Szia, ugye nem nagy gond, hogy ha a pasid velem van?

Én életem első nagy szerelméről szeretnék mesélni.

Egy újabb olvasói levél kerül sorra ma a Randiblogban, a beküldő ezúttal az Edmunda álnevet kapta. Edmunda a fenti bevezetővel kezdte a levelét, és ennek az első nagy szerelemnek a teljes története alább olvasható – de amint azt a címnek választott idézetből (vagyis üzenetből) sejteni lehet, ez a viszony egy idő után szerelmi háromszöggé alakult.

Mindig vigyázunk, hogy a címben-bevezetőben ne lőjük le előre az olvasóink által beküldött történet meglepetéseit, de annyit mindenképpen muszáj még idetennünk figyelmeztetésül, hogy a Edmunda a különösen drámai fordulatoknál használ néha egy-egy trágárabb szót, szóval ha önt zavarják az ilyen kifejezések, csak óvatosan olvasson tovább! És persze nemcsak az olvasásra, hanem az írásra is szeretnénk bátorítani önt: ha önnek is van mesélnivalója, kérjük, ne fogja vissza magát, hanem küldje be nekünk e-mailben a saját történetét ugyanúgy, ahogy Edmunda is tette! Címünk a következő.

„16 éves voltam, középiskolás tanuló, mikor megismertük egymást. Nem, nem volt szerelem első látásra, nálam nem. Talán 1 vagy 2 hónap kellett hozzá, hogy elkezdjek valami komolyabbat is érezni iránta. Miután ez is megtörtént, na akkor kezdődött az igazi szerelmes szappanopera. Volt hogy egy-két órát ellógtam miatta, volt hogy édesanyám tiltása ellenére szöktem ki az ablakon, csak hogy vele lehessek. Teltek-múltak az évek.

Ahogy egyre jobban megismertük egymást, na akkor kezdődtek a bajok. Ez a kapcsolat 7 évig tartott, igen A BŰVÖS 7-es. Annyi, de annyi szakításunk volt ez idő alatt hogy megszámolni sem tudnám, és végül mindig mint egy bumeráng. Eldobtad és visszarepült. Nagyon makacs és magának való egy fiú volt, és valamiért szerintem pont ezt szerettem benne ...egy darabig. Ahogy korosodtunk, és persze már én is „nagylány” lettem, végeztem a középiskolával, egy kávézóban kezdtem dolgozni.

Mint ahogy a filmekben, itt is volt egy „mumus”, az anyukám. Nagyon nem szerette a srácot, sőt ki nem állhatta, mint a végén kiderült, igaza volt mindenben. Anyukám is nagyon sok mindenen keresztülment: válás, szakítások stb... De én vak voltam, szerelmes, és rossznak tartottam a saját anyukámat, pedig ő mindvégig csak jót akart. De ezt majd később...

Amennyire szerettük egymást és ragaszkodtunk a másikhoz, annyira távolodtam el anyukámtól és minden nap csak vitatkoztunk. Ez addig fajult, hogy el kellett otthonról költöznöm. Először a srác anyjához, majd 2 hét után az apjához költöztünk, ugyanarra a környékre, ahol előtte laktunk. Menet közben anyukám is megbékélt a helyzettel és kibékültünk, de szerintem ő még akkor sem fogadta őt el. Konfliktusunk lett az apjával is, és villámgyorsan albérletet kellett keresni, ami sikeres volt. Pár nap után költözhettünk is.

Nagyon boldogok voltunk. Csak mi ketten, senki más, összeköltöztünk saját erőből és mindenkitől függetlenül. Minden olyan volt, mint amiről álmodtam, mint egy mese.

De nem sokáig... A munkahelyemet ott kellett hagynom, így munkanélküli voltam. Eleinte támogatott, hogy hamar lesz másik, ne aggódjak, ő itt van velem és segít. 2 hétig bírta, és elkezdett bántani, hogy ő nem fog eltartani, én nem is akarok dolgozni, meg hogy takarodjak el az albérletből. Kimutatta a foga fehérjét. Minden nap önéletrajzokat írtam, hasznossá tettem magam és mindig főtt kaja várta haza. Nem volt jó neki semmi. Időközben, alig 2 hónap alatt sikerült munkát találnom, aminek nagyon örültem. Végre letehetek én is valamit, végre nem fog bántani a szavaival.

Nagy örömmel kezdtem a munkát, annak ellenére hogy 3 műszakot kellett vállalnom. Egyik pénteki délutános műszakom ideje alatt ő írt, hogy átmegy a barátjához, nem lepett meg, hisz élték egymást, de nagyon. Este fél 11-kor a kocsi sehol, és neki se volt hűlt helye sem. Úgy kellett a legjobb barátjától megtudnom, hogy az ő húgával és annak barátnőjével voltak bulizni, aholis a kiscsajjal smárolgattak.

Elkapott az ideg, mert hát ezt nem akkor este tudtam meg, hanem másnap, mikor a barátja elszólta magát, a szemét el sem mondta volna nekem. Mérges voltam nagyon, mit tud egy nálam fiatalabb tudatlan kis picsa megadni, amit én nem. Tudnék mit írni, de kulturált ember vagyok. Szakítottunk és neki kellett elköltöznie. Én ez idő alatt a munkahelyemen nagyon jól beilleszkedtem, sőt...

