Nos, van pár gond, amire nem tértem ki

Nincs kinek elmondanom, terápiás célból leírom nektek, kérek majd valami jó álnevet.

Ezzel kezdi az alábbi levél beküldője, és az álnevet természetesen kérni sem kell, reméljük, a Máté elég jó lesz. Szóval Máté egy munkahelyi kapcsolatról ír alább, és mint tudjuk, az ilyen viszonyokban az embernek jóval több problémával kell szembenéznie, mint egyébként. De Máté esetében nem az az egyetlen probléma, hogy történetesen éppen a kolléganője az, akibe beleszeretett.

A többit azonban nem meséljük el helyette természetesen, hanem csak emlékeztetjük önt arra, ami a Randiblog Inbox rovat egyetlen posztjából sem maradhat ki: hogy ön is írhat nekünk bármikor, akár most is! Ha van mesélnivalója, akár ehhez a poszthoz kapcsolódóan, vagy csak úgy egyébként, küldjön nekünk egy mailt! A címünk a szokásos:

„A történetem sok szempontból egy itt olvasott történetre hajaz.

Tavaly összejött álmaim munkahelye. Évek óta ehhez a céghez akartam bekerülni, így hatalmas lelkesedéssel vettetem bele magam a munkába. Maga a cég nem váltotta be a nagy reményeket, az egyik kolléganőm annál inkább. Egy munkakörben, egy irodában dolgozunk. Rögtön észrevettem, hogy milyen csinos, egyből vevő voltam arra a megmagyarázhatatlan, erős női kisugárzásra, ami körülveszi. Ennek nagy jelentőséget nem is tulajdonítottam, egyszerű fizikai vonzalomnak tudtam be. Pár hónap múlva kezdtem magamnak gyanússá válni, amikor azon kaptam magam, hogy munkába menet egyre többet rá gondolok, hogy nap közben mennyit nézem, hogy mennyire mosolyra derítenek a viccei, a gesztusai, vagy a éppen a hangja.

Egyszer csak úgy hozta a sors, hogy egy projektre osztottak be minket. Talán ezen a ponton vallottam be magamnak, hogy ez sokkal több, mint a szimpla vonzalom. Konkrétan a fellegekben jártam, ahányszor belegondoltam, hogy együtt leszünk, már a részleteket tervezgettem. Végül törölték a projektet, mondanom sem kell, hogy eléggé magam alatt voltam. Ezen a ponton már tudtam, hogy beleszerettem, óhatatlanul is elkezdtem közeledni felé. Nagy az összhang, nagyon megértjük egymást, hihetlen módon egy rugóra jár az agyunk, egyre sűrűbbek a közös ebédek, beszélgetések, összenézések, pikáns megjegyzések, rövid esti chatváltások.

Abban is reménykedtem, hogy elmúlik, de napról napra egy olyan új oldalát ismerem meg, hogy még jobban belészeretek. Itt már tudtam, hogy ez nem csak testi vonzalom, hanem annál sokkal több.

Volt egy pár hetes időszak, amikor a szabik miatt nem találkoztunk, már reménykedtem, hogy hátha múlnak az érzések (már nem gondoltam rá annyit, inkább csak vele álmodtam), de amint újra együtt kezdtünk dolgozni, ott tartottam, ahonnan indultam.

Most nyilván mindenki azt gondolja, hogy hívjam el rendesen, mint egy igazi férfi. Nos, van pár gond, amire nem tértem ki.

• 7 évvel idősebb nálam (ez még OK, a MILF-ekre bukom).
• Házas, gyerekkel (szemét vagyok, tudom, de még ezt is el tudnám engedni).
• Én is házas vagyok, szintén gyerekkel.

Boldog házasságban élek, 10 év után is szerelmes vagyok a feleségembe, testileg és lelkileg is mindent megadunk egymásnak. A 10 év alatt lett volna lehetőségem megcsalni, de eszembe sem jutott, jóformán meg se fordultam más nő után az utcán.

A kolléganőmön nem tudok kiigazodni. Vajon tudja vagy legalább sejti, hogy mi nálam a helyzet? Ő is akar valamit, csak nem mer lépni? Vagy szimplán csak élvezi a figyelmet, amit kap?

Józan ész szerint persze rá sem kéne nézni, mert ebből csak rossz sülhet ki. Szar embernek érzem magam, hogy egyáltalán eszembe jut. Milyen embernek jár ilyeneken az esze, miközben a gyereke alszik a másik szobában?

A másik oldalon meg ott van, hogy ki tudja, mi lehet ebben kapcsolatban. Max egy szoros barátság? Lehet, hogy csak egy csók? Vagy sokkal több, és akár az otthoni felek bántása nélkül is nagyon különleges dolgokat tudnánk adni egymásnak...  Lehet, hogy félreértem a jeleket, és futva menekülne, ha kitálalnék?

Mindenesetre közel biztos vagyok benne, hogy nem fogok közeledni, és megelégszem avval, hogy ez a különleges nő megszépíti a munkanapjaimat, és csak reménykedem, hogy ez egy barátsággá tud majd szelídülni. Addig is marad a jelenlegi hullámvasút-állapot, amiben egyszerre aranyozza be és teszi pokolian nehézzé a napjaimat.”