2 dolgot kértem csak az ismerkedés elején, és mindkettőben inkorrekt volt

Évek óta olvasom a blogot, talán ezért is érzem úgy, hogy megosztanám a tapasztalataim egy részét. A társkeresésben, úgy látom, az egyik fő probléma az önismeret hiánya, ami rengeteg problémát és fájdalmat képes szülni. Legjobban talán egy saját példámon keresztül tudom leírni.

Több korábban rendszeresen felmerülő témát-gondolatmenetet visz tovább ez az olvasói levél, ami a mai posztban kerül sorra. A beküldőnek az Ariella álnevet dobta a gép, és Ariella egyrészt arról ír a társkereséssel kapcsolatban, aminek a fontosságáról már volt szó jónéhány korábbi posztban, de nem lehet eleget beszélni róla: az embernek legalább egy bizonyos szinten muszáj ismernie önmagát ahhoz, hogy tartósan boldog lehessen egy párkapcsolatban.

De Ariella nemcsak a társkeresés és az önismeret témájához szól hozzá, hanem kapcsolódik azokhoz a posztokhoz is, amikben olyan kapcsolatokról volt szó, ahol a két fél közül a nő a magasabb. Mennyit számít az önismeret? Mennyit a testmagasság? Lehet-e összefüggés a kettő között? Alább olvashatók Ariella tapasztalatai-gondolatai ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, csak mielőtt a levélbe belekezdünk, szokásunkhoz híven hadd emlékeztessünk önt ezúttal is, hogy az ön levelét is várjuk a Randiblogba! Ha van kedve mesélni bármiről, ami társkereséssel, párkapcsolatokkal vagy szakítással kapcsolatos, kérjük, írjon nekünk e-mailt az alábbi címre!

„Kb. 1 éve megismerkedtem Tinderen egy 30+-os sráccal, először csak messengeren beszéltünk, jónak tűnt minden. Elmondta, hogy külföldön dolgozik, de most pár hónapig itthon van. El is hívott randira, megbeszéltük a hétvégét. Közben persze előjött a sokat emlegetett magasság probléma is, elmondta, hogy ő 167 cm. Mondtam, hogy én 165 vagyok, de nem zavar, részemről no para. Ami viszont zavart, hogy elég sokat beszélt a volt barátnőjéről, akivel kb. 2 éve szakítottak. Ezt jeleztem is, hogy ha bármi van még, akár csak érzelmi szinten is, akkor fejezzük be az ismerkedést, mert nem fogok lezáratlan ügyekbe belemenni. Ő persze biztosított róla, hogy semmi nincs.

Aztán másnap kiderült, hogy visszahívták soron kívül dolgozni, egy hónapra külföldre, és rákövetkező nap már indulnia is kellett. Fölvetette, hogy még aznap, munka után találkozzunk. Én kezdetben nem szerettem volna, nem randira készülve indultam el otthonról, meg kicsit meg is ijesztett a dolog, hogy találkozom valakivel, aki utána egy hónapra eltűnik. Végül meggyőzött, és találkoztunk.

Elsőre feltűnt, hogy biztosan nem 167 cm volt, sőt, alacsonyabb is volt nálam egy kicsivel. Ezt ő is megjegyezte, majd a téli bakancsomra fogta, hogy biztosan a bakancs miatt vagyok sokkkkal magasabb (átlagos, normál talpú bakancs volt...). Beültünk kávézni, és előjött megint a volt barátnős téma, de megint biztosított róla, hogy semmi, de semmi nincs. Elmesélte, hogy szerelem volt, együtt is éltek, végül közös döntés volt a szakítás. Ennek ellenére fájdalmas volt, és külön fájt neki, hogy szakítás után 2 héttel már új párkapcsolatban élt a lány. Hozzátette, hogy az ex nem csalta meg, ebben biztos, de attól még fájt. Így hát úgy döntött, külföldre megy dolgozni, hogy felejtsen. Mára már nincs semmi, de azért elmondta, hogy milyen fura, a testvére is megjegyezte a napokban, hogy mennyit beszél az exéről.

