Nem tudtam rá haragudni akkor sem, mikor rájöttem, hogy van valaki az életében

Kedves Randiblog, Erika levelére szeretnék reagálni, saját „élményeimet” alapul véve. Sajnos sokan látják úgy a helyzetüket, mint ő, és a legtöbbjük a környezetétől is ezt várja el, ill. kapja. Szeretném, ha egy nem túl erősen megfogalmazott, illetve egy „nem pont másik oldalt” is olvashatna, hátha elindul egy másik úton. Talán még nem késő kiszállnia a spirálból.

A fenti bevezetőben említett levél egy nyílt levél volt: Erika álnevű olvasónk volt férje új feleségének címezte mondanivalóját ebben a posztban. Erika levele sok indulattal beszél arról, milyen nehéz szituációt teremtett, hogy a férje új családot alapított egy másik nővel. A nyílt levélre egy férfiolvasónk után most egy női olvasónk, Maurícia kvázi egy másik nyílt levéllel válaszol, hiszen ő pedig ismeretlenül is, de Erikát szólítja meg – azonban biztosra vesszük, hogy amint Erika levele, úgy Maurícia mondanivalója is érdekes és elgondolkodtató lesz sokak számára a közvetlen címzetteken kívül.

Maurícia különleges helyzetben van olyan szempontból, hogy egyrészt ő is egy első feleség, hiszen mint Erika férje, Maurícia férje is új családot kezdett valaki mással. Másrészt azonban Maurícia az új feleség szerepét is betölti egy másik első feleség szemében, hiszen a válás után Maurícia is új kapcsolatot kezdett. Nézzük tehát, hogy ilyen tapasztalatok alapján mit ír ő, csak előbb álljon itt a szokásos figyelmeztetés: az ön levelét is várjuk! Ha van kedve mesélni, kérjük, írjon mailt a szokásos címünkre!

„Kedves Erika, és minden, hozzá és hozzám hasonló elhagyott anyuka!

Röviden rólam: sajnos a nagyobbik kislányom 4 éves kora körül kezdtünk csak rájönni, hogy minket nem egymásnak teremtett a sors. Próbáltunk beszélgetni, pszichológus, családterápia… de már mindketten belefáradtunk egymás meg-nem-értésébe. Egyszerűen nem voltunk tulajdonában annak a kincsnek, amit az érzelmek leírása, kimondása, felismerése tud adni.

Nem tudtam rá haragudni akkor sem, mikor – nem túl nehezen – rájöttem, hogy van valaki az életében. Nem akartam balhét, lehető legrövidebben le akartam zárni az egészet, mielőtt a gyerekeim sérültek volna ebben. Én költöztem el velük az új házból. Utána sem volt semmi balhé, közösen hozzuk a döntéseket, és a távolság ellenére minden alkalmat megkap és él vele, hogy együtt legyen a gyermekeivel.

Ma már egy új családban élünk, új párommal nincs közös gyermekünk. Talán majd lesz. De általa megtapasztaltam azt a mocsarat, amit egy nem elhagyott, de a gyerekeit pajzsként maga előtt toló, a maga eltartását is követelő anya teremteni tud maga körül... a saját gyerekeit sem kímélve, évek óta egyre agyamentebb és gerinctelenebb helyzeteket kreálva... és mindezt úgy, hogy képtelen észre venni, hogy ezzel tesz a legrosszabbat a neki „legfontosabbaknak”. Sosem fog változni ez a helyzet, így csak azt tehetjük, hogy egymást átsegítjük a nehezebb napokon és a gyerekeknek nálunk szerető közeget teremtünk. Persze ez fáj neki a legjobban, így soha nem fog elmúlni a gyűlölete. De ez már az ő gondja.

Ez külön novella lehetne, de Erika, csak azt tudom tanácsolni ennyi mindennel a hátam mögött, hogy te se rájuk figyelj, csak magadra és a kisfiadra! Leírtad a saját érzelmeidet, a kisfiad érzéseire vagy talán csak helyzetére vonatkozóan. Ez a levél csak rólad szól, a te sérelmeidről. A gyerekedet tartva fel, mintha érte tennéd. Nem az a nő tehet a boldogtalanságodról, és neki is joga van örülni a megszületett kisgyereknek! Te a volt párodra haragszol, vele kellene tisztáznod azt, miben és hogyan sérül a te kisgyermeked! Ha valaki tehet róla, az ti ketten vagytok a volt férjeddel.

Bár sok dologról nem számoltál be, rengeteg dolgot nem ismerhetünk a történetből. Talán nem is minden fontos. Amit én megtanultam, azt szeretném neked is átadni: a saját és gyermeked elméjének állapotáról, lelkének egészségéről csak te tehetsz! A múltban élsz és nem figyelsz a mára! Van egy jelenlegi családod, őket támogasd, rájuk figyelj! Én sem nézegetem a párom volt feleségének posztjait, sem a volt férjem új feleségéét. Ebben van a felelősséged! A gyerekednek szüksége van rád, ne hagyd, hogy olyan vegye el az erődet, ami csak fájdalmat szül!

Éveimbe telt, de ezt megtanultam, és évek óta szakember is segít. Mély depresszióból tértem vissza, hidd el, megjártam a legmélyebb bugyrot. Már nem pazarolok időt, energiát, vitát, rossz napokat olyanoknak, akik nekem nem fontosak. Szorosabb a kapcsolatom a gyermekeimmel, mint valaha elképzeltem, és igenis képes vagyok arra, hogy stabil, nyugodt otthont adjak nekik, és a párom gyerekeinek is.

Nem fog egyik napról a másikra menni, de csak ez a kiút!

Köszönöm, ha végiggondolod, már megérte!”