34 éves nő vagyok. Most az mellékes, hogy csinosnak és szépnek mondott, diplomás, értelmes, saját egzisztenciával rendelkező, mert mint kiderült, nagyjából semmit nem számít.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Aranka álnevű olvasónk levele következik most, ön a hozzá tartozó bevezetőt, vagy legalábbis Aranka bemutatkozását már el is olvasta. A társkersésről lesz megint, illetve arról, hogyan viselkednek a férfiak a társkeresőkön (azaz konkrétan a Tinderen). Bizonyára nem véletlen, hogy ebben a beszámolóban is felmerül a ghosting, amiről az utóbbi hetekben többször is szó volt már: ez az, amikor valaki hirtelen minden figyelmeztetés, magyarázat vagy búcsú nélkül eltűnik egy kapcsolatból, mint egy szellem.

Nos, ha önnek is vannak tapasztalatai ezen a téren, ha szívesen hozzátenne ahhoz az 5 ponthoz, amit Aranka ír, ha bármit meg tud magyarázni vagy valamivel vitatkozna, kérjük, írjon ön is! A Randiblog Inbox rovatban mindig álneveket használunk, ezért ha e-mailben ír nekünk, teljesen névtelenül mesélhet. A címünket az alábbi dobozban találja.

Katt a bióba! Vagyis ide, itt a címünk:
randi(Q)mail.velvet.hu

Nem az a fajta vagyok, aki a sült galambot várja, de mellette régimódi is vagyok, aki elvárja, hogy a férfi férfi legyen, kezdeményező, hódító és határozott. Kisebb szünetekkel nagyjából másfél éve vagyok fent a legnépszerűbb társkereső oldalon, erről szeretnék bővebben írni.  Konkrét elvárások nélkül érkeztem erre az oldalra, „élőben úgyis minden kiderül” alapon. Nem feltétlenül komoly kapcsolatot keresek, mert tisztában vagyok vele, Tinderen olyat keresni irreális. Inkább amolyan barátságot extrákkal, egy laza, de állandó kapcsolatot. Nos, ezidáig nem igazán jött össze, a rengeteg match ellenére sem.

1. forgatókönyv

Match van, a srác rámír, elkezdünk beszélgetni, aztán ő „elfelejt” visszakérdezni, vagy pedig a kérdésemre válaszolni. És itt be is fejeződik, ami el sem kezdődött. Kérdem én, ennyire megerőltető ez a dolog? Akkor minek írt rám, ha nem is érdeklem?

2.

A hetekig chatelős, aki leírja mi mindent csinál pl. hétvégén moziba ment a haverjával, zenéket küldözget, úgy írogat, mintha ezer éves cimbik lennénk, de randira, na arra nem hív el. Csak unatkozik? Nincs önbizalma elhívni?

3.

Akivel találkozás is van, közös hullámhossz, vonzódás, úgy néz ki alakul a dolog, 1-2 hónapos randizás, már-már túl szép minden, ezért be is húzza kéziféket és eltűnik. Megijedt, hogy esetleg komolyabb lehet a dolog? Fél az elköteleződéstől?

4.

Aki állítólag komolyat szeretne, de energiát egy idő után már nem fektet bele. Neki fontosabb a munka, ő csak hetente ér rá találkozni, most épp nem olyan időszakban van, nem tudja mit akar, stb. Akkor minek van fent Tinderen? Vagy ha csak én nem vagyok elég jó neki, miért nem közli egyenesen, és hagyjuk az egészet?

5.

Végül a korrekt, aki közli, csak szexet akar. El is hív randira, ha megvan élőben a kölcsönös vonzódás és kémia, megtörténik a dolog, szép volt, jó volt, aztán nem keressük egymást többet. Nagyjából ez az egy hozzáállás, amivel ki tudok egyezni. (Leszögezném, nem vagyok egy könnyűvérű, de szükségleteim nekem is vannak.)

Harmincas, felnőtt, erejük teljében lévő férfiakról van szó! Tapasztalataim szerint nem tudják, mit akarnak, nem tudnak udvarolni, irreális elvárásaik vannak, teljesen ellustultak, fásultak, impotensek, kiábrándultak, csalódottak, megbántottak, frusztráltak, sérültek előző kapcsolataik miatt. Én is sokat csalódtam, de sosem félek újra bízni, megnyílni. Döntés kérdése.

Mindig lehet újabbat és jobbat keresni, de ezzel csak azt érjük el, hogy nem mélyülünk el igazán semmiben. Örökké magányosnak fogjuk érezni magunkat!  Nem tudom, mi lehet a megoldás, hogy visszaforduljanak a dolgok, de nagyon nem jó irányba halad halad világ.”

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!