Először életemben megtörtént a szerelem első látásra...

Valami mindkettőnket megfogott, ha egymásra néztünk, elpirultunk, zavarban voltunk, de mégis olyan felszabadultak. Ismerkedtünk, de csak a munkahelyen találkoztunk. Mikor már úgy éreztük mindketten, hogy ez már szerelem, és már az első csókon is túl, túl, túl voltunk, felbukkant újra az exem. Hogy ő mennyire sajnálja, mennyire szeret engem, vissza akar kapni és hogy megválltozik. Napokig kavarogtak a gondolataim, és elkövettem egy hatalmas hibát...

Nem a szívemre hallgattam. Adtam neki egy új esélyt, mert úgy éreztem, hogy szeretem. De hogy is lehet egyszerre két férfit szeretni? Létezik ilyen egyáltalán? Ma már tudom, hogy nem! Csak a megszokás, az a 7 év volt, ami hozzákötött, de már nem a szerelem. A fiúval, akibe első látásra beleestem, közöltem, hogy mi van. Megértő volt nagyon. Azon a nyáron a bűvös 7-essel mentem el nyaralni, ahol végre megkérte a kezem. Boldog voltam, madarat lehetett volna velem fogatni, vagyis csak azt hittem.

Ahogy visszamentem dolgozni a nyaralás után, szörnyű bűntudatom volt, ez a fiú szeret engem őszintén, és ilyen könnyen átengedett, ráadásul menyasszony is lettem, hogy tudnék rá mosolyogni? Ő megtette, nem tudott rám haragudni, mert szeretett. Ugyanúgy beszélgettünk, elhülyéskedtünk, szóval elvoltunk. Na de eztán...

Én épp délutános (igen, megint) voltam, és szintén este fél 11-kor sehol senki. Hívogatom, nem érem el. Idegesített, mert szülinapja volt, és fel akartam köszönteni. Aztán mikor úgy döntöttem, nem várok, elmentem, vettem egy jó forró, nyugtató habfürdőt, és megszólalt a telefonom. Egy SMS volt.

Szia, ugye nem nagy gond, hogy ha a pasid velem van?

Ezt kaptam. A válasz:

De igen, mégis ki a faszom vagy? Hol van a vőlegényem?

A válasz SMS-re már nem emlékszem. Nagyon pipa voltam, mérgemben kidobáltam jó pár ruháját és kizártam a lakásból. Másnap jön is elpakolni meg stb... újra magyarázkodni, én őrjöngtem, sírtam, hogy hogy tehette ezt meg velem a szülinapján. Mert megérdemelted. Puff, hidegzuhanyként ért. Az újbóli szakítás után két hétig bírta, ekkor mikor megjelent, már nem éreztem semmit, viszont a másik fiú egyre jobban hiányzott nekem. Kérni akart egy utolsó esélyt, de én nem akartam, szerintem csak menekült a nagyanyjától, mert két szakítás közt náluk lakott. Abban maradtunk, hogy talán, de nem adom oda neki a kulcsot, csak akkor jöhet, ha én hívom. Nem tartotta be. Mindig megjelent, de az én szívem már rég másért dobogott. Vele beszélgettünk sokat és újra nagyon közel is kerültünk egymáshoz, el is jött sokszor hozzám, hogy ne legyek egyedül, de az exemet már nem akartam, nem szerettem. De gondoltam még egy kísérlet miért ne férne bele?

Kíváncsi voltam, mit ér neki a szava és egy nő becsülete. Beadtam neki, hogy jó, béküljünk ki, megbocsátok stb... Egyik este azt mondta, hogy nem tud hazamenni a nagyanyjához, mert nincs kulcsa és nem akarja felkelteni, és reggel amúgy is megy dolgozni. Mivel én éjszakás voltam, mondtam neki, aludjon ott és a kulcsot tegye a postaládába. Így is történt, egész éjszaka furcsán éreztem magam, és mint kiderült, nem ok nélkül.

Reggel mikor hazaértem, a kulcs a postaládában, helyes, rend van, helyes. Na egy gyors reggeli és fürdés után már csak aludni akartam. De igen ám, ez nem jött be. Olyan erőteljesen be volt fújva az egész ágynemű a parfümjével, hogy majd megdöglöttem. Egyből tudtam, megcsalt a saját ágyamban, abban az albérletben, amit én fizetek. Milyen ember ő valójában? Csak magamra haragudtam a legjobban. Hogy tudtam egy ilyen embernek ennyiszer megbocsátani?

Egy újabb idegroham és egy jó pár szétvagdosott boxeralsó, nadrág és póló után lenyugodtam, és kidobáltam az utcára mindenét. Jól esett. Megérdemelte. Akkor láttam őt utoljára. De mi lett a munkahelyi szerelmemmel? Egymásra találtunk de nagyon, azóta is szeretjük egymást. Az albérletből elköltöztem hozzájuk, hogy az exem ne találjon meg többé, és távol a rossz emlékektől boldog párt alkotunk. Végül, de nem utolsósorban, egy gyönyörű kislány boldog szülei lehetünk, mert végre a szívemre hallgattam.

Azon a nyáron vele mentem el nyaralni.”