Hát ezt nevezik orbitális zaklatásnak

A Huffington Post úgy hat évvel ezelőttre saccolja, hogy nevet kapott az a bájos jelenség, amikor valaki úgy hátrál ki egy kapcsolatból, mint egy szellem. Nem telefonál többé, nem ír üzenetet, nem magyarázza el, miért döntött a szakítás mellett, simán csak köddé válik. Na, ezt nevezik ghostingnak, amely dacára annak, hogy közel hat éves múltra tekint vissza, magyar nevet még nem kapott. Hogy is várhatnánk el akkor, hogy legyen magyar megfelelője a ghosting egészen új keletű válfajának, az orbitingnak/nek? Nos, nyilván sehogy, ezért inkább csak elmagyarázzuk, mit is jelent ez pontosan. 

Az orbiting főként férfiakra jellemző tevékenység (akárcsak a ghosting), amely nagyjából a következőképp fest: a fiú találkozik a lánnyal, elviszi randevúzni egyszer vagy kétszer, talán még a lány szüleivel is találkozik, aztán hirtelen ghostingol egyet, majd (és itt jön a lényeg)

Pontosan úgy tesz, mint a bolygó, ami kering valami körül az űrben anélkül, hogy közelebb kerülne hozzá. Nem megy tovább, nem kommentel, nem ír üzenetet, nem válaszol semmire, csak egész egyszerűen lájkol. De mindig. Mindent. Mindenhol. Mintha az élete múlna rajta.  

A lányok joggal vannak kibukva ettől, hiszen kevés annál idegőrlőbb dolog lehet a párkeresés során, amikor úgy hiszi az ember, hogy végre valakivel minden a legjobb ütemben és irányba halad, de egyszer csak a másik szó-hang nélkül lekopik, hogy aztán a közösségimédia-felületeken akkurátusan a másik idegeire húzódjon. Az állandó lájkolgatsal ugyanis a férfi azt éri el, hogy a lány sosem felejti el. Nemcsak őt, a rossz élményt sem, amit maga után hagyott. 

A Huffington Post számos példát hoz a jelenségre, de fölösleges részleteikben firtatni őket, hiszen mindegyiknek ugyanaz a vége: randi; randi; ismerkedés; szikraátpattanás; azt gondolás, hogy ez már egy kapcsolat; eltűnés; ghostolás; orbitolás; lájkolás; idegrohamkapás; értetlenkedés. 

Ne higgye, hogy ennek a jelenségnek nincs ám pszichológiai háttere (mindennek van), Ryan Howes pszichológus szerint például ez az egész az ellentmondásos érzésekről szól. 

Nem létezik olyan ember, akihez 100 százalékosan vonzódunk, vagy akitől 100 százalékban viszolygunk. Mindenkinek vannak olyan tulajdonságai, amelyek tetszenek és olyanok is, amelyekkel kevésbé tudunk megbarátkozni. Az ambivalens érzések miatt van, hogy az ember idő előtt feladja a kapcsolatot, mégis úgy érzi, követnie kell a másik életét, hátha egy nap kiderül, hogy rosszul döntött, és újra lesz esélyük összejönni

– mondja. Szerinte ez a fajta kukkolás vagy megerősíti az illető döntését, vagy arra sarkallja, hogy visszacsinálja az egészet. De addig is, amíg nem tud dönteni, a rengeteg lájkkal jelzi, hogy itt vagyok, ne felejts el, egyszer talán mégis téged választalak. 

Hát, köszi.