Rá kellett jönnöm, hogy a mai társadalomban én vagyok az, aki ritkaságnak számít

Reagálnék a „26 éves, jól szituált, szép, tehetős mérnök leányzó vagyok” cikkükre, azon belül pedig a „hol járnak azok a férfiak, és hol lehet találkozni azokkal az emberekkel, akik nem az átlagos picsogást szeretnék hallani, és nem csak az egyéjszakás kalandokra hajtanak?” kérdés mozgatott meg. Talán tudok valami újat mondani.

Ha az elmúlt hetekben olvasta ön a Randiblogot, valószínűleg belefutott Adrienn álnevű olvasónk levelébe, hiszen amióta megjelent, azóta rengeteg új levél érkezett az általa felvetett kérdéssekkel kapcsolatosan. Amint az a fenti bevezetőből kiderül, az alábbi levél szintén ebben a témában íródott, a beküldője Kálmán, aki szintén társkeresési tapasztalatairól számol be.

Adrienn többek között azt írta, ő sosem használna internetes társkeresőt, de Kálmán nem zárja ki az ismerkedés ezen formáját – bár megírja, szerinte mi a legnagyobb hátulütője ezeknek a szolgáltatásoknak-appoknak. Kálmánnak nagyon hasonlóak a tapasztalatai, mint Adriennek, de levele végén teljesen más következtetésre jut, mint ő. Ön hogyan látja ezt a kérdést? Szívesen megírná saját tapasztalatait? Amennyiben igen, kérjük, e-mailt írjon nekünk az alábbi címre, és így a következő posztban akár már az ön levele szerepelhet!

„10 évvel ezelőtt én is szinte ugyanebben a cipőben jártam, csak a másik oldalon: 24 éves, jól szituált, szép, tehetős mérnök fiatalember voltam. Lány ismerősöm a két nővéremen kívül mondhatni nem volt. Informatikus szakközépiskolába jártam, aztán informatikai kar az egyetemen, azt hiszem, ezt nem kell tovább magyaráznom.

Az évek során végigpróbáltam kb. az összes internetes társkereső oldalt. Azt tapasztaltam, hogy hiába vannak specializált oldalak, a kínálat szinte azonos. Sikerült pár kapcsolatot összehozni, de néhány évnél nem tartottak tovább ilyen-olyan okból kifolyólag. Szórakozóhelyeken is próbálkoztam több-kevesebb sikerrel, 2 barátnőm a táncparketten ismertem meg. Kerestem szabadidős programokat, előadásokra jártam, ahol hasonló érdeklődésű emberekre számítottam, vannak egész jó közösségek is, aztán túrázás, szervezett kirándulások a szomszédos országokba, ez mind olyan, ahol esélyt ad magának az ember.

Ahogy írtam, voltak is kapcsolataim, de valami sosem stimmelt. És akkor jött a kérdés, hogy hol vannak a normális nők, legalább egy valaki, akivel boldogan leélhetem az életem. Úgy tűnt, senki sem az, de miért? Az évek alatt rengeteg emberrel találkoztam, sok család életébe nyertem betekintést, és rá kellett jönnöm, hogy a mai társadalomban én vagyok az, aki nem normális, aki ritkaságnak számít, legyen az jó vagy rossz.

A szüleim máig együtt vannak, három testvérem van, félig városban, félig vidéken nőttem fel, kaptam vallásos és zenei oktatást a suli mellett, jelenleg rendszeresen sportolok, olvasok, nem dohányzok és csak alkalmanként iszok. Sokáig azt hittem, hogy mindenki olyan, mint én. Aztán rájöttem, hogy csak páran olyanok, vagy nagyon hasonlóak, ők a barátaim. És most már látom, hogy senki sem olyan. Ami számomra normális, az másnak nem az. Annak az esélye, hogy olyan társat találjak nőben, mint én vagyok férfiben, szinte nulla.

A társkeresésben az egyik alapvető hiba, hogy azt hisszük, találhatunk olyan személyt, amilyet elképzeltünk magunknak. Csak olyat találhatunk, amilyen a kínálat, sajnos vagy szerencsére, de ez van. Ha az utcán, Facebookon, neten, újságban vagy akárhol látunk valakit, mindig csak egy oldalról látjuk. Pedig egy személynek ezer oldala van legalább. A Facebook is arra jó, hogy csak egy oldalról lássad az embert. Arról az oldalról, amit mutatni szeretne – ez általában a pozitív szokott lenni. A társkereső oldalak, applikációk is sajnos ezen az elven működnek. Nem a valóságot mutatják, ezért van sokszor az, hogy az első randi az utolsó is.

Ezzel az egésszel csak azt akarom mondani, hogy adjunk esélyt olyannak is, akivel amúgy eszed ágában sem lenne kedved megismerkedni, mert előfordulhat, hogy az ezer oldalából éppen a leghátrányosabbat sikerült megtapasztalnod, lehet 900 imádnivaló oldala van és hosszú távon az a 900 fog megtartani. Csókold meg a varangyot és királyfivá változik! Ez bármely tulajdonsággal működhet. Fordított esetben pedig a 900 rejtett negatív tulajdonság szépen lassan leépíti a kapcsolatodat. A kezdeti optimizmus, meg az „én kedvemért majd megváltozik” naivitás az idővel elhalványodik. Ebből is lehet holtodiglan házasság, csak nehéz lesz, vagy még rosszabb esetben rövid.

Sok mindent felsoroltam, mindig vannak kivételek, és lehet valaki nagyon szerencsés is. Lehet várni a tökéletesre, de nem biztos, hogy megéri. Ha minden ember fura körülöttünk, akkor vegyük észre, hogy mi vagyunk a furák. A boldogságot nem a szőke herceg fogja elhozni, a boldogságért nekünk kell megdolgozni: le kell hajolni megcsókolni azt a varangyot!

Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy hol vannak azok a férfiak. Bárhol lehetnek, még az is lehet, hogy végig az orrod előtt volt egy, csak te másra számítottál. Kitartás, ne add fel!”