nekünk, ajánljuk az ön figyelmébe a Randiblog e-mailcímét, ahova bármilyen témában lehet írni, aminek a párkapcsolatokhoz köze van. És akkor most nézzük, mi történt Zsankával!

Régi motoros vagyok a netes társkeresőkön, megjártam komolyabb, és nem komolyabb kapcsolatokat, fura randikat, de „szellemekbe” nem futottam bele, egészen két hónappal ezelőttig, aminek hála deaktiváltan vár a randis profilom a rendíthetetlen optimizmusom reinkarnációjára. Sztori kezdete. Másfél évvel korábban. Dating appon ír, jó szöveg, szimpatikus, párszor találkozunk, kiköltözik Németországba, igaz még pár képet küld, de megszakad a kapcsolat a távolság miatt (=kölcsönös érdeklődés hiányában).

2018. január. Másik társkereső oldal. Ír nekem. De jó, hogy újra megtaláltalak, hát hogy vagy, mi a helyzet, én újra itthon lakom, számodat elhagytam, Face-en nem találtalak, de most bejelöllek, kávézzunk már. Én pont bő fél éves kapcsolatból kilépve: miért ne, kávé jöhet. Kávé, aztán köv. héten megfagyós séta a Margitszigeten, üzenetek, hívások, mozik. Aztán igazi randira invitál, vacsora pénteken. Én hülyenő új felsőt veszek, sminkelek, még a hajammal is kezdek valamit, készülök, zsongok, izgulok.

Péntek van, ülünk az étteremben, kicsit feszengős a hangulat. Optimista én: semmi gond, szokatlan a környezet neki.

Ételek kijönnek, fotózgat. Csináljak már róla is képet. Ez 10 percen keresztül. Pincérnek: nem lehetne a hangulatfényt feljebb venni, sötét van, nem látszik az étel. Itt már szabályosan a hasamban repkedő pillangókat csalódott gyomorgörcs váltja fel. Optimista én: semmi gond, csak meg akarja örökíteni a pillanatot.

Csendben elfogyasztjuk az ételeket, ő zavartan pillog a telefonjára. Én még zavartabban pillogok a semmibe. Desszert? Ő csak egy tiramisut kér. Én semmit, félek a csalódást is elég lesz megemészteni.

A desszert előtt kiugrik egy gyors cigire. Optimista én: kikísérjelek?

Jaa nem, meló miatt elintézek egy gyors telefont egyébként.

Optimista én: akkor ezért feszült.

Eltelik 10 perc. Megérkezik a tiramisu. Kisétálok a bejárat elé: hol lehet? Ó, ott talán a sarkon van egy dohánybolt, lehet elugrott. Vagy ATM-hez. Újabb 10 perc. Optimista én: várj még, mindjárt jön. Nem jön, hívom telefonon, nem vesz fel. Rendezem a számlát, elcsomagoltatom a tiramisut.

Barátnőmet riasztom, egy órán belül már az ő telefonjáról hívom, felveszi, ahogy meghallja a hangom, lerakja. Meglepődtök, ha azt mondom, azóta se kép, se hang, közösségi oldalakon meg le vagyok tiltva? Írok még két SMS-t és egy hosszú mailt, hogy minek, azt nem tudom. Már ismertük (???) egymást, nem is egy vadidegenről volt szó. Köddé vált. Eltűnt az éterbe. Mint egy szellem. Én meg állok értetlenül, megalázva, egy miérttel és egy tiramisuval a hűtőmben, amit meg sem ettem

.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!