Az expárom napi igénye 2-3 alkalom volt, az enyém kb. heti 2-3

Konkrét cikket nem jelölnék ki, hanem mindenkinek szánom, aki a „nem hajlandó velem szexelni a párom” problémával küzd (bár ez főleg férfiaknak szól). Az én 5 éves kapcsolatomról lesz szó, de én nem a tipikus „nem szexel velem a párom, én szegény, szemetek a nők” típusú levelet írok, hanem a tapasztalatok után beszámolok azokról a dolgokról, amik szerintem oda vezettek.

Úgy hozta a sors, hogy a fenti bevezetővel kezdődő, alább teljes egészében olvasható levél beküldője Bence álnéven fog szerepelni ebben a posztban. Bence azért mondja, hogy konkrét cikket nem jelöl ki, mármint az általa választott témában, mert meglehetősen sokan írtak már arról, hogy mi történik olyankor, amikor kikopik a szex egy kapcsolatból, és Bence levele válasz lehetne bármelyikre.

Bence természetesen saját tapasztalatai alapján próbálja keresni az okokat és a megoldásokat erre a rendkívül sok embert érintő problémára, kezdve onnan, hogy az ő első komoly kapcsolata úgy indult, hogy eleinte a barátnője volt az, aki több szexet igényelt, de aztán idővel fordult a kocka. Hogy ezek után mi lett a helyzet, és főleg, hogy miért úgy alakultak a dolgok, ahogy, arról Bence nagyon sok érdekeset ír alábbi levelében. Ha ön is szívesen mesélne, kérjük, írjon nekünk e-mailt az alábbi címre, ide várjuk a leveleket!

„Életem első „nagy szerelme” volt a lány, egyetem alatt ismerkedtem meg vele. Kissé összeolvadásként indult a dolog, az „amennyit csak együtt lehetünk, együtt is leszünk” elvet követte a választottam, én kissé furcsálltam az elején, de hát nem problémáztam rajta. Mivel a szexet emeltem ki, rátérek arra.

Az expárom napi igénye 2-3 alkalom volt, az enyém kb. heti 2-3, ebből az elején viszonylag sok konfliktus származott. Persze ezen a ponton sok férfi felhördül, hogy ez hogy lehetne probléma, ő bezzeg lett volna a helyemben. Az én szempontomból ez kellemetlen volt, mert jött a lelki zsarolás, hogy akkor minek szed fogamzásgátlót, stb, és én voltam a „szemét”. Ez a helyzet, egy kis enyhüléssel persze, de tartott olyan 1,5-2 évig.

Utána pedig kb. fél év alatt fokozatosan a napi 2-3 vágyott alkalomból heti 1 lett, majd kétheti 1, idővel havi 1-re csökkent az alkalmak száma. A heti 1-nél már elkezdtem gondolkodni, hogy mi történt, miért nem akar velem szexelni, ott már nekem is elkezdett hiányozni a dolog. A végére odáig jutottunk, hogy örültem, ha 2-3-4 havonta volt egy alkalom, de egyszer eljutottunk odáig, hogy fél évig nem volt hajlandó szexelni.

A megnevezett okok vegyesek voltak, azért, mert nézem a nőket az utcán (sosem voltam az a pofátlan bámészkodós típus, néha elkalandozott óvatosan a szemem, és ennyi), vagy azért, mert egyszerűen nem kívánja, nem tudja, miért, stb., azt hiszem, az indokokat nem kell ecsetelnem, mert jellemzően hasonlóak mindenkinél. Már-már olyan gondolatok is felötlöttek bennem, bennünk, hogy ő egyszerűen ilyen. A végén szinte egyáltalán nem mutatta semmiféle szexualitás felé az igényét, azt a párhavi alkalmat kivéve, amikor az „azért nekem is vannak szükségleteim” felülírta a kialakult helyzetet.

Pornót tilos volt néznem, mert ne nézzek nőket, ne izguljak fel más nők látványára, de szexelni sem volt hajlandó velem, én meg ott álltam elvágva mindenféle szexuális ingertől, amit tartottam is elég sokáig. Röhejes belegondolni utólag, hogy mint egy kiskamasz, egy idő után titokban néztem pornót, hogy legalább ennyi jusson nekem.

A kapcsolat „közben” volt egy kis mosolyszünet, ekkor mindketten összejöttünk mással, és a volt párom az új pasival éjjel-nappal szexelt, így úgy gondolom, hogy inkább velem volt baja, nem a szexszel.

A történetem felvázolása után lássuk, hogy én hogy gondolom utólag, miért alakulhatott ki ez a helyzet.

Nem mertem vállalni a véleményeimet dolgokról. Ha kérdezett valamit, automatikusan azon kaptam magam, hogy azt mondom, amit hallani szeretne, és nem azt, amit valóban gondoltam. Ezt azért tettem, mert ha nem azt mondtam, amit hallani szeretett volna, egyből sértődés volt, büntető hallgatás 1-2 napig (a dolog horderejétől függően hosszabb ideig), én pedig féltem attól, hogy elvesztem a „szeretetét”. Emellett nem voltam férfi a kapcsolatban, ez kapcsolódik az előzőhöz is. Inkább mint egy gyerek voltam a kapcsolatban, aki pótanyukát keres. Ő ebbe a szituba belehelyezkedett, és ugye ilyenkor pszichológiailag is átalakul az ember, és a szülő nem szexel a gyerekével.

A „hagyományos” módokon ilyenkor nincs megoldás. Nem fog működni az, ha segítetek a háztartásban, ha kicsit sportosabbak lesztek, ha megpróbáltok kevesebbet veszekedni, vagy ha mindenben próbáltok jók lenni. Az egyik fő oknak volt sokáig megnevezve, hogy én nézem a nőket az utcán. Nagy önuralommal ezt a nulla közelébe szorítottam le, de semmi nem változott. Többször megkaptam, hogy „amúgy tetszel, meg minden, de egyszerűen nem kívánlak, bocs”. Egyszerűen egy nő férfit akar, a maga misztikus és nehezen megvalósítható módján.

Ha tötyi-lötyik vagytok, mint én voltam, akkor a nő besorol a gyerek kategóriába, és nem fog kívánni titeket, hiába erőszakoskodtok burkoltan vagy nyíltan a szexért. (Ezt is műveltem, nyomtam a passzív agresszív hadviselést). Ha normális párkapcsolatot szeretnénk, akkor a sarkunkra kell állni, felnőni, felelősséget vállalni, férfivá válni, és akkor nem lesz több „fáj a fejem”, csak ha tényleg fáj neki.”