horoszkóp
shutterstock 418029835

Szégyent érzek, hogy hagytam a testiség mámorát elhatalmasodni

2018.11.03. 20:29

A történetemet szeretném önökkel megosztani.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A Huberta álnév jutott a fenti bevezetővel kezdődő levél beküldőjének. Hubertával kapcsolatban a két legfontosabb dolog, amit talán jobb, ha már itt a bevezetőben kiemelünk: egyrészt, hogy elvált és gyermekeivel, de társ nélkül él, másrészt hogy nemrég tért meg a keresztény hitre. Egyébként a története sok vonásban hasonlít arra, amit azonos élethelyzetbe került női olvasóink írtak meg nekünk korábban, de ami Huberta levelét egyedivé és különösen érdekessé teszi, az az, hogy ő az egész történetet a vallás irányából közelíti meg.

Köszönjük Hubertának, hogy írt nekünk, és önt is bátorítani szeretnénk, hogy ha van mesélnivalója, tegye ön is ugyanezt! Alábbi címünkre bármikor írhat bármiről, ami párkapcsolatokkal vagy randizással kapcsolatos – minden levélírónk álnéven szerepel a Randiblogban és természetesen minden e-mailcímet bizalmasan kezelünk.

Klikkeljen ide a címünkért, ami:
randi >@< mail.velvet.hu

Nem hosszú időszakot ölel fel a történetem: alig 3 hónap. Nem olyan régen tértem meg és konfirmáltam. Talán így felnőttként ez tudatosabb, mint gyermekként. A keresztény hit elmélyüléséhez, Istenhez forduláshoz egy válás és annak kilátástalan körülményei vezettek. Megtérésem óta ez a kapcsolat – amiről szeretnék írni – volt az első. Tehát már új „törvények” szerint léptem ebbe bele.

Megismerkedésünkről sokáig azt gondoltam, hogy egy csoda. Korábban nem regisztráltam keresztény társkereső oldalakra, sőt idegenkedtem ettől. Az Úr úgyis tudja, hogy kit, mikor, hol küldjön az utamba. Albérletben laktam a lányaimmal. A házat azonban eladták, új lak után kellett néznem. A házból való kiköltözés előtt pár szervizelnivaló akadt, ennek levezénylését magamra vállaltam, hiszen én tartózkodtam a házban és „kéznél” voltam. A szomszéd, aki szerelőt/ezermestert ajánlott, az első pillanattól szimpatikus volt. Utólag mesélte, hogy én is neki. Már az első nap beszélgetni kezdtünk a családunkról és a hitről (ő is keresztény, de másik felekezet tagja). Ő is elvált, de feleségével egy fedél alatt kényszerül élni, kötelességének érzi, hogy segítsen gyermekei anyjának. Toleráltam ezt a helyzetet, hiszen az albérletbe való menekülésem előtt én is évekig éltem elváltan a férjemmel egy fedél alatt, aztán otthagyva mindent új életet kezdtünk a lányaimmal.

A történetet folytatva: átjött rendszeresen a javítások alatt. Aztán egy szép estén már nem rohant haza, ott maradt velem és egy jót beszélgettünk (arról is, hogy feleséget szeretne és gyermekeket), majd átölelt. Forgott velem a világ a boldogságtól, az újdonságtól. Innentől naponta adtam hálát Istennek kettőnkért.

Azonban a kapcsolatunk egyre inkább a testiség felé kezdett mozdulni. Esténként találkoztunk, mert sokat dolgozott és persze az éjszaka varázsa megszédített minket. Hogy kicsit egyértelműbb legyek: a szexuális aktuson kívül sok minden előfordult az együttlétünkben. Igaz, nem volt tiszta a lelkiismeretem, neki sem. Próbáltuk a cölibátust, de csak percekig működött. Igazából részemről járható is lett volna az önmegtartóztatás. Sokszor hangoztatta, hogy veszélyes vagyok (folyamatosan kíván) és paráználkodunk. Ez egy idő után bántott engem, hogy így beszél, hiszen kettőn áll a vásár. Szerettem volna mélyebben megismerni, de a felszínnél tovább nem jutottunk.

Egy kis idő elteltével hanyagolni kezdett engem, amire nem tudott megfelelő indokot mondani, de elfogadtam, hiszen van családja és töltsön velük is időt. Azonban a telefonálást is hanyagolta, csak akkor tudtunk randizni, amikor én hívtam és akkor a „meglátom, mikor tudok átmenni hozzád” választ kaptam. Kérdezgettem, hogy mi történt. Egyszer említette, hogy annyira megszokta az egyedüllétet, hogy talán nem is való neki a kapcsolat. Erről biztosítottam, hogy egy kapcsolatot mindenki megérdemel. Aztán az élethelyzetét említette: a volt feleségével kénytelen élni, mert az ő állapotában nem hagyhatja egyedül. Biztosítottam afelől, hogy ezt soha nem olvasom a fejére (nem is tettem).

Amikor már a sokadik általam szervezett kirándulást mondta le, írtam neki, hogy nem egyezik a véleményünk a tartalmasan – nem testiséggel – töltött idő kérdésében. A válasza burkoltan az volt, hogy szeretne még egyedül lenni, de kedves, érzékeny és odaadó lány vagyok. Kezdtem becsavarodni. Utolsó utcalánynak éreztem magam.

Most nehezen állok meg magam előtt. Szégyent érzek – a lányaim előtt is. Bűntudatot, hogy hagytam a testiség mámorát elhatalmasodni. A hosszú egyedüllét és a folyamatos költözködésekkel járó bizonytalanság után a biztonságot kellett volna keresnem. Imádkozom, hogy Isten megbocsát nekünk. Neki és nekem.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!