Szakított velem délelőtt, és délután már másvalakinek a karján ment a színházba

Orsolya álnevű küldőnek szeretnék a levelére válaszolni, ahol azt írta, hogy a férfiak milyenek. Én látássérült vagyok, de nekem, mivel férfi vagyok, a nőkről van hasonló véleményem.

A fenti bevezető után azzal kell kezdenünk, hogy Orsolya levele arról szólt, hogy jobbára sikertelen társkeresési tapasztalatai alapján milyennek látja a férfiakat , ez itt olvasható. Most egy látássérült olvasónk, Tivadar írt nekünk ugyanebben a témában, csak értelemszerűen férfiszemszögből közelítve az ellenkező nemet. Ennél több ajánlóra nyilván nincs is szükség: ez egy különösen érdekes levél lesz, alább teljes egészében elolvashatja!

Ha ön is szívesen beszámolna társkeresési tapasztalatairól, kérjük, írjon, nálunk álnéven vallhat bármiről, ha e-mailben keres meg bennünket. A címünket az alábbi dobozban találja, de a poszt legaljára is odatettük.

„32 éves vagyok, és több nővel is ismerkedtem. Leginkább az lepett meg, amikor az első beszélgetés után azt mondja, hogy többet nem is szeretne. Voltam azonban olyannal is, ahol a nő felteszi magát mindenféle társkereső oldalra, és nagyon szépen megfogalmazza, hogy ő nem valakit, hanem a társát keresi. Én volt, hogy ráírtam. Kérte, küldjek egy képet. Mondom rendben. Küldtem magamról képet, és erre kb. fél perc után jött a válasz, hogy tulajdonképpen nem is szeretne ismerkedni. Udvarolnánk mi, de meddig?

Hiszen voltam én olyan nővel is, akivel lényegében szinte sohasem történt semmi. Folyamatosan leveleztünk, és amikor hónapok múlva találkozni szerettem volna vele, én voltam minden, csak ember nem, hogy nekem eszembe jutott a találkozás. Holott ő nem akar semmit. Amikor aztán közöltem vele, hogy elmennék akár én is hozzá, ne fáradjon azzal. Közölte, hogy várjunk még. Vártunk egészen addig, amíg két év után beleuntam, és továbbálltam. Szóval jön szintén a kérdés, hódítsunk, de meddig?

Várakozunk, de meddig?

És ami a legfontosabb szerintem, hogy azt hangoztatják a nők igen nagy előszeretettel, hogy várjunk még, ha komolyítani szeretnél a kapcsolaton. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy az ágyba viszem. Nem tudom, milyen a felfogásuk, de nekem pl. kell valami, amire tudok várni. Elmondhatom, hogy pl. arra kell várnom, hogy fizetést kapjak a munkahelyemről. Hogy akármit tudjak venni. Ez nálatok nincs, csak mindenki várni akar valamire, ami lehet, sohasem jön el.

A látó társadalom nagy része másnak szeretne látszani, mint amilyen valójában. Nem tudom, mi értelme van ennek, hiszen hamar kitudódik úgyis, hogy semmisem igaz a valóságból, amit eddig állított. Köztünk is van ilyen, de nálunk sokkal inkább a valóság dominál. Mi nem akarjuk magunkat megváltoztatni, csak hogy szebbek vagy jobbak legyünk azáltal, hogy valaki másnak mutatom magam. Mi az eredetiben vagyunk, és ha valakinek tetszünk így, akkor elfogadjuk, viszonozzuk. Mi kezdeményezünk, ha van kinek. Hódítanánk is, ha lenne kinek.

Mivel általában a nők többsége olyan valakit akar, amilyen a világon nincsen. Miközben belül tombol benne a büszkeség, hogy engem aztán nem kaphat meg csak úgy akárki. Mivel sajnos ezek vannak többségben, mi, akik a magunk emberi mivoltunkat mutatjuk, értelemszerűen nem kellünk senkinek. Amikor aztán pofára esnek az álompasikkal, akkor sírnak-rínak, hogy minket átvertek. A leveled olvasásakor kiderült számomra, hogy te nem férfit keresel, hanem valaki olyat, aki agyonra kényeztet mindennel, amit szemed-szád megkíván. Ráadásul minden nő valami olyan pasit akar magának, aki anyagilag teljesen el van engedve. Szóval valami bankárt vagy hasonlót. Azokkal, akikről pl. kiderül, hogy havi 50-100 000 forintból él, szóba sem álltok.

Mivel itt az álmokat nem lehet valóra váltani, és nincs is nagyon miből hódítania évekig, hogy aztán igent mondhassak, amikor már a világot beutaztam vele. Ja, hogy a társadalmi rang. Látóknál közbejátszik. Mi azt mondjuk, hogy ha én jogász vagyok, ha beleszeretek egy szántó-vető ember lányába, akkor azt veszem el. Általában ez jóval boldogabb kapcsolat szokott lenni, mint amikor azonos körökből keres valaki magának valakit. Mivel azért a nőket se kell félteni. Minél nagyobb társadalmi rangra emelkedik, annál magasabbra vágyik.

