Ha nem ivott, nem állt fel neki

Olvasónk, Flávia egy randi történetét írta meg nekünk. Egy szexrandi történetét, Flávia ugyanis a sztoriban szereplő üzletemberrel csak a szexuális együttlétekért járt össze. A levél bevezetője azt tartalmazza, hogy általában hogyan nézett ki egy-egy ilyen együttlét, de aztán Flávia egy olyan alkalom lezajlását fejti ki, ami a szokásostól teljesen eltérően alakult. Amint azt a cikkbe beszúrt linkekből láthatja, már többen írtak nekünk ilyen csak-szex-és-más-semmi-típusú kapcsolatukról. Ha önnek is van kedve mesélni, az alábbi címre várjuk a levelét, kérjük írjon!

„Üzletember volt. Kedves, megértő fajta, akivel simán nézhetted az Igazából szerelmet és egy pillanatig nem volt kérdéses, vajon megérti-e a rajongásodat a méltán könnyfakasztó film iránt.

Az estéink nagyjából ugyanúgy néztek ki. Én átmentem hozzá, ő főzött vagy rendelt valamit. Beszélgettünk egy keveset, de nem sokat áldoztunk a formaságoknak. Nem mintha nem lett volna kellőképp szórakoztató figura, nagyon is az volt, de ha őszinte akarok lenni, akkor egyszerűen csak nem akartuk fárasztani magunkat a felesleges beszélgetéssel. Régóta ismertük egymást, nem igazán tudtunk újat mondani a másiknak. Többnyire ittunk valami lazítót, mielőtt egymásnak estünk volna. Ha nem ivott, nem állt fel neki.

Körülbelül a harmadik vagy negyedik alkalommal jött elő ez a probléma, addig nem volt vele gond. Szokás szerint vittem magammal kínait, de amint beléptem, láttam rajta, hogy nincs túl vidám állapotban. A lakásban mindenfelé papírok hevertek. Szokatlan volt ez a szétszórtság, általában kimondottan szerette a rendet. Rám sem nézett, mikor megérkeztem, a laptopjával volt elfoglalva. Zavart ez a közöny. Oké, tudtam, hogy fuck buddy szolgáltatást töltünk be egymás életében, de az alapvető jólneveltségi formulákat azért jól esett betartani. Nem mintha így kevésbé lett volna személytelen a dolog, inkább csak a magunk megnyugtatása végett, hogy nem „csak” használjuk a másikat. Persze ez nem volt igaz, az együttléteinket nevezhetném akár közös maszturbációnak is, amit a másik testével végeztünk.

Miután én elfogyasztottam a kínai rám eső részét (majd egy kis idő elteltével az ő részét is) kezdtem elveszteni a türelmemet. Egyébként sem vagyok az a türelmes fajta, hát még, ha éreztetik velem feleslegességem teljes voltát. Mert persze megértem, ha dolga van, és azt is, hogy az üzlet kiszámíthatatlan, de kezdtünk elérkezni annak határához, hogy fogom magam és hazamegyek. Egy kölcsönvett laptopon már végignéztem az összes eddig még nem látott TED-előadást, de már kezdtem unni a művelődést. Szexet akartam.

Elkezdtem levenni a ruháimat, hátha elérek vele valamilyen hatást. Nem értem el. Rendben, gondoltam, akkor berakok valami könnyed táncolós számot az iPhone-omon és elkezdek szexin vonaglani rá, aminek persze csak az lett az eredménye, hogy a nadrágom ritmikus letáncolása közben véletlenül kicsit hasra estem az útban álló asztalka miatt. A hatást elértem. (Aztán délcegen felálltam, de úgy továbbra sem jött le rólam a nadrág, ezért inkább visszaültem... Akkor már a délcegségnek nyoma sem volt és végre sikerült megszabadulnom a ruhaneműtől.) Rám nézett és üveges tekintetét látva hirtelen azon sem csodálkoztam volna, ha megkérdezi, hogy is hívnak.

