horoszkóp
shutterstock 733254532

„Amúgy jól felpezsdítetted a szexuális életünket otthon”

2019.05.18. 13:39

Egy ideje fontolgatom, hogy megírom nektek ezt a történetet. Az indok teljesen önös: úgy érzem, ha elmesélnem, sikerül végre továbblépnem.

A fenti bevezetővel kezdi Alexa álnevű olvasónk szerkesztőségünknek beküldött levelét – maga a történet, mint mindig, alább olvasható. Ez ugyanis a Randiblog Inbox nevű posztsorozatunk következő darabja, és nálunk bárki mesélhet bármiről, ami társkereséssel, párkapcsolatokkal vagy szakítással kapcsolatos. A történeteket-tapasztalatokat e-mailben várjuk az alábbi címre, és mindig álnéven közöljük őket.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Nos, Alexa egy olyan férfival kezdett viszonyt a negyvenen túl, akivel annak idején a főiskolai évek alatt ismerkedett meg. Nemcsak az az érdekes ebben a levélben, ahogy Alexa kapcsolata alakult ezzel az illetővel, hanem különös érdeklődéssel olvastuk azt is, hogy Alexa milyen következtetéseket vont le a történtekből.

Sokan az ilyen tapasztalatokból azt szokták megállapítani ugyanis, hogy „a férfiak mind...” vagy „az összes nő...”, ehelyett Alexa nem az ellenkező nem kategorizálásával foglalkozik, hanem a következtetéseiben arra koncentrál, ő maga hogyan tud tanulni saját magáról a történtekből, és hogy mi az, amin a jövőben meg kell próbálnia változtatni. A lényeg: lehet, hogy önös érdekből írt nekünk Alexa, mi mégis nagyon köszönjük, hogy megtette. Várjuk az ön levelét is!

Ide írjon, ide kattintson:
randi \@/ mail.velvet.hu

Elöljáróban annyit, hogy mit tanultam a történetből: egyrészt azt, hogy vannak, akik sosem változnak és fejlődnek semmit, inkább belesüppednek az önsajnálat mocsarába. Másrészt pedig azt, hogy nekem igen-igen sok dolog kell ahhoz, hogy meg tudjam húzni a határokat – ezen azóta már dolgoztam sokat, és fejlődtem is, szerencsére, de amit ebben a sztoriban leműveltem, az visszanézve számomra is agyrém.

Adott egy pasi, akivel régen, a főiskolai évek alatt működött a kémia, de soha nem történt semmi. Eltelt vagy húsz év, összefutottunk és hát sok-sok alkohol, meg némi nosztalgia hatására összegabalyodtunk. Túl vagyok már azon a koron, amikor az ember csatak részegen valakinek az ágyában köt ki, ezért akkor éjjel túl sok minden nem történt. Az estét üzenetek, majd kávézás követte, a kávézást pedig rendszeres találkozók a budai hegyekben. Andalgás, romantika, csókok.

Apropó, csókok: a sok alkoholos éjszakára úgy emlékeztem vissza, hogy emberünk remekül csókol. Aztán amikor először csókolt meg fényes nappal, józanon, akkor teljesen kiábrándultam. Baszki, annyi nyálat pasiból kicsorogni még sose éreztem. Gusztustalan volt az egész. Én pedig mégis hagytam, hogy megtegye, újra és újra. Pedig volt, hogy majdnem hánytam, annyira gusztustalan volt. (Hogy miért hagytam, abba most nem mennék bele, mondjuk úgy, ez az én határhúzási problémám egyik eleme).

A második találkozó után írt, hogy akkor ő nézett szobákat, béreljünk ki egyet. Én sokat gondolkoztam, egy részem akkor már rég nem akarta ezeket a találkákat, mégsem mondtam nemet. Viszont úgy voltam vele, akkor már legyen izgalmas. Mondtam, hogy nekem ez a szobabérlés túl direkt, ezért csináljuk inkább a természet lágy ölén. Aztán amikor arra került a sor, nem állt fel neki.

