A barátaink és család előtt aláztál meg, amikor már mindenki tudott róla

Erika vagyok ismét…

Ritkán fordul elő, hogy egy korábbi levélíró újabb levelét közöljük, de most ez a helyzet. Erika álnevű olvasónk még augusztusban küldött be hozzánk egy nyílt levelet, amellyel volt férje új feleségét szólította meg, számonkérve rajta, hogy elvette gyermeke gyerekkorát. Az érzelemmel-indulatokkal teli írására több reakció is érkezett, férfi és női olvasóinktól egyaránt, és Erika most ezekre válaszol.

Vajon mindent megtett Erika azért, hogy a kapcsolatát megmentse, és a férje ne másik kapcsolatban keresse a boldogságot? Többek között ezt a kérdést is feltette az egyik levélíró, és Erika most erre is megadja a válaszát. Ön szívesen folytatná a gondolatmenetet saját történetével? Kérjük, meséljen ön is, az alábbi címünkre, e-mailben várjuk a levelét!

„Miután korábban nyílt levelet küldtem a Randiblog szerkesztőségének, Euszták, majd Maurícia leveleit is olvastam. A legutóbbi beszámoló Biankától érkezett, aki maga is átesett a megcsalás okozta sokkon, és szembe kellett néznie a válás lehetőségével. Bianka, kérdésére, amivel teljesen azonosulni tudok, hogy

Kedves Euszták, azt kérdezed Erikától, a feleségtől, az édesanyától, és még ki tudja hány nélkülözhetetlen szerepben játszó embertől: „mit tett azért, hogy ne alakuljon ki ez a helyzet, illetve mit tett azért, hogy a férj ne egy másik nő mellett akarjon élni?” Nem tudom, de kérdezem, ha te a saját életedre visszatekintesz, te mit tettél? Mit tettél, hogy megmentsd, átmentsd a házasságod, a gyermekeidben azt rettenetesen fontos képet, amit úgy hívnak: biztos családi háttér, egymást szerető szülők.

Úgy érzem és tudom is: én MINDENT megtettem! Mindig is dolgoztam, hitelt fizettünk, jövőt építettünk, háztartást vezettem és emellett gyerekeket szültem és neveltem… Apuka miatt költöztünk oda, ahová. Apuka mindig is csinálhatta azt, amit akart, legyen az póker, haverok, vagy meccsnézés, ami egy kisgyerekes anyukának nem is opció. Én sok mindenről lemondtam, miközben őt támogattam, legyen az a szabadidőm, a messzebb élő családom és barátaim, a hobbim, a feszes hasam, vagy más udvarlók, férfiak közeledése. Mert igen, hozzám is közeledtek, de én soha, de soha nem kockáztattam volna a családomat! S rólad sem gondoltam volna...

Kedves Euszták és Maurícia! Ha valóban azt tartják normálisnak, amit önök írnak, hogy az idősödő anyukát, megunt feleséget, a gyerekekkel járó napi kötelezettségeket csak félre kell tenni egy férfinak egy másik, fiatalabb nőért, a gyerekeket pedig félretesszük, mint egy liszteszsákot, akkor bizonyára velem van a baj, mert én ezzel nem értek egyet. Áltathatják magukat, gyárthatnak ideológiákat, kozmetikázott magyarázatokat, hogy attól még „helyesen” cselekedtek, és jobb így a gyerekeknek, DE NEM! Te léptél félre, te hanyagoltad a gyerekeidet, a feleséged… Lecserélted másra, a gyerekeidet is egy másik életre. Lehettél volna a gyerekeiddel 365 napot, maradhattál volna velük, megvalósíthattuk volna a közös álmainkat, de te nem akartad, inkább elmentél, most akkor miről is beszélünk?!

Mert én, mint anya soha nem hagynám el a gyerekeimet, s én, mint feleség, magamtól soha nem hagynám el vagy cserben a férjemet, vagy családomat. S később sem kaptam semmilyen segítséget, a gyerekekkel kapcsolatban sem!

Mit tettem én? A nehézségek ellenére is próbáltam megbeszélni a problémáinkat, próbáltam újra közelebb kerülni hozzád, randi szituációt teremteni, kettesben lenni, szexi fehérneműbe bújni… hiába pittyegett állandóan a telefon. Mit csináltál te? Gyáván magadtól be sem vallottad, hanem én blöfföltem, hogy bevalld a viszonyod… próbáltam megbeszélni, s kértem, válts munkahelyet, te nem tetted meg. Kértem, forduljunk akkor szakemberhez, te nem akartad. Majd a barátaink és család előtt aláztál meg, amikor már mindenki tudott róla, hogy folytattad a viszonyodat, porig megaláztál. Mert egy házasság két ember szövetsége, s amikor már mások előtt megalázod a „szövetségesed”, a „barátod”, aki mellesleg a gyerekeid édesanyja és a feleséged, az téged minősít, ez a legalja.

Minden párkapcsolatban, házasságban vannak hullámvölgyek, nehézségek, amit igazi „szövetségesként” kellene megoldani. Akinek erre az a „megoldása”, hogy megy a szeretőhöz, elhagyja a családját, magát (le)minősíti, ne keressünk magyarázatokat. Az én esetemben a mai napig nem bírt még bocsánatot sem kérni, ez is minősíti. Milyen élete van vagy lesz a szertőnek vagy a tőle született gyereknek? Ahogy én látom, ez a kapcsolat már most „furcsa”, hiszen az én gyerekeim mindig „jó ürügy” arra, hogy miért nincs ott és vele. Hát igen, ez is egyfajta élet...

Van egy csodálatos férjem, aki csodás a gyerekeimmel, és a gyerekek is szeretik, apának szólítják, pedig soha senki nem kérte őket erre. Láthatóan ez zavarja a volt férjemet, de kérdezem én, mi jogon? Inkább ezen kellene elgondolkoznia...”