Már ekkor olvashattam volna a jelekből, hogy még most sem késő inkább egyedül beülni valami közepes filmre, de a szex közelségének ezen pontján természetesen elszállt belőlem minden ezoterikus hajlam.

Közelebb mentem és elkezdtem finoman behajtani a gépet. Nem vártam túl sok sikert az akciótól, de nem állított meg a mozdulatban! A fejemben állomásozó sok parancsnok (ők azok, akik folyamatosan összezavarnak, hogy mi is lehetne a legjobb lépés egy-egy fontos döntéshelyzetben, mélyebb tanulmányozásukra az Inside Out című Pixar-filmben van lehetőség ) már a pezsgőt bontogatta, a kezeim pedig önálló életre keltek és belekezdtek rutinszerű munkájukba. Illetve belekezdtek volna, csak nem mentek semmire. 2 perc, 3 perc, 5 perc... Mintha valami éledezni kezdene... 5,5 perc... Mégsem.

Rendben, ha ez nem, akkor a szám majd segít, az még sosem hagyott cserben. Újra peregni kezdtek a percek. Bizonytalanul ránéztem, hogy talán valamit rosszul csinálok-e, s ekkor vettem csak észre, hogy a tekintete a félig becsukott laptopra szegeződik, kicsit elfordított fejjel, hogy még ebben az elbaszott pózban is ki tudja silabizálni az ábrákat.

Ekkor betelt a pohár. Felpattantam és látványos jelenetet rendezve elkezdtem öltözködni, meg persze kevéssé szofisztikált módon elmeséltem a véleményemet az elmúlt pár percről. Mert nem azzal volt a baj, hogy nem ment neki, hanem azzal, hogy látványosan leszarta a jelenlétemet. Ne szarja le.

Akkor mintha észbe kapott volna, elkezdett szabadkozni, hogy határidő így meg fontos projekt úgy, de érti persze az álláspontomat, befejezte, már csak rám figyel. Az önérzetért és az azonnali kielégülésért felelős parancsnokok ekkor ádáz küzdelembe kezdtek. Szegény önérzetnek nem sok esélye volt, főleg mikor a srác az ajkaival kezdett tanúbizonyságot tenni 100%-os figyelméről. Hagytam magam meggyőzni.

Újra nyeregben voltunk. A percek csak teltek, de az előbbi fiaskót nem sikerült kijavítani. Továbbra sem állt fel neki. Ekkor már őt is kezdte zavarni a dolog. Én magamban eközben nem tudtam eldönteni, hogy most mit is kellene érezzek. Sajnálnom kellene őt, vagy mérgesnek lenni, esetleg csalódottnak, hogy már nem vagyok elég izgató neki? Megkérdeztem, hogy tudok-e valahogy segíteni... Nézzünk-e esetleg egy kis pornót, arról tudtam, hogy bejáratott szokása? Igen, mondta, az lehet, hogy jó lesz. De nem lett jó.

Népi bölcsességek tárházával megpakolva (meg persze az alkoholista rokonság hozadékaként) eszembe jutott, hogy a pálinka mindent meggyógyít. Arra gondoltam, hogy végülis a minden kategória lefedi ezt a helyzetet is, nosza, szaladok a pálinkáért. A srác akkor már inkább csak kedvetlen volt és frusztrált, de a pálinkát szerencsére nem utasította el. A másodikat sem. A harmadik pedig mintha kezdte volna ledöntögetni a mentális gátakat.

Az ötödikig számoltam a pálinkákat, és a negyedikig a meneteket aznap este (bizonyítandó, hogy megy ez, mint a karikacsapás), de féltem, hogy most megtört valami. Már nem csak pusztán kellemes élményt jelentettünk egymásnak, hanem olyan felemás tapasztalatot, ami egy have fun viszonyt egy atomtámadással tesz egyenlővé.”