Ettől eltekintve jó volt a randi, volt csók is. Nem gondoltam volna, hogy 1 hónapig tartjuk a kapcsolatot, de így lett. Kezdetben izgalmas volt, de nekem egyre rosszabb lett. Nem szeretem a távkapcsolatot, volt már, és nehezen is bírtam. Ezt el is mondtam neki. Nem vagyok a másik véglet sem, aki éjjel-nappal a másikon lóg, de a távkapcsolat, a másik állandó hiánya, a korlátozott, online kapcsolattartás nem nekem való. Komoly aggályaim lettek, amiket elmondtam neki, vagyis ha haza is jön, gondolom, egy idő után újra visszamegy külföldre, az pedig nem fog működni nálam.

Erre azt mondta, hogy ezen még ne gondolkodjunk, de amúgy is arra gondolt, hogy itthon maradna most már, és ha lenne kiért, az még jobban megerősítené ebben a döntésében. Én konkrétan kijelentettem, hogy nem szeretném magam olyan helyzetbe hozni, hogy megkedvelem, minden szép, ő pedig hónapokra kimegy külföldre. Biztosított róla, hogy erre nincs esély. Hazajött, és elkezdtünk újra randizgatni, jól ment minden. Pár hét elteltével megint zavarni kezdte a magassága, föltűnt neki, hogy cipő nélkül is alacsonyabb nálam. Meg is kérdezte, hogy hogy lehet ez, majd megadta magának a választ: régen mérte magát, lehet, hogy nem is 167 cm. Aztán mesélt a sok tinderes lányról, akik 150 centivel 180 cm-es pasit keresnek, és ki volt akadva, hogy mi a jó abban ezeknek a lányoknak, hogy 3 fejjel magasabb legyen a pasi. No comment.

1 hónap elteltével jött a feketeleves, messengeren írta meg (nem ám személyesen), hogy megkeresték külföldről, vállalna-e még munkát, és hát végülis ő úgy döntött, hogy kimegy. Igaz, még bő egy hónapot itthon marad, de utána indul 9 hónapra.

Eddigre sajnos megkedveltem, bár szerelmes nem voltam. Kezdetben úgy éreztem, csak arra kellettem, hogy szórakozzon valakivel, míg itthon van, akár azon az áron is, hogy azt hazudja, kapcsolatot akar. Ezt ő végig tagadta, úgy láttam, őszinte volt. Azt is láttam, hogy érzi, megbántott, de meglepődött saját magán, hogy képes arra, hogy valakit ennyire megbántson.

Őrlődtem, hogy mi legyen, próbáljuk-e meg a távkapcsolatot, vagy hagyjuk az egészet. Belegondoltam, milyen pasikkal ismerkedtem korábban, és úgy éreztem, végre itt egy normális férfi, nehogymár a táv miatt hagyjam elmenni. Hosszas vívódás után felvetettem, hogy próbáljuk meg. Ő viszont egyre távolságtartóbb lett, és kijelentette, hogy a maradék 1 hónapban minden hétvégéje foglalt a barátaival, max hétköznap tudunk találkozni. Még kb 2 hétig húztuk-nyúztuk ezután a dolgot, végül véget vetettem a dolognak, beláttam, hogy ennek nincs értelme.

És ki is bukott az igazság. Elmondta, hogy biztosan észrevettem, hogy távolságtartóbb lett (nem mondod, Sherlock?), és hát lehetséges, hogy ennek az az oka, hogy még nincs túl az exén. Meglátta Facebookon, hogy gyereke született az exnek attól a pasitól, akivel a szakításuk után 2 héttel jött össze, és hát ez szíven ütötte. De végülis ő túl van rajta, csak hát azért lehet, hogy mégsem, és hát amúgy ő nem csak 9 hónapra menne ki külföldre, hanem még legalább 2-3 évre.

