Egyáltalán nem lennénk meglepve, ha gondolkodás nélkül elítélné, vagy legalábbis csalfának bélyegezné meg alábbi történetünk főszereplőjét, már amennyiben ön hajlamos már a cím alapján véleményt formálni bárkiről és bármiről. Ha nem, vagy legalábbis kész minden apsektust figyelembe venni, akkor majd a cikk végén döntsön arról, mennyire tartja ellenszenvesnek a Londonban élő, 30 éves David Guerrerót, aki a 29 éves barátnője mellől mászkál el nőket lefektetni, hogy kettejük közös életét a megszokott medrében tarthassa. 

A profi táncosként dolgozó Guerrero már hat éve élt boldog párkapcsolatban Laura Noah nevű barátnőjével, amikor egyszer csak baromira elkezdett unatkozni mellette. Úgy érezte, kell egy kis szikra, valami, ami felpezsdíti a mindennapokat, legalábbis szexuális értelemben. Ekkor elmondta a lánynak, hogy szereti őt, de másokkal szexelni is szeret, úgyhogy kénytelen lenne megcsalni őt, ha nem tanulják meg kezelni valahogy ezt az élethelyzetet. Felajánlotta, hogy vegyenek részt néhány swingerpartin, találkozzanak másokkal, és szexeljenek velük. Laura először nagyon kiakadt, úgy érezte, egyedül már nem is elég Davidnek, de aztán rövid unszolásra belement a dologba. Az interneten hamar találtak olyan párt, akikkel szexelhettek, ami David elmondása szerint jó is volt, bár mindvégig érezte Laurán, hogy legszívesebben valahol máshol lenne. 

A párosban szexelés ezért nem volt túl izgalmas a számomra. Másra vágytam. Forró, szenvedélyes viszonyba keveredni valakivel. Egyedül. És nemcsak lefeküdni random emberekkel egy szexpartin

- mondta el Guerrero a Sunnak

Porque te quiero y ya está! #amordehermanafavorita #porquenotengomas #tequiero #tetasheili #lamejor

David G. Creative Mind. Awake (@daveguerrero) által megosztott bejegyzés,

Mivel először is bejött, a férfi megint Laura elé állt, és felvetette, hogy ugyan mi lenne, ha mostantól inkább csak ő szexelne, egyedül, a lány kizárásával. A nő ebbe is belement, de lefektetett néhány alapszabályt: csak szex, külön programok és szerelem kizárva. David egész sokáig tudta magát tartani ehhez, azonban egyszer csak meglegyintette a szerelem szele, amikor már az ikszedik randin volt túl egy lánnyal. Azonban, ahogy az igazi hősök, úgy végül ő is képes volt ellenállni a kísértésnek. 

David azt mondja, az elmúlt négy évben több mint 300 nővel feküdt le, ami véleménye szerint nemcsak a saját igényeinek kielégítését, hanem a Laura és a közte lévő romantikus kapcsolat megmentését is szolgálta. 

Ahelyett, hogy unalmamban elhagytam volna, szabadságot kaptam, majd az afférjaimmal felpezsdítettem a szexuális életünket, amelyen keresztül egymást is sokkal jobban megismertük

- állítja David, ahogy azt is, hogy ez nem működhetne ilyen kiválóan, ha nem lenne meg köztük a kölcsönös tisztelet és szeretet. 

#DAY4 #NewYorkCityLover #actuallyday10ofmyholidays #orgodknows #whoknows

David G. Creative Mind. Awake (@daveguerrero) által megosztott bejegyzés,

Bármit is csinálunk, végül mindig egymáshoz megyünk haza. 

Laura erről szűkszavúan nyilatkozott, azt mondta, először sokkolta ez az egész, de aztán úgy érezte, nincs joga korlátoznia senkinek a szabadságát.

Kezdetben nehéz volt, de most már úgy érzem magam, mint egy modern nő, aki szintén megkapja a neki járó szabadságot. 

Ön mit gondol ezzel kapcsolatban?