Bérelhetünk szobát pár órára, a bátrabbak (az igazi idióták!) saját lakásukra hívják a partnereket

Szexpartnert keresek!

Ezzel a címmel-tárgymegjelöléssel kaptuk az alábbi levelet Ányos nevű olvasónktól, akinek igazából valami más a keresztneve, de a Randiblogban mindig mindenki egy véletlenszerű álnéven szerepel. Szóval Ányos azt írja, hogy szexpartnert keres, de ezt természetesen nem azért írja, hogy találjunk neki egyet mi, hanem azért, mert el szeretné mesélni a tapasztalatait erről a témáról.

Ezért van itt ugyanis a Randiblog Inbox posztsorozat: ha önnek van kedve megosztani a saját tapasztalatait társkeresésről, párkapcsolatokról vagy szakításról, kérjük, írjon nekünk e-mailt! Akkor is várjuk a levelét, ha valamelyik korábban megjelent íráshoz fűzne hozzá ezt-azt, például Ányos alábbi beszámolójához, de akkor is, ha csak saját történetét van kedve kiírni magából. A címünket az alábbi dobozban találja, de megismételjük a poszt legalján is.

„Az internet hozta lehetőségek egy új ismerkedési formát hoztak divatba. Társkeresőoldalak tapasztalatairól olvashattunk, a fizetős szexpartneri szolgáltatásokról is. De mi a helyzet azokkal az oldalakkal, ahol férfiak tömkelege próbál ingyen szexpartnerhez jutni? Léteznek ezek az oldalak is, hol csak diszkrét anonim logós profilokkal, hol pedig péniszkiállítás-fotókkal teletűzdelve böngészhetünk a kivel szexeljek ma weboldalakon. Az oldalak megpróbálják a fantáziátlan emberek dolgát megkönnyíteni, és előre sablonokból kiválasztható például a testalkat, randizási hely, szexuális szokások. Igen randizási hely! Mert ezek az emberek is, azért amint lehet, megpróbálnak találkozni, felmérni a másikat.

Megdöbbentő mennyiségben esnek rá a regisztrált nőknek látszó profilokra a férfiak. Az interneten lehet bárki, aki a kép mögé, szöveg mögé rejtőzik. Nagy illúziónk ne legyenek, mit kapunk az ingyenes szolgáltatásert! Férfi oldalról kaphatunk egy férfit, akinek a való életben a normális ismerkedés nem megy (beszédkészség, sárm, önbizalom egyike sem éke ezen embereknek). De ott vannak azok a férfiak, akiknek viszont kielégítetlen szexvágyuk, és üres bukszájuk van. Fizetni nem fognak a nőnek, mert nincs miből, de „ügyesen” meg tudnak írni néhány kedvesnek ható üzenetet a „csak rád vágyom” fajtából. A copy-paste világában ezeket ontani nem nagy kunszt. És ott vannak a nők, nem olyan volumenben, mint férfitársaik, de azért vannak. Egy részük otthon unatkozó feleség, aki még meg akarja mutatni, kell ő még valakinek! Mások dolgozó nők, felültek a „szingli vagyok, ja de mégsem jött be, de nem fogom ezt bevallani” vonatra. Megmutatják, tudnak ők szerezni pasit maguknak!

Elindulnak a messengeres, viberes stb. egyeztetések. Nagy közös téma a mikor dugunk, no meg a hol. Bérelhetünk szobát pár órára, a bátrabbak (az igazi idióták!) saját lakásukra (általában a nők) hívják a szexre éhes partnereket. A közös élvezet elősegítésére a telefonszámok, elérhetőségek mellé (nesze neked GDPR) özönleni kezdenek a selfie-k. Lightosabbak: férfi felsőtestek, női melltartós képek. Ha szerencsénk van, akkor ezek már valódiak, és már messze nem a profilban mutatott minőségűek, inkább valóságközeliek (hónaljszőrzet, olcsó fehérnemű, sportos küllemet mellőző alak, ki tudja, milyen arcot rejtő vakolat). A keményvonalasok nem sokat teketóriáznak, ők széttárt lábakkal szeméremtestet villantanak, esetleg korábbi kalandjuk ágaskodó férfiassága mögött nagy O formájú szájjal bájolognak. Hát ki nem indul be ezek láttán? A férfiak pedig nyálcsorgatva küldik vissza a 20+ centiknek látszodó képeket. ( „Csak el ne felejtsem törölni a telóról, mert a gyereknek otthon a kezébe adom a masinát! Uhh!”)

Mi a szomorú vagy veszélyes ebben? Azt hiszem, az átlagembernek nem kell magyarázni: kiadott személyes adatok tárháza, teljes kiszolgáltatottság... és higgyék el, nemcsak az egyszerű emberek megy ez így. Van nekem belvárosi ingatlanügynök fotója, amerikai multi controllerje (saját lakcímmel, mert amíg apu dolgozik, a gyerekek meg nincsenek otthon, addig a home office alkalmas a családi háló shareingjére), de férfiakból is megtalálható itt az értelmes (?) réteg, aki menő vállakozása központi, interneten megejelnő számát használja a szexpartnerkereső oldalakon.

És vajon mit keresnek az emberek, miért vállalják mindezt? Játék, kaland? A férfiak az ősi, állati ösztöneiket élik ki? A nők (akik mindig a szerelmet és a törődést keresik, no meg az eltartót) pedig azt hiszik, az ingyen dugással fognak valakit?

És mi lesz a valóság, ha összejön, és nem ültet fel senki senkit? A pasi kap egy ingyen dugást, majd hazamegy a családhoz. Ha lúzer, le is bukik gyorsan, és áll a családi bál. Ha nem lúzer, de a felületes ismerkedés után egy női, reménykedő piócát kap, akit önszántából rakott magára? Esetleg nyert egy kártyát, melyen az áll: „hatost dobtál, menj a nemibeteg-gondozóba!” Megérte az olcsó élvezet? A nő elérte, hogy fontos (?) volt valakinek, legalább 1,5 órára megkapta az istennőstátuszt. Aztán jött a hidegzuhany, mert „úriemberünk” nem akar se nyílt terepre, se emberek közé menni vele („Egy ilyen szakadt, magát olcsón adó lotyóval?”), és a villanykörtét se csavarja be, hiszen a nő csak szexre kellett, eldobhatóan, olcsón.

Helló, szép új internetes világ, köszönjük a csodás lehetőségeket a szexpartnerkereső oldalaknak.”