Több időt töltöttem nála, mint a szálláshelyen

Több levélre szeretnék együttesen reflektálni, talán ezzel kicsit megszakítom a sort a szokásos sztorizásoktól, de bízom benne, hogy azok a tapasztalatok, amiket eddig átéltem, építő jelleggel szolgálhatnak mások felé.

Az alábbi levél a fenti bevezetővel kezdődik, de annyit hadd szúrjunk még itt közbe, hogy a levél beküldője, Patrik, csak az írás első részében válaszol korábbi posztokra. A levél második részében rosszul sikerült randikon megismert személyekről mesél, végül pedig Patrik egy olyan kapcsolatáról is beszámol, ami egy kéthetes munkahelyi kiküldetés alatt szövődött – erre a kapcsolatra vonatkozik az az idézet, amit a poszt címének választottunk. Ha ön szívesen válaszolna Patriknak, vagy ha ön szintén szívesen mesélne, mint Patrik, akkor tegye ön is azt, amit Patrik tett: írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére!

„Egy meleg srác vagyok, sok különböző emberbe futottam már bele én is hosszabb vagy inkább rövidtávon. Mivel a barátaim nagyon közel állnak hozzám, így az ő kapcsolataikat elég közelről sikerült megszemlélnem, példaértékűnek vagy elrettentésnek valamennyi hasznos volt.

Elsőként reflektálnék annak a lánynak a levelére, akinek a pasija zárás után a boltban szexelt két tinédzserkorú hölggyel. Egy ismerősöm, aki már 35 éves, 14 éve él egy ilyen kapcsolatban. Sokszor a pasiról nem lehet tudni, hogy merre jár, örökös a bizonytalanság, rengeteg hisztéria és könyörgés árán tíz év után eljegyezte az ismerősömet, egyértelmű a különbözőségük és mégis képtelen elhagyni a srácot. Hogy miért? Azért, mert állítása minden pasi egy utolsó szar meg szemét, jobbat úgysem talál, akkor már inkább ez a rossz, mint a magány. Illetve nem csak tőle, más barátnőmtől is hallottam már, hogy jó igen, sokszor leszar a pasim, de hát a lelke mélyén végülis jó ember. Mindig azt szoktam mondani, hogy a lelkük mélyén valószínűleg a sorozatgyilkosok is jók szoktak lenni. Ez eléggé kisarkított példa, de emögé nem lehet örökké betakarózni szerintem.

Én is éltem már olyan párkapcsolatban, amikor idealizáltam a másikat (igaz, hogy csak 3 évig), hogy jajj, biztos megváltozik egyszer, meg ő jó ember ám a lelke mélyén. Aztán villámcsapásként jött a felismerés a nyolcszázadik balhé után, hogy lehet jó ember, de ezt én nem érdemlem meg. Ennél többet érek. Attól, hogy az ember kilép egy kapcsolatból, attól gyengébb nem lesz, szerintem pont, hogy ellenkezőleg. Igen, vállalni kell a kockázatot, hogy rossz lesz egyedül, és nem akarok közhelyes lenni, de ezt is saját tapasztalatból tudom, hogy minden vég valaminek a kezdetét is jelenti. Nem tudom, hogy esetleg a levél írója szereti-e esetleg annyira magát, hogy tartani fogja magát annál többre, minthogy néha az asztalról lepotyogó szeretetmorzsákkal beérje? Ezt hosszútávon nem lehet csinálni, ha igen, akkor pedig valószínűleg lábon kihordott infarktus vagy gyomorrák lesz a vége.

A szüzesség, mint olyan kényes téma, Túliának csak azt tudom tanácsolni, hogy maradjon önmaga, és ne foglalkozzon mások véleményével. Ha talál egy olyan férfit, akiben megbízhat (miért ne találna), akkor vállalja fel önmagát. Nekem a legjobb barátnőm most 29 éves, pár hónapja volt először férfival, az elmúlt tíz évben rengeteget beszéltünk erről a témáról, sokat szenvedett, már-már fóbiaként beszélt magáról a szexről. Próbáltam neki segíteni azzal, hogy meghallgatom, hátha menet közben leküzdi a félelmet, és végül talált egy férfit, akinél ezt felvállalta és azóta is együtt vannak.

Egyébként nagyon mulatságos és egyben döbbenetes, hogy az emberek kikkel és milyen szituációkkal kell, hogy szembesüljenek.

Nem tudom, mi történt manapság az emberekkel. Nem akarok úgy beszélni harminc éves fejjel, hogy mennyivel jobb volt régen, mert régen is megvoltak a buktatók, a plusz stressz. Csak akkor nem Facebookról lettünk törölve váratlanul, hanem MSN-ről és IWIW-ről. Vagy a klasszikus chatelünk, e-mailben képet cseréltünk, és a másik hirtelen kilépett a chatablakból. Vagy nem lépett ki, de nem volt hajlandó válaszolni. Akkor tizenévesen folyton azt kérdezgettem magamtól, mi lehet bennem a hiba.

Szóval melegként visszatekintve az elmúlt 15 évre, egy külön kálvária volt ezt a randizásokkal és csalódásokkal kikövezett utat végigjárni, mint mindenhol, itt is mindenféle csodabogárba, vagy ahogy én szoktam mondani, idiótába sikerült belefutni. Közöttük voltak igencsak mulatságos példák nálam is, természetesen mindet nem fogom leírni, de bizonyára ezek a típusok másnak is ismerősen fognak csengeni.

1. Az elfoglalt – Hónapokig tartó levelezés után képes erőt venni magát, hogy találkozzon veled, lesz egy (szerinted) jól sikerült találkozótok, amit randi után meg is beszéltek, hogy milyen jól éreztétek magatokat együtt, mikor viszont rátérnél a következő találkozóra, napokig kitérő választ ad, illetve ha még is sikerül, akkor két-három hét múlva időpontot kapnod 6 és 7 óra között. Nem köszi!
2. A saját világában élő – Szeretem azt, amikor valaki megnyílik, és három alkalom után betéve tudom az önéletrajzát az összes unokatestvérének a problémáját, az öreganyja kutyájának a nevét, hány forintot költött az előző párkapcsolatára, hányast kapott énekből gimnáziumban, stb. Egyszer egy ilyen emberre három hét után, igaz, Facebookon (sajnos élőben nem volt rá lehetőségem) rápirítottam, hogy ő mit tud rólam. Válasz: hát őőő, semmit. Mondtam neki, hogy ha engem érdekel valaki, akkor kérdezek, és ez egyáltalán nem jó jel, hogy semmi nem érdekli, ami velem kapcsolatos. Megsértődve mondta, hogy minek kérdezzen, majd mesélek én, ha akarok. Különben azért megmondta őszintén, hogy ő olyan embert keres, aki 80-20%-os kapcsolatot el bírna viselni az ő javára. Persze az illető legyen intelligens, normális. Mondtam is, hogy jól van, sok sikert, biztos találni fogsz olyan intelligens embert, aki beéri, hogy 20%-os aránnyal vegyen részt egy kapcsolatban.
3. A kamu – Klasszikus példa, mikor teljesen kamu életkorral és száz évvel ezelőtti képpel regisztrál, majd a randin megjelenik egy apám korú ember. Értem én, hogy így azt gondolja, több esélyt kap és persze reménykedett, hogy megváltozik a véleményem. Természetesen megváltozott, negatív irányba.
4. A furcsa – Egy másik illetővel egy hónapig randiztunk, baromi jól éreztük egymással magunkat. Majd megbeszéltük, hogy rendben, együtt töltünk végre egy egész estét. Mondta, hogy olyannal nem tud együtt lenni, akivel nem tud mélyen aludni és kipihenten felébredni. Ez nála szakító ok. Hát mondanom sem kell, hogy az első éjszakán semmit nem aludtam, százszor kimentem éjszaka a mosdóba, meg bámultam a plafont. Tényleg ezen fog múlni?! Ő meg reggel felkelt, megkérdeztem, hogy aludt, mondta, hogy rosszul. És, hogy nem szeretne velem többet találkozni. Körülbelül két órán át ültem a fotelben utána magam elé meredten, hogy WTF?!
5. A múltban élő – A gyerekkori sérelmeivel, az exszel való kapcsolatával van tele a kommunikációtok 90%-a.
6. A panaszkodó – Örök téma a politikai helyzet, Magyarország egy szar ország, minden rossz, minden negatív, jó oldala gyakorlatilag semminek nincs. Ha süt a nap, melege van, ha tél van, elege van a mínuszokból. Ha késel 10 percet, az a baj, ha te érsz oda korábban, jajj minek vártál rám ennyit. Menekülés!

Zárásképpen pedig egy grátisz sztori.

29 évesen tavaly jó pár sikertelen randizást követően feladtam. Unokatestvéremmel laktam egy két szobás lakás kisebbik, mondhatni fél szobájában. Bár aránylag jól fizető munkahelyem volt, mégsem kerestem annyit pesti árak mellett, hogy a lakbér és kaja kifizetése mellett magamra is jusson időm. Adódott egy váratlan lehetőség: a munkahelyem két hétre kiküldött külföldre, tréningre. Az egyik internetes társkereső segítségével már előre próbáltam felmérni a terepet, hátha lesz ott valaki, aki engem el tudna kalauzolni majd a városban. Találtam is egy illetőt, akivel vad levelezésbe kezdtünk, majd mikor találkoztunk, első látásra belobbant a szikra. Lényegében több időt töltöttem nála, mint a szálláshelyen.

