horoszkóp
shutterstock 695465410

A testvére is csak úgy tudta meg, hogy épp ránknyitott

2018.11.11. 16:07

Kedves Randiblog, kedves Vendel!

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A fenti megszólításból rögtön egyértelmű, hogy az alábbi levél nemcsak egy korábbi posztban szereplő meleg, de a coming outot bevállalni nem merő olvasónknak szól, hanem természetesen mindenki másnak is, aki hasonló cipőben jár vagy csak érdeklődik a téma iránt. A következő néhány bekezdés beküldője a Martin álnevet kapja tőlünk (illetve a véletlentől), és Martin arról mesél, hogy szintén konzervatív családba született melegnek, ezért a coming outot ő sem vállalta be – mégis lett barátja, akivel aztán le is buktak egyszer.

Ha ön is szívesen írna nekünk, kérjük, küldjön mailt az alábbi címre! Bármiről mesélhet nálunk szexuális irányultságtól függetlenül, ami társkereséssel, randizással vagy párkapcsolatokkal kapcsolatos, akár Martin alábbi leveléhez kapcsolódva, akár valami más témában.

Ide várjuk a leveleket:
randi x@x mail.velvet.hu

Teljes mértékben át tudom érezni a helyzeted. Én egy 26 éves, vidékinek is vidéki srác vagyok, nekem nincsenek meleg barátaim, itt nincsenek nagyon melegek. A párommal, akivel lassan 5 éve vagyok együtt, csak a legjobb barátaim, illetve az ő barátai tudják, mégis már egy szűk éve össze is költöztünk. Apám elég forrófejű és talán az egyik legrégimódibb és legszűklátókörűbb ember, akit ismerek, a rokonaival egységesen.

Viszont nálunk mindig zajlott az élet, és valaki mindig volt nálunk úgyhogy a barátom zavartalanul tudott jönni és ott ragadni nálunk. Soha nem mondtuk otthon, hogy mi a helyzet, a testvére is csak úgy tudta meg, hogy épp ránknyitott, de az ő családja sokkal elfogadóbb és nyitottabb, mégse mondta senkinek. Amikor rákérdeznek a csajokra, mindig mondom, hogy megvannak, jól vannak. Nálunk nem szokás konfrontálódni, úgyhogy ennek elvében csinálom a dolgom, jól érzem magam.

Azt tudom tanácsolni, hogy első körben saját magad fogadd el, és csak utána tudsz változtatni a helyzeteden. Illetve még azt tudom mondani, hogy készülj fel a coming outból, nézd meg a Love Simont vagy olvasd el a Szólíts a nevedent. Mindegyik segít saját magadban tisztázni mit is akarsz.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!