A házassági évfordulónkon beigazolódott: a férjemnek van valakije

Kilenc hónap gyötrelem után rá kellett jönnöm, a 20 éves házasságom és majdnem 30 éves kapcsolatom visszavonhatatlanul tönkrement.

A fenti bevezetővel-összefoglalóval kezdődő levelet Leila álnevű olvasónktól kaptuk, és maga a levél alább olvasható teljes egészében, amely nagyon érdekesen írja le az említett házasság, a gyötrelem és a tönkremenés minden fontos részletét.

Leila nem említi, hogy miért döntött úgy, hogy megosztja a történetét a Randiblog olvasóival, de akármi is volt az ok, ezúton is nagyon köszönjük, hogy így tett! Talán az volt az inspiráció, hogy az utóbbi időben több történetet is kaptunk hasonló szakításokról-válásokról, és Leila esetleg olvasta az egyiket. Elsősorban férfiak írtak nekünk, akiknek választaniuk kellett a családjuk és a szeretőjük között, de írt már ebből a felállásból a szerető is – most Leila története következik, aki a feleség oldaláról mutatja be, milyen keresztülmenni egy ilyen szakításon-váláson.

Ha Leila beszámolóját olvasva ön is kedvet kap az íráshoz, kérjük, ne habozzon, hanem írjon nekünk bátran – a Randiblogban név nélkül megoszthatja tapasztalatait bármiről, ami társkereséssel, párkapcsolatokkal vagy szakítással kapcsolatos! A történeteket a Randiblog alább címére, e-mailben várjuk.

„Mesébe illő kapcsolat volt a miénk, még az iskolában ismerkedtünk meg, ahogy a nagykönyvben meg van írva, házasság, gyerekek, nem volt mindig zökkenőmentes az életünk, de minden akadályt szépen vettünk. Segítettük egymást, támogattuk egymás karrierjét, céljait. Két gyerek, nagy vállalkozás mellett egymásra is fordítottunk időt, utaztunk. Kicsit talán taposómalom lett az életünk, de kinek nem két gyerek, vállalkozás, család, háztartás mellett?

A férjem egy másik városban dolgozik 3-4 napot, a munkája egy kicsit lejtmenetben van, de folyamatosan biztattam, hisz van egy jól menő vállalkozásunk. Mindketten fiatalosak vagyunk, sportolunk, adunk magunkra. Egy nyári napon, a 20 éves házassági évfordulónkon szembesültem vele, a gyanúm beigazolódott: a férjemnek van valakije, sőt kettős életet él. A közös lakásunkban összeköltözött a szeretőjével és elkezdte kettős életét, ami ekkor már közel egy éve tartott.

Itt jöhet a jogos kérdés: nem tűnt fel? Nem éreztem? Hatalmas nagy szabadságot és bizalmat adtam neki mindig, soha nem gondoltam, hogy ez velünk is megtörténhet! Érezni semmit nem éreztem, hisz olyan volt mint mindig, a szexuális életünk is rendben volt.

Életem legnagyobb hibáját itt követtem el: elkezdtem küzdeni a szerelmemért, házasságomért, gyerekeimért. Újra esélyt adtam neki, változtattam, a gyerekeket kicsit háttérbe tettem, a munkából visszavettem, a háztartást lazábbra vettem, még többet adtam magamra, egyre több programot csináltunk.

A bizalom persze megrendült. Mi történt? Ígérte, vége, csak egy kaland volt, hisz fiatalon kerültünk össze és mást is kipróbált.

Innen kezdődött a közel egy éves ámokfutás. Többször összepakolt, elköltözött egy-egy hétre. Amikor a gyerekek elé álltunk, hisz próbáltuk őket védeni, kiderült, mindent tudnak, és már előbb tudták mint én. Innen már a gyerekek tudtával költözött el egy hétre szakítok címszóval. Karácsony előtt vissza, utána megint el… sorolhatnám. Mint kiderült, a szeretőjének már a válásunkat hazudta, és minden egyes visszajövetelénél a gyerekeire hivatkozott. Megromlott házasságról, förtelmes veszekedésekről hazudozott. A szeretője nem dolgozik, ő tartja el, mindig készenlétben, mikor érkezik az ő hercege, aki hamarosan elveszi...

A férjem a válásról hallani sem akar, de úgy érzem, a kapcsolatát se tudja befejezni. Lelkileg, emberileg tönkrementem, úgy érzem, ezt a gyerekekkel és magammal se tehetem tovább. A gyerekek hihetetlenek, erőn felül teljesítenek és kivárnak, de hogy a lelkükben mi zajlik le, bele se merek gondolni. Így jutottam arra a lépésre, válok, még ha számomra ez a legfájdalmasabb döntés, akkor is. Nehéz valakit elengedni, ha szeretjük, és vele képzeltük el az életünket, de muszáj belátnunk, ha már igazán nem rám van szüksége.

Így jártam én, fel kell újból építenem magam és a gyermekeimet. Tanulság, amit otthonról hoztam, minta, mindig tűrni, megalkuvónak lenni nem lehet. Párkapcsolatban jobban oda kell figyelni a másikra, több érzést, érintést, meghitt pillanatot kell adnunk a másiknak, és ami a legfontosabb, minden nap tenni kell a párunkért szerelmünkért.

Nagy erőt kívánok magamnak az élet újrakezdéséhez, a bizalom visszaköltözéséhez. Férjemnek – találja meg azt a boldogságot, ami hiányzott a házasságából. Gyerekeimnek – hitet, hogy igenis létezik sírig tartó szerelem, boldogság.

A férfi a saját boldogsága miatt nem gázolhat át mindenkin, és aktuális érzelmeit nem kényszerítheti a családjára, kellő bátorsággal tovább kell állnia, ha megváltoztak az érzései. Egy nőnek pedig nem kell mindent elviselni, magát alárendelni, tartása és kellő ereje kell legyen továbbállni.”