Ennél nagyobb motiváció nem is kellett volna, hogy külföldre költözzek. Egy hónap alatt találtam is munkát ugyanebben a városban. Úgy döntöttem, kiköltözök. Talán a srác volt a motiváló erő, végtére sosem csináltam ilyet, hogy így beleugrok egy kapcsolatba, hátha más lesz. Évek óta költözni akartam, de úgy éreztem, hogy akkor jött el az idő a változásra. Felvettek az akkori munkahelyemre, és a srác felajánlotta, hogy költözzek hozzá. Külföld, talán új párkapcsolat, új munkahely. Igazi love story(nak tűnt). Az első egy hét valóban az volt.

Aztán kiderült, hogy a munkahelyemen nem olyan feltételek mellett fogok dolgozni (multiról beszélünk, így igazi szégyen), mint ami meg volt beszélve. Egy olyan országban kezdtem új életet, aminek nem beszéltem a nyelvét, csak az angolt. Mindent teljesen egyedül kellett elintéznem, fogalma sem volt arról, hogy működik a bankszámlanyitás, az orvosi ellátás, a mindennapi élet. Le voltam teljesen döbbenve. Egy félmilliós városról beszélünk, tíz év után is képes volt eltévedni a városban. Velem együtt. Remek érzés volt. Sokszor megpaskoltam a vállamat, hogy ezt ügyesen összehoztam.

Másfél hónap után egyre inkább hazavágytam, a srácról kiderült, hogy alkoholista is, és mindennek tetejébe full igénytelen. Fulladoztam a vele való együttéléstől. A munkahelyemen utáltam lenni, a beilleszkedés eleve nehéz volt, mivel nagyon zárt volt a csapat, egyszóval minden rossz volt. Három hónap után elkezdtem otthon munkát keresni, illetve itt kint is. Itt hamarabb találtam egy másik munkát, de még mindig nem volt az igazi az összkép. Pszichopata volt az illető, folyton remegett, és képes volt éjszaka egy teniszmeccs miatt felkapcsolni és üvöltetni a TV-t. Máig döbbenten állok ezelőtt, hogy én ezt hogy voltam képes elviselni. Valószínűleg vagy ez, vagy az utca. Ez nyert.

Aztán egy szép őszi hétvégén, mikor az üvöltő TV miatt képtelen voltam elaludni, összeugattam vele és mondta, hogy takarodjak. Úgy, hogy nem volt hova mennem, egy teljesen idegen országban. Hát fogtam magam és a Facebookon menet közben találtam egy 100m2-es, kacsalábon forgó penthouse lakásban egy szobát, úgy, hogy az egész hodályban rajtam kívül egy másik srác lakik. Egyből beköltöztem örömmel, rá egy hétre kezdtem az új munkahelyen, ahol azóta is vagyok, és nagyon szeretem az embereket, jórészt örömmel járok be dolgozni.

És hogy a szerelem témakör se maradjon ki: még az előző munkahelyemen egy tréning alkalmával ismertem meg a mostani páromat. Mivel akkor én még bonyolult élethelyzetben voltam, nem akartam nagyon belemerülni, de aztán a Tinderen keresztül háromszori ráírásomra reagált és a céges Skype-on kezdtünk el beszélgetni, aztán mikor kiköltöztem az új helyre, akkor már randiztunk is egyre többször. Fél éve ennek, azóta is együtt vagyunk. Néha vannak kisebb-nagyobb szóváltások, de ennyi.

Összegezve: egy év alatt háromszor rúgtam fel teljesen az életem kialakult/majdnem kialakult rendjét, csak azért, hogy történjen valami változás. Elsőre nem jött össze, de ha azok a rossz dolgok nem történnek meg, akkor nem lenne most jó munkahelyem/párkapcsolatom/lakás, amiben jó élni.

Arra akarnék sarkallni mindenkit, hogy ha késztetést érez a változásra, akkor tegye meg. Persze nyilván nem a legnagyobb végletek szerint, mint ahogy én csináltam, de minden kinyitott ajtó vagy ablak egy új lehetőség. Akik rossz párkapcsolatban sínylődnek, csak gondolják át, hány életük van! Egy. Nagyon nem mindegy, hogy ezt az egy életünket, hogyan és kivel éljük le és mivel töltjük: önsajnálattal, hogy képtelen vagyok bármit is tenni a saját sorsom javulásáért, vagy pedig összeszorítom a fogam, és ha törik, ha szakad, igenis változtatok azon, ami nem működik. Tényleg, máshogy ez nem működik. Lehet, hogy a mostani kapcsolat, ami kudarc, az lehet akár az előszobája is egy jobbnak. Nem akarok megmondóember lenni tele közhelyekkel, én csak arról beszélek, ami velem megtörtént. Benne van a pakliban, hogy ennek is vége lehet egyszer, de formálódunk, és lehet, hogy egy kapcsolat után tapasztaltabb és jobb emberek leszünk.”