Már nem csak egy csókot akartam, hanem szexet is

Több levél is érkezett a Randiblog e-mailcímére az utóbbi hetekben, amikben olvasóink egy-egy munkahelyi viszonynak vagy vonzalomnak a történetét mesélték el nekünk. Alább egy hasonló beszámolót közlünk, a beküldőnek az Alexandra álnevet adta a véletlen. Alexandra és egy kollégája egyre közelebb kerültek egymáshoz a munkahelyen, de ez sem egy szimpla történet, hiszen mindketten házasok.

Természetesen nem fogjuk Alexandra helyett elmesélni, hogy mi lett a kezdeti titkos vonzalomból, inkább csak arra figyelmeztetjük önt, hogy ha önnek is van mesélnivalója, írjon nekünk ön is, ahogyan Alexandra tette, hiszen az ön történetére-tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk! A Randiblogban ön is bármikor névtelenül megoszthat bármit, ami társkereséssel-szerelemmel-párkapcsolatokkal kapcsolatos. Várjuk levelét!

„Közös területen dolgozunk, de 3 műszakban, így csak időnként kerültünk össze. Az is azt jelenti, hogy napi 15-20 perceket töltöttünk együtt (5 napig) egy közös irodában, és egy-egy probléma esetén felkerestük egymást a munkahelyen, hogy megbeszéljük a további intéznivalókat.

Ugyanoda jár edzeni, mint én, kezdetben erről indult meg a diskurzus. Pontosabban ő kérdezgetett mindig, hogy hogy megy az edzés, megyek-e aznap, mennyit szoktam járni, miket csinálok, mit eszek. Eleinte beképzelt nyomulósnak tartottam egyrészt a járása, másrészt az újabb és újabb kérdései miatt. Nem is volt szimpatikus, és mivel házas vagyok, ezért kicsiny jelét sem akartam mutatni annak, hogy bármi esélye is lenne nálam. Egyik kolléganőm hívta rá fel a figyelmemet, hogy bizony tetszem neki, mert folyton keresi a tekintetem, néz, hogy hol vagyok, és ha valamit intézni kell, mindig eljön velem az irodámba.

2-3 hónapja tarthatott ez az állapot, amikor már én is vártam, hogy mikor jön be az irodámba elvégezni a napi rutinját (10-15 perc), és még árgusabban végeztem a munkám, hogy találjak valami hibát, amivel felkereshetem, és beszélhetünk pár szót. Tetszett, hogy tetszem neki, bár kiderült, hogy ő is házas, így annyiban is hagytam a dolgot.

Én nagyon szeretem a szexet, de a férjemmel ritkán van, és akkor sem érzem a nagy figyelmet a részéről. Amikor én kényeztetem, a legtöbbször akkor sem elégít ki. Ez megy már 3 éve, mert sokat dolgozik, és fáradt. Én nagyon szeretem, de hiába beszélek vele erről, a helyzet változatlan, pedig a szexi fehérneműkön keresztül a sztriptízen át sok mindennel próbálkoztam már. De általában neki volt csak jó, én meg hoppon maradtam. Pedig a férfiasságával korántsincs semmi gond, sem méretben, sem kitartásban. Inkább a lustaság.

Aztán egyszer csak kattant valami az agyamban. Elkezdett tetszeni a kollégám. A magabiztossága, a férfiassága (magas, szép, de nem túlzásba vitt edzett test), és talán legfőképp az, hogy érdeklődik irántam, hogy beszélget velem. Azon kaptam magam, hogy csak arra vágyom, mikor kap már el végre a folyosón, és csókol meg. Vagy vár meg az edzőteremben valahol, és támad le ott. 1-2 hónapig tartottam magam ahhoz, hogy én nem kezdeményezek, ha ő meg akar csókolni valahol, akkor nem fogok ellenállni, hiszen úgyis ő az erősebb, és a lelkiismeretem is tiszta marad. Aztán véget vetettem a saját álszentségemnek, és bevallottam önmagamnak is, hogy bizony kell nekem. Kívánom. Őrülten.

Nem akartam viszont ajtóstul rontani a házba, hiszen talán saját magam miatt is, nem voltam teljesen biztos, hogy tényleg én is bejövök neki. És tényleg ő is le akar velem feküdni. Igen, itt már nem volt megállj a részemről, már nem csak egy szenvedélyes csókot akartam, hanem szexet is. Sokat nyomot a latban egyik barátnőm, aki a közelmúltban feküdt le egy 35-40-es pasival, és csak áradozott róla, hogy milyen jó volt, az az igazi falrabaszós. Én is erre vágytam. Hévre. Szenvedélyre. Évek óta gyötrődtem a lelkiismeretem miatt, mert sosem mertem meglépni senki felé azt a bizonyos lépést, és a párom sem akartam elhagyni, mert szerettem. Nem tudtam, hogy mit csináljak.

De az én kollégám már olyannyira beleette magát a gondolataimba, hogy már vártam, mikor megyek dolgozni. Egyik héten benyögtem neki, hogy frusztrált vagyok. Gondoltam, kapcsol. Nem. Tovább mentem, és elmondtam neki, hogy miatta vagyok frusztrált. Hogy nem vagyok betonból. Azt felelte, hogy ő sem. Folytattam, hogy de ő is, én is házas vagyok. Erre csak annyit mondott, hogy mit csináljon ezzel. Lehet, ha itt rávágom, hogy titokban, egyszer, csináljuk, akkor már megyünk is. De nem tudtam mit mondani rá.

A következő alkalommal, mikor megint egy váltásba kerültünk, már totál készen voltam tőle. Első nap elég egyértelmű voltam, és kérdeztem, hogy jön-e edzeni, és hogy egyedül-e. Ő kérdezte, hogy én kb. mikor megyek. Elmondtam. De nem jött aznap. Autót takarított. Szerintem csak gyáva volt. Másnap ezért már meg sem kérdeztem. Harmadik nap viszont csak úgy bejött az irodámba, és leült, enerváltan a számítógépet piszkálgatta, mint aki csinál valamit. Majd elejtette, hogy minden nap ugyanolyan. Úgy éreztem, most vagy soha. Megkérdeztem tőle, hogy nem-e csinálunk valami izgalmasat akkor ketten munka után. Kérdezte, hogy mit? Nem mertem kimondani, csak annyit feleltem, hogy „tudod te, mire gondolok”. Erre rávágta, hogy „hol?”. Átfutott rajtam a hideg. Elkezdtem remegni. Mióta vártam erre, és most hirtelen valóra vált, szóval ő is gondolt így rám.

Mostmár biztos voltam. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit csináljak, odagurult mellém óvatosan, nekiérintettem a kezem, hogy érezze, mit tett velem egy szempillantás alatt. Az iroda körbe üveges, úgyhogy semmi mást nem tehettünk. Majd elküldtem, hogy így nem tudok dolgozni, és még át kell gondolnom. Izgalommal vegyes boldogság öntött el, és egyfajta büszkeségérzés, ami a májamat hizlalta. 1 órával később megbeszéltük, hogy hol, hogyan találkozunk munka után.

Ő is, én is pontos voltam, elmentünk a városból. Az autójában csináltuk. Mikor elkezdtünk csókolózni, és az ölébe ültem, minden kétségem elszállt. De mondtam, hogy csak most az egyszer. Mind a ketten szeretjük a párunkat. Nem bírtam betelni vele, ő is majdnem felfalt. Végig sóhajtozott, nyöszörgött, én is. Megkérdezte közben, miért vagyok ilyen szexi. Elmondta, hogy amikor az előző munkakörömben dolgoztam, már akkor kinézett magának. Totál készen voltam tőle. Teljes mértékben boldog voltam.

Kétszer csináltuk egymás után, mind a kétszer elélvezett bennem. Nekem nem sikerült, de az ezernyi pillangó a gyomromban még további 2 nap repkedett, és beleremegett az egész testem, ha csak rágondoltam, mi történt. Teljesen biztos voltam benne, hogy még meg fogjuk valahol ismételni. Mielőtt kiszálltam, mondta, hogy még egy utolsó csók, de nem akarta abbahagyni. Rászóltam, mennem kellett. Pedig ha tudom, hogy ez az utolsó, akkor még órákig vele maradok, és csak csókolgatom.

Még két napot dolgoztunk együtt azon a héten, ami katasztrofális volt a részemről. Két napig bőgtem miatta. Én mondtam neki, hogy részemről jöhetne még találkozás. De ő nemet mondott, mondván, nagyon veszélyes. Betojt. Nem akartam mást, csak őt. Nem is bírtam másra gondolni. De kategorikusan nemet mondott. Nagyon fájt.

Aztán meg csak az egyik beszélgetés közepette odavetette, hogy úgy néz ki, terhes a felesége. Na, ez volt az a pont, amikor majdnem kiesett a kezemből minden, és leestem a székről, pedig ültem. Órákig remegtem utána. Meg sem akartam tudni, hogy és ezt mégis mióta tudja, és hogy érti, hogy úgy néz ki. Vagy, hogy tényleg igaz-e, vagy csak így akar pontot tenni a dolog végére. Hiszen korábban pont azt mondta, hogy ő sem akar gyereket, meg én sem. Kikészültem. Vágytam rá. Azt hittem, még kapok belőle. Olyan gyorsan történt minden, pedig hónapok óta vágytam rá. Fel sem fogtam. Nem is tudtam igazán kiélvezni, és talán ez fáj a legjobban. De egy ártatlan kisbaba már egy átléphetetlen határ számomra. Mindegy, mennyire vagyok önző, egy gyerek nem tehet semmiről. Nem tehet semmit arról, amit a hülye felnőttek csinálnak.

Azon próbálkozom, hogy kiverjem a fejemből. De egyelőre nagyon nehéz, hiszen csak arra vágyom, hogy legalább lássam, és egy-két szót váltsunk a munkáról. Lehet, hogy egy kicsit belezúgtam. Majd az idő segít. Vagy egy másik munkahely. Még nem tudom.”