Abban sajnos igazad van, hogy vannak olyan nők, akik az első találkozás alkalmával lépre mennek. Ezek nem ingyen kurvák, hanem a mának élnek. Annak, ami most van. Én személy szerint az ilyet szeretem is meg nem is. Annyiból még ez is megéri, hogy ha már az ember tudja, hogy nem lesz utána semmi, legalább történt valami. Még ott van a másik oldal, ahol nem akarnak rögtön ágyba menni, hanem udvaroltat a nő magának, ez rendben is van. Voltam én már olyan kapcsolatban is, ahol évekig udvarolgattam a lánynak. És évekkel később közölte, hogy hát mégis másképp gondol mindent, hogy nem ilyenre vágyik, és ami belefér. Ennél azért minden jobb, mint hogy éveket pocsékoltál valakire, aki aztán minden nélkül otthagyott. Csak addig kellesz neki, amíg adsz. Kifizeted mindenét, hazaszállítod, szeretgeted, becézgeted, szórakozni viszed, és amikor már beleunt, akkor egy szép napon dobja a pasit, ahogy illik.

Nyilván ezzel nincs baj. Meghívom kávéházba találkozni, rendben van. Fizetem a kávéját, rendben van. Hazaviszem, rendben van. Moziba megyünk, rendben van. Színházba megyünk, rendben van az is. Csak sétálni van kedvünk a város utcáin, rendben van. De azért azt egy nő sem várja el, remélem legalábbis, hogy ezt egy pasi a végtelenségig fogja csinálni mindenféle viszonzás nélkül.

Én személy szerint még abba is benne voltam, amikor közölte velem, aki később a barátnőm is lett, hogy házasság előtt nem akar nemi együttlétet. Benne voltam, csak arra várhattam volna akár mostanáig is, mivel neki esze ágában sem volt férjhez menni, mivel a szabadságot tartotta jónak. Aztán egész addig voltunk együtt, amíg kicsit nagyobb volt a kiadás, mint máskor, és színházba nem tudtam vinni. Helyette inkább szakított velem délelőtt, és délután már másvalakinek a karján ment a színházba. Szóval láthatod, hogy a nőket sem kell félteni semmilyen szinten. Az, hogy a férfiak mind ilyenek, élből nem igaz. Van belőlük sajnos, de nem mind olyan.

Olyan valakit próbálj keresni, akik egyszerűen tüntetik fel magukat. Ha egy magyar embert ismersz meg, és a képén azt látod, hogy a Hawaii-szigeteken lakik, szinte biztos lehetsz abban, hogy az nem igaz. Mivel Magyarországon nemigen engedhet meg ilyesmit az átlagemberiség magának. Ha mégis kijut valaki, az életében a legnagyobb esemény, ami nem is biztos, még egyszer megengedhet-e magának. De mindenek előtt akár általánosságban az összes hölgynek lehetne mérlegelni, hogy tulajdonképpen mit vár el a másik nemtől, és azt meddig várja. Gondolj úgy egy kapcsolatra, mint egy munkahelyre, ahol elvárják a normát, elvárják a jó teljesítményt is, a pontos munkavégzést, hogy mindenkivel kedves legyél, hogy mindenkire mosolyogj, akkor is, ha legszívesebben jól képen teremtenéd, és ezt meg is szabják, de fizetni nem fizetnek érte. Ugye, te is ott hagyod a végén az ilyen munkahelyet?

Valahogy mi is így vagyunk ezzel. Teszünk valamit, amiért kívánnánk valamit. Nem feltétlenül arra gondolok, hogy az első randin szex legyen. Lehet akár egy pár normális szót elengedni a férfi felé, aki ebből arra enged következtetni, hogy amit csinál, nem megy a semmibe most, később meg vele együtt megy a süllyesztőbe. Az a tapasztalatom az életem eddigi részének megélése közben, hogy nagyon sok nő nem tudja, hogy mit akar. Van, aki azért akar valakit, hogy a barátnőim előtt villogjak vele, hogy nekem már pasim is van, holott ki sem látszik még a földből. Van, aki ténylegesen keresne valakit maga mellé, de nincs tisztában azzal, hogy tulajdonképpen mi lenne neki a jó. Ezért folyamatosan találkozgat hol ezzel, hol azzal, hogy melyiket is válasszam. Mivel nem tud dönteni, dobni fog mindenkit. Mondanom se kell, hogy aztán az ilyen nők életük nagy részét egyedül töltik el, a társkereső oldalakat nyúzva várva arra, hogy mikor regisztrál valaki, akivel találkozhatok. Közben meg sírnak, hogy hiába keresek, nem találok senkit. Sajnos én is eddig valahogy mindig ilyen nőbe futottam bele. Lassan kezdem azt hinni, hogy másfajta nincs is.

Bocsánat az összevisszaságért, de ez kikívánkozott belőlem.”