Ilyeneket mondott: „eszembe jutott a feleségem”, meg „amikor mondtad, hogy csináljuk a természetben, nagyon rákészültem erre, és ez volt a baj”. Én meg?! Hát, az a baj, hogy túl empatikus vagyok. Ugyanis vigasztaltam ahelyett, hogy megkérdeztem volna, hogy „igen, és akkor mi lett volna a szobában? arra nem készültél rá?” Ehelyett még én vigasztaltam, mondom. Még kétszer találkoztunk. A szex többet szóba se került. Pontosabban de, csak nem köztünk. Amikor azt ecsetelgette, hogy jól felborítottam az életét, hozzátette azt is, hogy „de amúgy jól felpezsdítetted a szexuális életünket otthon”. Hát, baszdmeg – kellett volna mondanom, ehelyett teljesen lefagytam és hallgattam.

Ezt követően üzenetekkel bombázott továbbra is. Ha nem válaszoltam azonnal, bűntudatot próbált ébreszteni: „van valami programod szombatra, vagy remélhetem, hogy esetleg kapok választ, ha írok neked?” Mikor visszakérdeztem, hogy mikor volt olyan, hogy nem válaszoltam, akkor ez volt a reakció: „valamelyik nap is két órát vártam a válaszra”. Hozzáteszem, mindketten negyvenpluszos felnőtt emberek vagyunk, szóval, bocs, de én nem lógok egész nap a neten. De arra jó volt ez a pont, hogy megelégeltem a mártírkodást, szerencsétlenkedést és bűntudatkeltést: ekkor eldöntöttem, hogy na, köszi, nekem ennyi elég.

Meg is írtam neki, hogy ne találkozzunk többet. Erre jött a mártír duma: „hú, ez így váratlan, de én is erre jutottam. Nem miattam, hanem miattad, mert én nem tudom megadni neked azt, amire te vágynál!” Na, ebbe már nem mentem bele. Csak annyit írtam, hogy valóban nem. Hiszen én egy férfire vágyom, aki nem csetelget, hanem itt van mellettem. (Egzisztenciám van saját, megvan mindenem. Sőt, csodálatos párom is, azóta már.). Ezzel leépítettem.

Eltelt bő egy hónap, amikor is egy rendezvényen megint elkezdte ezt a bűntudatkeltés dolgot, ráadásul részegen: „oda se jöttél köszönni nekem!” – tett szemrehányást. Neked ugyanannyi lett volna odajönni, mint nekem, ráadásul te vagy a férfi, kispajtás. Nem is értette, miért mondom ezt. Közölte, hogy dehát ő belém szeretett. Erre megkérdeztem, hogy erre mikor jöttél rá, amikor felpezsdítettem az otthoni szexet? Értetlenül meredt rám, hogy hogy jön ez ide. Hát, tényleg, hogy? De még ez sem volt elég: rá akart beszélni, hogy igyunk egy kávét valamikor. És ekkor végleg leépítettem.

Tanulság? Hát, csak az, amivel kezdtem: ha egy kicsi részed is úgy érzi, nem kell ez az ember, ki kell szállni, de azonnal. Ha valaki bűntudatot próbál benned ébreszteni, és folyton játssza a mártírt, ki kell szállni azonnal. Plusz van hova fejlesztenem a határhúzást… A többit meg igyekszem elfelejteni, bár a bő nyál még mindig kísért. Remélem, már csak addig, míg megnyomom az „elküld” gombot.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
„Amúgy jól felpezsdítetted a szexuális életünket otthon”

„Annyi nyálat pasiból kicsorogni még sose éreztem” – írja olvasónk egy férfiról, akivel viszonyt kezdett, pedig érezte, hogy nem kéne. Jól érezte.

5 · May 18, 2019 01:39pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments