horoszkóp
shutterstock 326604593

Elkezdtem neki lehetőségeket kínálni, hogy kettesben lehessünk

2018.07.14. 16:17

Már rég szerettem volna írni nektek.

Ennyivel vezeti be a mai posztban olvasható olvasói levél beküldője, Stella az alábbi történetet, és nagyon örülünk, hogy Stella végre rászánta magát, és megírta nekünk kapcsolata történetét, mert ez a sztori pontosan a Randiblogba passzol. A részleteket Stella mindjárt kifejti részletesebben saját szavaival, de a lényeg, hogy adott egy srác és egy teljesen biztatóan induló kapcsolat, ami aztán mégsem a logikusnak tűnő mederben folytatódik.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Nehéz ilyenkor a másik fejével gondolkodni, de hátha a Randiblog olvasói tudnak valami magyarázatot adni, vagy jártak már így saját maguk is. Mi történhetett? Vajon miért viselkedett úgy ez a srác, ahogy? Ha önnek van saját tapasztalata vagy története a témában, kérjük, írjon ön is! Az alábbi mezőben találja a Randiblog szokásos e-mailcímét.

Itt a címünk, kattintson és már írhat is!
randi kukac mail.velvet.hu

Magamról annyit, hogy 29 éves egyedülálló nő vagyok. Nagyrészt a saját hibámból nincs senkim amúgy, nehezen nyílok meg, barátom is kevés van. Az igazság az, hogy nem szeretek ismerkedni. Rossz ezt így leírni, de első körben számomra nem érdekesek az emberek, már ismernem kell őket egy ideje, hogy érdekeljen, hogy mondjuk hogy telt a hétvégéjük, vagy mi a véleményük dolgokról. Nem túl szimpi dolog, de mindig is ilyen voltam. Ilyen formán az első randikat rémesen utálom. A mostani „ha első randin nem fektethetlek meg, keresek mást” hozzáállás sem nekem kedvez. Nem is tudom, hol kéne ismerkedni komoly kapcsolatra vágyóként. Így tehát a legjobb terep számomra, az ismerősi kör, suli, hobbitevékenység, munkahely, tehát mikor egy közösségbe jársz, de nem direkt a dolog, megy minden a maga útján. A most következő sztori is egy ilyennel kezdődött, a baráti körömbe került egy velem egykorú srác.

Őszintén szólva nem volt az esetem elsőre, nem is fordult meg a fejemben, hogy lehetne vele valami. Nálam ez amúgy nem szokatlan, mint írtam, elsőre ritkán kelti fel bárki a figyelmemet. De a srác érezhetően érdeklődött, napi szinten folyamatosan jelezte, hogy milyen jó nőnek tart, milyen jó az illatom, biztos rengeteget pasizom, folyton a közelemben volt stb. Ez még önmagában nem hatott meg különösebben, vannak ilyen pasik, akik szeretnek casanováskodni. Nem vettem komolyan. Aztán ahogy telt az idő, kiderült, hogy nagyon sok a közös bennünk. Ugyanúgy gondolkodtunk a családról, vallásról, politikáról, ugyanolyan volt a humorunk, az ízlésünk filmek, zenék, kaják stb. terén, egészen addig, hogy hogy szeretünk kikapcsolódni. Kedves volt, udvarias, előzékeny. És tényleg az, nem csak velem, mindenkivel. Itt előre leszögezném, hogy nem az a story vége, hogy kiderült, mennyire nem az volt, amilyennek látszott. Atyaég, rajzolni sem tudnék ideálisabb pasit magamnak most sem.

Szóval elkezdett tetszeni, nem is kicsit. És valahol ezen a ponton rontok el valamit mindig (mert volt már velem hasonló, igaz, nem olyannal, aki ennyire illett volna hozzám). Mert hogy szerintem elkezdett látszani az érdeklődésem, félig-meddig persze direkt. Mert adtam a jeleket, hogy szívesen vagyok vele, flörtöltem, mint addig is, és vártam, hogy mikor hív el. De ezen a ponton megakadtunk. Továbbra is „udvarolt”, bár nem olyan intenzíven, mint korábban, és olyan megjegyzéseket, gesztusokat tett, amiből az jött le, tetszem neki. De nem hívott el.  Gondoltam, hátha nem akar az ismerőseink előtt, vagy nem adok elég egyértelmű jeleket. Mások is mondták már, hogy nem látszik rajtam, ha tetszik valaki. Szóval elkezdtem neki lehetőségeket kínálni, hogy kettesben lehessünk. De egyetlen magas labdára sem csapott le. Márpedig, ha egy pasinak kell egy nő, azért legalább egyszer bepróbálkozik. De ő nem. Szóval elkönyveltem magamban, szomorú szívvel, hogy akkor biztos csak én képzeltem többet a dologba.

Tudom, hogy nincs senkije, csak éli a gondtalan szingli életet, bulizik, dolgozik, meg nem titkoltan egyéjszakás kalandokat is bevállal. Lehet, ezt nem akarja feladni valójában, bár állítólag vágyik egy komoly kapcsolatra (a barátai mondták).Volt is neki ilyen hosszú évekig, szóval nem alkalmatlan a feladatra. Csak tényleg nem értem, hogy akkor, ha mint nő bejövök neki, ha ennyire passzolunk minden téren, és ha komoly kapcsolatot keres, akkor mi a baj? Mit kellett volna másképp csinálnom? Mit kellene még tennem? Ha eleve nem akart semmit, miért nyomult úgy?

Nehéz őt elengedni érzelmileg, mert olyan ritkán tetszik meg valaki, olyan meg pláne, aki ennyire hasonló világnézetű, mint én. És ezek után mikor vehetek komolyan egy érdeklődést? Mert ezek szerint semmi nem jelent semmit, csak ha valaki konkrétan odaáll, és az mondja:

Tetszel nekem...?

Mivel nehezen engedek magamhoz közel bárkit is, így ez engem jobban megvisel, gondolom, mint kéne. Az a baj, nem tudom, mit rontok el, így nem is tudok változtatni sem.

Azt mondták a barátaim, nem kéne velük foglalkoznom, kicsit játszadoznom kéne, mert ezt szeretik a férfiak valamiért. De én nem ilyen vagyok. Ha tetszik valaki, akkor kimutatom, ha meg nem tetszik, akkor nem húzom a másik agyát.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!