A tanulság ebből az, hogy érzem és tudom, nem szándékosan bántott meg, de ettől függetlenül baromira inkorrekt és bántó volt, amit csinált. És mindezt azért, mert 0 önismerete van. Ha egy kicsit is szembenézett volna magával, akkor ezek mind-mind nem lettek volna tényezők:

1. Magasság: ha TÉGED, és nem a másik felet elsősorban, zavar a magasság, akkor pontosan legyél tisztában a magasságoddal, és nem fogod kellemetlenül érezni magad, mikor kiderül a valóság. Ami márpedig kiderült, mert sok mindenről lehet hazudni, a magasságról igencsak nehéz. Ne a 150 cm-es lányokra haragudj, akiknek nem kellesz a „167”cm-eddel, hanem nézz őszintén tükörbe, tedd félre az egód és a hiúságod, és mérd le magad szépen. Hidd el, téged jobban fog zavarni, mikor kiderül a kamu, mint a másikat.
2. Az ex: megintcsak az önismeret, és az önmagunkkal való szembenézés teljes hiánya. Ha 2 héttel a szakítás után olyan komoly kapcsolatban volt a csaj, hogy végül gyerekük is lett, igencsak jó eséllyel alattad is megvolt már az új pasi. Lehet, hogy fizikailag nem, de érzelmileg biztosan megcsalt. És gondolom, a szakítást is ő kezdeményezte, hogy összejöhessen az újjal, te meg az egód miatt úgy tettél, mintha neked is OK lenne. Nem lenne egyszerűbb ezekkel szembenézni, félretenni a nárcizmust, meggyászolni, és továbblépni? Talán akkor nem kellene külföldre sem menekülni, mert ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem valami működőképes technika.
3. Külföld: legyél tisztában a céljaiddal. Jelen esetben ő elmondta, hogy anyagilag nagyon-nagyon megéri kint dolgozni, és azért is szeretne kimenni még 2-3 évre, mert egy lakás árát simán összeszedi. Ez rendben is van, de akkor ne kamuzz, hogy ha lenne kiért, akkor maradnál. Tudom, hogy jól hangzik, mert ezzel több nőt össze tudsz szedni, de meg is bántod őket.
4. Döbbenet, hogy bántasz valakit: Láttam rajta, hogy őszintén meglepődött saját magán, hogy mennyire megbántott. Azzal, hogy 2 dolgot kértem csak az ismerkedés elején, és mindkettőben inkorrekt volt, egyiket se sikerült tartani. Ne legyen ex, és ne ismerkedjünk, ha úgyis kimegy külföldre. Nagyon szomorúnak tartom, hogy 30-on túli felnőtt emberek, és direkt nem férfiakat írok, mert a nőkre is vonatkozik, semmilyen szinten nincsenek tisztában azzal, hogy amit tesznek, milyen hatással van másokra. Élnek bele a vakvilágba, a problémák elől menekülnek vagy elmaszkolják azokat, de amikor valamiért mégis muszáj szembenézni velük, nem tudnak mit kezdeni vele. Holott egy minimális önreflexióval és önmagunk iránti őszinteséggel ez mind elkerülhető. Nem kerül sokba, mégis magunknak is jót teszünk, és másokat sem bántunk, még ha nem is szándékosan.

Természetesen már nem haragszom rá, és tudom, hogy nem szándékosan volt velem ilyen, de a véleményem attól még változatlan róla, azaz érzelmileg éretlen. Őszintén kívánom neki és mindenkinek, aki hasonló cipőben jár, hogy a saját boldogsága érdekében ismerje meg magát jobban, tegye félre az egóját és nézzen önmagába. Amíg magunkkal nem vagyunk kibékülve, a világgal sem leszünk. Nem a világ másik felére kell rohangálni „önmagunkat keresni ”.

Hogy happy enddel zárjam: azóta megismertem valakit, akiről úgy érzem, a másik felem. Tisztában van önmagával, hogy mit miért tesz, ismeri és őszinte magával. Hitet is adott, hogy vannak még azért ilyen emberek.”